Beszámoló könyvekről és eseményekről

Itt a tavasz, közelednek az új könyves megjelenések. Ahogy éledek én is, eszembe jutott, hogy átaludtam az őszt és a telet, mint egy borz, és nem számoltam be 2024 őszi, téli és a 2025 év eleji eseményekről és könyvekről.

Ezekről a könyvekről fogok beszámolni, és valahol orrszarvú is lesz.

Víz, víz, tiszta víz

2023. szeptemberében jelent meg Simon Akeroyd: 50 kertépítő ötlet című könyve a Scolar Kiadónál, amelyet én fordítottam. Akkor elhatároztam, hogy a könyv kapcsán időről-időre a saját kertemben megszerzett tapasztalataimról is írni fogok. Ebben a bejegyzésben a kert vízgazdálkodásáról gyűjtöttem össze pár gondolatot.

Részlet a könyvből:

3. ötlet: Öntözz tudatosan!

„A víz az élet kulcsa, éppen ezért nélkülözhetetlen az élet fenntartásához. Hacsak nem szárazságtűrő fajokkal ülteted be a kerted, időről időre locsolni kell, enélkül nem maradnak életben a növények.” (16. oldal)

A kert ember és természet szövetsége. Nem nagyon nevezhető kertnek az a kiterjedtebb növénytársulás, amelybe nem nyúl bele az ember, mert azt erdőnek, mezőnek, bárminek is nevezhetjük, de nem kertnek. A kert, ahogy a nevében is benne van, kerített, az ember gondoskodása alá került terület. Lehet olyan, amelyik a gazdájának gyümölcsöt, zöldséget terem, olyan, amelyik örömöt ad, lehet szabadtéri tevékenységre szánt hely, vagy éppen olyan, ami gyönyörködtet. Egy olyan ökoszisztéma, amelynek egyik fontos összetevője az emberi szándék és gondoskodás, de ennek a gondoskodásnak a mértéke az intenzív és a leheletnyi között változhat. Az intenzíven művelt gyümölcsös, a nyírt, formális díszkert és a békén hagyott erdőkert is kert, ember és természet szövetsége. Akárhogy is, ennek a szövetségnek az egyik legfontosabb eleme a kert vízháztartása.

Gáz, hogy elborít a gaz?

A héten megjelent Simon Akeroyd: 50 kertépítő ötlet című könyve a Scolar Kiadónál. Nagy büszkeség, hogy a könyvet én fordíthattam, és nagyon élveztem. Hasznos és okos ötletek és tudnivalók vannak benne, mindenkinek ajánlom, aki kicsi vagy nagy kertet művel, vagy csak a szobában, erkélyen próbál növényeket életben tartani. Kedvcsinálónak néhány ötletet mazsolázok a kötetből, és hozzáteszem a saját kertemben szerzett tapasztalatokat.

Részletek a könyvből: 

11. ötlet: Barátunk, a gyom

„Ha a gyomok szabadon nőnek a termesztett növények között, ugyanazért a tápanyagért versenyeznek. A gyom erősebb, így a termesztett növény elgyengül, formátlanná válik, vagy akár el is pusztul.” (40. oldal)

„Akár hiszed, akár nem, ezeknek a sokat szidott növényeknek is van hasznuk. Hozzájárulnak, hogy változatos ökoszisztéma alakuljon ki, és számos beporzót vonzanak a kertbe. … Ugyanazok a beporzó állatok, amelyek a gyomokra jönnek, később visszatérnek, megtermékenyítik a gyümölcsfákat és a zöldségeket, ezzel nő a terméshozam.”

Ramszesz második fia

 

Khaemweset herceg szobra a berlini Neues Museumban

A berlini Neues Museum fantasztikus hely, az egyiptomi gyűjtemény egészen elképesztő. A kiállításra nagyjából addig emlékszem, míg szembe nem találtam magam Nofertiti mellszobrával. Ez a szobor annyira tökéletes, hogy az ember utána csak hápog és levegő után kapkod, de több szépséget képtelen befogadni.
Szerencsére Khaemweset herceggel Nofertiti előtt találkoztam, és egy fotó erejéig lehetővé tettem, hogy együtt lehessen felséges édesapjával. Ez a herceg nem csak rokonszenves mosolyú férfi, hanem nagyon érdekes ember volt. II. Ramszesz második fia, az édesanyja a fáraó második felesége, Iszetnofret.

A pizzafutár

Lapunak

Fotó: Majoros Gábor

A két ember a poros úton sétált. Az egyik, a pizzafutár, a szemébe húzta a sildes sapkáját, hogy ne égesse annyira a nap. A másik, az öregember, aki inkább volt ápolatlanul borostás, mint szakállas, ugribugri kérdőjelekkel a szemében nézte az utat, meg a tájat.
– Te tudod, hová visz ez az út? – kérdezte a fiatalt.
– Már hogy a csudába ne tudnám? Mégis hogyan tudnám kézbesíteni a pizzát a megadott címre, ha nem ismerném az odavezető utat?
Az öreg hümmögött.
– Hát akkor jó. Egyébként – jegyezte meg álmodozón –, isteni az illata. Hawaii, igaz?
A pizzafutár bólintott. Az öreg nyelt egyet, aztán megjegyezte:
– Idejét nem tudom, mikor ettem utoljára pizzát. Vagy bármit.
Egy ideig csendben kullogtak, az öreg néha nyammogta a levegőt. Az arca beesett volt, a teste elgyötört és sovány, mint akit nehéz teher nyomaszt.
– És mondd… – kezdte újra az öreg, tétován. – Te tudod, hogy én ki vagyok?
– Miért, te nem tudod?
– Dehogynem… Illetve… Nem is tudom, hogy emlékszem-e.
A fiatal felnevetett:
– Hát ezzel én is így vagyok! Annyi mindent mondanak rám az emberek, hogy kezdek elbizonytalanodni.
– Mi mindent mondanak rád az emberek?
– Minden nap mást.
– Mit mondtak hétfőn?
– Várj csak, mi is volt hétfőn – tanakodott a pizzafutár. – Tudom már! Hétfőn a kórházban voltam. Oda is Hawaiit vittem a nővéreknek. Megálltam egy beteg ágyánál, gondoltam, egy kicsit felvidítom. Tudod, mit mondott? Hogy én vagyok a Kaszás!
Ezen jót nevettek.
– Hát kedden? – kérdezte az öreg.
– Kedden én voltam a király.
– Azt meg hogyan?
– Egy iskola kerítése mellett tekertem el, és a fiúk kirúgták a focilabdát az utcára. Megálltam, és visszahajítottam nekik, ők meg kikiabáltak, hogy király vagyok.
Ezen megint nevettek, de már egy kicsit kapkodták a levegőt. Az út ugyanis elkezdett meredeken felfelé tartani. Az öreg járása lelassult, és a pizzafutár is megizzadt, megvakarta a sapkája alatt a fürtjeit, és hátrafordította a sapka sildjét. Az öreg csak nem bírta tovább, újra faggatni kezdte:
– Szerdán mi voltál?
– Szerdán nem dolgoztam, csak ténferegtem a városban. Nem nagyon figyeltem a lábam elé, véletlenül meglöktem valakit az aluljáróban, aki üvölteni kezdett velem, hogy zsebtolvaj vagyok, és biztosan elvettem a pénztárcáját. Jól megkergettek miatta, még szerencse, hogy olyan gyorsan futok, mintha szárnyam volna! De csütörtökön sem jártam jobban, akkor meg mutogatós bácsinak nézett egy nő a parkban.
Az öreg szemrehányó tekintettel nézett rá.
– Csak ültem a padon, és pizzát ettem. Arra jött a fiatal nő, és meg akartam kínálni – védekezett a pizzafutár.
– A megrágott szeletből?
– Dehogyis, a dobozt akartam felé nyújtani, de amikor érte nyúltam és el akartam venni a padról, a nő megijedt és elszaladt. Ki tudja, mit gondolhatott rólam.
– Ennél csak jobb lehet a pénteki eset!
– Pénteken egy koldus akaszkodott rám. Azt mondta, felismer egy bulvármagazinból, és álruhás milliomos vagyok. Addig nem hagyott békén, míg oda nem adtam neki a dobozt.
– Nekiadtad a pizzát, amit ki kellett volna szállítanod?
– Neki.
– És mit szólt hozzá a címzett, hogy hoppon maradt?
– Hát ő volt a címzett.
Az öreg vakarta a fejét, nem nagyon értette, amit a pizzafutár mond. De azért csak kérdezgetett tovább.
– Mi volt szombaton?
– Állatkertben voltam egy angyallal.
– A szerelmeddel? Őt hívod angyalnak?
– Nem.
– Akkor a gyerekeddel?
– Minden angyal a gyerekem.
– Furcsa egy pizzafutár vagy te… Aztán az állatkertben minek néztek?
– Napfelkeltének. Az orrszarvú azt hitte, én vagyok a szavannai napsütés, és kérges szájával elmosolyodott.
Az öreg először nevetett, aztán jobban megnézte a furcsa fiú arcát. A szél kisöpörte a szeméből a fürtöket. Az öreg elmerült a tekintetében, és nem szólalt meg többet.
– A vasárnapot nem kérdezted, Öreg – biztatta a pizzafutár.
– Minek kérdezném? Ma van vasárnap.
– Ezek szerint visszatért az emlékezeted? És tudod már, hogy ki vagy?
– Igen. Most már tudom. Én vagyok a hétfői beteg a kórházból. Aki azt hitte, te vagy a Kaszás.
– És azt tudod-e, én ki vagyok?
– Ó, hogyne tudnám! Csak azt nem tudom – folytatta huncut mosollyal az öregember –, hogy mégis kinek viszed a pizzád? Az ördögöknek, vagy az angyaloknak?
– Szerinted errefelé élnek ördögök? – kérdezett vissza a fiatal.
Az öreg körülnézett. A táj megváltozott, bodor felhők vették őket körül, az út szélét szivárványból szőtt szalagkorlát jelezte. A korláton gyerekek ültek, vállukon verébszárnnyal.
– A Jóisten meghozta a pizzát! – kiabálták csilingelő hangon, aztán csapatostul rohanták meg a pizzafutárt.
A pizzából pár pillanat múlva már csak egy apró morzsa maradt, amit a pizzafutár gondosan lesöpört a felhő tetejéről.

Az orrszarvú és a madarak

A kedvenc ételem a vöröslencse leves, a kedvenc színem a kék, a kedvenc állatom az orrszarvú. Meg a madarak. (Meg a borz.)
Vöröslencséről még nem írtam mesét, de éppen ideje, holnap neki is állok. Kék sok mesémben szerepelt már, és orrszarvú is. De olyan fantasztikusan szépen illusztrált orrszarvús könyvem még sohasem volt, mint ami az Ünnepi Könyvhéten fog megjelenni a Pagony Kiadó gondozásában. (Az Ünnepi Könyvhéten több várva-várt könyvem is érkezik, hamarosan azokról is beszámolok. Például egy borzosról.) Az illusztrációkat Paulovkin Bogi készítette, és pontosan olyan képeket festett, mint amilyenek az én fejemben voltak, amikor írtam a mesét. Képtelen vagyok betelni velük, ezért naponta megnézem őket, és az egyik kedvenc képem részletét választottam a blog bortóképének is.
A szerkesztő Rét Viki, és vele olyan olajozottan megy már a közös munka, hogy lassan függő leszek.
Az első részlet a könyvből az Író Cimborák blogon fog megjelenni, de addig is hadd mutassam be fotókon a főszereplő állatokat, az orrszarvún kívül egy csomó csodanevű madarat:

 Egy magányos orrszarvú, egy vöröscsőrű és egy sárgacsőrű nyűvágó madár

Gyökerek

Sosem felejtem el, amikor először voltam jelen egy műtárgy kibontásánál. A műtárgyszállító az asztalra tette a fadobozt, eltávolította a rögzítő csavarokat, óvatosan leemelte a láda fedelét. Aztán a belső védőrétegek következtek, végül előbukkant egy középkori festmény. Láttam már számtalanszor múzeumban kiállítva hasonlót, de ott más volt. Távolságtartóan és jólnevelten függött a múzeum falán. Ám amikor a dobozból került elő, a csomagolásban esendő volt, mégis sokkal jobban ragyogott, mint a megszokott környezetében. Megilletődtem, és óriási megtiszteltetést éreztem. Évek alatt sok kiállítás megrendezésén dolgoztam, és a műtárgyak érkezése és kicsomagolása mindig ilyen ünnepi pillanat volt.

Az óbácsim és ónénim, Majoros János és Hédy kerámiáira sosem tekintettem műtárgyként. Ezek a kerámiák gyerekkorom óta magától értetődően vettek körül. A családban minden háztartásban akadt egy-egy. Szeretett, megbecsült helyen tartjuk őket, de hiányzik belőlük a távolságtartás meg a jólneveltség. Így aztán nem is illetődök meg soha, ha látom őket.

Utazás Kazahsztánba

2018. szeptember 20-21-én részt vettem egy irodalmi fórumon Kazahsztánban, amely a következő címet viselte: Energy of a Word in a Modern World. Eurasian Literature Forum.
Számos különleges élmény ért, de a legizgalmasabb mégis az, hogy fel kellett szólalnom a fórumon úgy, hogy nem számítottam rá, illetve nem erre számítottam. Ráadásul angolul, bár addigra annyira izgultam, hogy ez már teljesen mindegy volt. A fórum első napján, a két délelőtti ülés szünetében elvonultam egy hatalmas (és vacogtatóan hideg) terembe, és gyorsan összeszedtem a gondolataim, amelyek már a repülőút alatt értek bennem. Utolsó felszólalóként már szerencsére nem teltház előtt beszéltem, de éppen elég káposztafejet kellett elképzelnem, hogy képes legyen kevésbé remegő hangon megszólalni. De a káposztafejek hamar mosolyogni kezdtek és szívük mélyéről fakadó vendégszeretettel fogadtak. A fórumon elhangzott beszédemet visszafordítottam magyarra, így osztom most meg Veletek. És egy kis titkot is hadd harangozzak be: a kazahsztáni látogatásnak reményeim szerint folytatása is lesz, amelyben nagy szerepet kapnak az Író Cimborák.

Az a pici emberke középen én vagyok

Kedves Résztvevők, kedves Szervezők!

Mindenekelőtt köszönetet szeretnék mondani a meghívásért, nagy megtiszteltetés számomra. Úgy állok most Önök előtt, mint egy gyerek a felnőttek előtt. Neves írók és költők ülnek előttem, akik felkértek, hogy szakértőként szólaljak fel, és beszéljek az irodalmi pályafutásomról és tapasztalataimról. Kénytelen vagyok bevallani Önöknek, hogy igazán szakértő és tapasztalt abban vagyok, hogyan legyek gyerek. Ugyanis gyerekeknek írok könyveket.

Boldog születésnapot, Vili!

Pannonhalmi Apátsági Múzeum, 2015. december 12.

Idegen égitestről érkező radioaktív cickányok megszállása
(Emlékeztetőül: a plakát itt látható)

15.00 ZULU

Az Apátsági Múzeumba érkezik Vili és a felszabadító csapat.

15.15 ZULU

Tényfeltárás (a jegyzőkönyv, azaz a történet elejének olvasása ajánlott a továbbiak megértéséhez)

15.17 ZULU

Megkezdődik a stratégia kidolgozása

16.00 ZULU

Megszületik a történet. Íme:

Megkerült emlékek

Hazaérkezett a fényképezőgépem. Benne az emlékeim. Karácsony volt, amikor megtalált a hír. Nem tudom megköszönni annak, aki leadta a repülőtéren, a talált tárgyak osztályán. Járnak köztünk angyalok.

Az utolsó kép, amit készítettem, mielőtt megszökött a fényképezőgép

A könyvvásár helyszíne

Hangulatkép a vásárról

Elveszett emlékek - Moszkvai beszámoló

Ma reggel útnak indultam Moszkvából. Először metróval utaztam, aztán autóval, majd vonattal, repülővel, autóval, metróval, vonattal, végül autóval megint. Hazaértem, és először elmeséltem az élményeim, aztán elcsendesedtem, és számba vettem őket magamban. Gondoltam, letöltöm a fényképezőgépemről a képeket. Kíváncsi voltam, sikerültek-e, mert sokat fotóztam este, a kivilágított belvárosban, a karácsonyi forgatagban, és nem voltam benne biztos, hogy élesek lettek-e.

De a fényképezőgépet nem találtam sehol.

Valahol útközben, azon a sokféle járművön elhagyott.

Megpróbálom szavakkal megrajzolni a képeket.

Vili a pácban

Izgatottan vártam a találkozót Budaörsön, a Gr. Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtárban. A robotos mese, amivel készültem, teljesen új, és fogalmam sem volt, mit fognak hozzá szólni a gyerekek. Féltem, talán nem is fog tetszeni. Két második és egy harmadik osztály kuporodott össze a kicsi könyvtárban. Egészen megtöltöttétek a teret, mégis mindenkinek jutott hely, papír és ceruza. Így a remek történeten kívül rengeteg rajz is született. Ennyi jó rajzot még sosem kaptam egyszerre, és fáj a szívem, hogy nem tudom bemutatni valamennyit. No de lássuk a történetet, aminek az első fejezetét ebben a bejegyzésben olvashatjátok!

Először abban egyeztünk meg, hogy olyan történetet találunk ki, ami pont a ti korosztályotoknak szól. Megegyeztünk, hogy nem vonunk be túl sok szereplőt, mert csak belezavarodunk. Egyszerű, követhető, mégis izgalmas történetet szerettetek volna. Gondolkodtunk azon, hogy valami szép karácsonyi történetet kerekítünk, de végül a többség mást szeretett volna. Bár szinte mindegyik szavazás olyan szoros volt, hogy a tanító nénikkel közösen számoltuk a nyújtózkodó kezeket, nehogy véletlenül tévedjünk. Izgalmas játék volt!

Zsókavári rém

November 14-én a Zsókavári Rókavár vendége voltam, ahol egy cseppnyi csapat segítségével fejtegettük a szörnyológiát. Tanulságos beszélgetés volt, amiből a következő három bölcsességet emelném ki:

A táblára kitettük a rémeket, például ezt az árnylényt.

1. Én nem félek semmitől. Szörnyek nincsenek. A kaszás sincs.
2. Én minden este félek, de már megszoktam. Tudom, hogy jön egy kis félés, aztán elalszom és kész.
3. A sötétben a fényektől félek. Világosban a sötétségtől.

Fánkpofájú cérnapók

Köszönöm szépen a kedves fogadtatást, a részvételt és a rajzokat is, amelyből a tovább gomb után láthattok még párat. Ennél sokkal több remek rémséget rajzoltatok, amitől a frász tört rám, de ennyi fért most ide.

Bolygóvadászok 5 - A sorozat

2015. október 30-án volt az utolsó alkalom, hogy egy író-olvasó találkozón a gyerekekkel együtt, közösen dolgoztunk a Bolygóvadászok című, készülő meseregényemen. Mégpedig azért, mert most már annyi remek ötletet kaptam, hogy menni fog a befejezés. A történet eleje egy picit más volt, mint eddig, úgyhogy feltettem azt is, itt megtaláljátok.

Most pedig lássuk, hogyan fejeznék a Pannonhalmi Apátsági Múzeum vendégei (ezúttal nem csak gyerekek, hanem az igencsak aktív felnőttek is) a történetet.

Fotók: Szőcs Henriette

1. Az alapok

Hamar megegyeztünk, hogy a történet főszereplői gyerekek lesznek, és a mese felsősöknek szól. (Utólag megjegyezném, hogy inkább alsósoknak, de ezen nem fogunk összeveszni, mert az igazán jó mesét akár a nagypapám is szívesen elolvassa, aki már dédi.)

Megegyeztünk abban is, hogy a regény nem csak egyszerű kalandsoroló vagy vicces történet lesz. Egyrészt a szereplők közötti konfliktusok fogják meghatározni, másrészt valami nagy ellenség is lesz, aki ellen össze lehet fogni. No és fő problémaforrásnak ott van a csilliárdos megkérdőjelezhető bolygóvásárlási szándéka.

Bolygóvadászok 4 - Az új első fejezet

Annyi ötletet kaptam már az író-olvasó találkozókon, hogy a Bolygóvadászok című meseregény első fejezete is átalakult. Pannonhalmán a gyerekek már ezzel a változattal találkozhattak, úgyhogy megosztom itt is, legyen érthető a későbbi gondolatmenetük. 
A történet további alakulását itt lehet nyomon követni. Ha valaki esetleg borzasztóan kíváncsi a nagy titokra, hogyan alakul át egy kézirat, az első verziót itt találja.

Itt lennék éppen most, ha csilliárdos lennék

1. fejezet

Túl sok pénz

Volt egy gazdag ember. Nem csak egyszerűen gazdag, hanem a leges-leggazdagabb. Egy csilliárdos. Úgy hívták, Nagy úr. Fogalma sem volt, mit csináljon a ménkű sok pénzével, ezért vett magának tanácsadókat, hogy kitalálják helyette. Azt ígérte, amelyikük a legjobb ötletet adja, azt olyan gazdaggá teszi, hogy élete végéig szürcsölheti a koktélt egy trópusi szigeten. A tanácsadók egymással versengve sorolták a javaslataikat:

            − Vegyen gyárakat!

            − Amilyen gyár csak létezik, abból mind van egy – felelte Nagy úr.

            − Vegyen egy várost!

            − Már minden országban vettem egy várost, meg vettem egy országot is.

Író-olvasó három az egyben

Vagyis  író-olvasó találkozó, valódi regényírás és TV-szereplés 2015. október 30-án, 16.30-kor Pannonhalmán, az Apátsági Múzeumban.

Régóta formálódik már egy mese, aminek Bolygóvadászok a címe. 2012-ben egy regényt fejeztem be éppen, nem volt kedvem belekezdeni semmi komolyba, és játékból kezdtem el írni. Pont olyan volt, mint amikor gyerekkoromban a testvéreimmel űrhajósat játszottunk. Egy legóűrhajó láttán már nem tudom magam beleélni a kalandokba, de amikor mesélek, visszajön a játék varázsa.

Milán legújabb űrhelikoptere

Ez az első változat nem lett az igazi. Sokszor kértem már segítséget gyerekektől, hogy fejezzük be együtt, hátha át tudnak lendíteni a holtponton. Zalabéren, Pókaszepetken és Zalaegerszegen is találkoztam egy-egy lelkes csapattal, akikkel együtt fűztük tovább a történetet, és most már elárulhatom, hogy újra gőzerővel dolgozom rajta. Sokat merítek azokból az ötletekből, amiket a gyerekektől kaptam. (Például a féreglyuk, az űrzselé, Tod, és még sok más, de pszt, titok.)

Most pedig itt a lehetőség, és valószínűleg az utolsó, hogy részt vegyetek ennek a történetnek a formálásában. A Katolikus Kulturális Hetek keretében október 30-án 16.30-tól a Pannonhalmi Apátsági Múzeumban kerül sor az Írjunk regényt! című foglalkozásra, ahol utoljára lesz alkalom beleszólni a történet alakulásába, a következő találkozóra már más mesét viszek.

Ennek a találkozónak az érdekessége, hogy a Duna Televízió „Új Nemzedék” című, katolikus ifjúsági magazinműsor felvételt készít. Tehát ha szeretnél beleszólni egy készülő regény alakulásába, és szeretnél szerepelni a TV műsorban, mindenképpen gyere el!

A program ingyenes, kicsit és nagyot sok szeretettel várunk!

A kert és a lepke

Tavasztól őszig sok időt töltök a kertemben. Itt készültek a képek, és itt suttogták a füvek a mesét is.

 

Füvek voltak benne, a fű közt cickafark meg pitypang, de azért inkább füvek. Csak a diófa alatt volt több a pitypang meg a cickafark, mint a fű. A mandulafa és a levendulák körül puha, vékony szálú fű nőtt, a szálak között mohával, a málnánál meg az eperágyások körül vastagszálú, aminek az éle vág, mint a kés. A rózsabokor alatt páfrány tenyészett, a cseresznyefa alatt pedig hóvirág aludta nyári álmát a földben. A homokozó mellett mentamező suhogott, a közepében kardvirágok és margaréta nőtt. A téglarakás mellett egy rebarbara sínylődött, de még nem döntötte el, hogy életben marad-e. Meg még sok más is volt a kertben. Az elszáradt szilvafa kiásott tönkjén egy kint felejtett metszőolló hevert, az olló fényes élében egy nappali pávaszem nézegette magát. Az imént kelt ki a bábból. Csodálkozva nézte ezernyi apró szemével azt a kaleidoszkóp-képet, amit az olló mutatott.

Első

Emmának volt csillogós szoknyája, de a kép csak illusztráció.
Ezt mindenképpen fontos tisztázni.
Nehogy bárki azt feltételezze, a mese róla szól.

          − Nem leszek többet a szerelmed.

          − De miért?

          − Tegnap hazakísérted a Jázmit.

          − Jázmi a szomszédunkban lakik.

          − Akkor leszek a szerelmed, ha ma másik úton mész haza.

          − Az anyukám azt mondta, együtt kell mennünk a Jázmival, mert akkor vigyázunk egymásra a kereszteződésnél.

          − Akkor válassz! Anyukád és Jázmi, vagy én.

          − Nem is tetszik a Jázmi.

          − Pedig van csillogós szoknyája.

          − Gizda.

          − Én is gizda vagyok?

          − Te nem.

          − Akkor most járunk?

          − Aha.

Семья 3х1

A 3x1 család orosz megjelenése kapcsán először rengeteg köszönet jut eszembe: Várnai Györgyinek, hogy a kiadó figyelmébe ajánlotta a könyvet, Tatjana Voronkinának az értő fordításért és azért a végtelen kedvességért, amivel Brunit is meg engem is körülvett, Marina Kadetovának, a KompasGuide kiadó munkatársának, és Olga Urasinovának a moszkvai Magyar Kulturális Központ munkatársának. Feledhetetlen pár napot töltöttem velük. Meséljenek inkább a képek.

 A fenti képen lévő nagy, fehér épület a könyvvásár helyszíne.

Bolygóvadászok 3 - Zselé él az űrben

Zalaegerszegen, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban találkoztam kétosztálynyi lelkes harmadikossal az Országos Könyvtári Napok keretében. Ez borzasztóan komolyan hangzik, és egészen addig komolynak is tűnt, míg a gyerekek egyértelműen le nem szögezték, hogy tudomány és fantasztikum ide vagy oda, egy kacagtató és mulatságos történetet fogunk kitalálni. A történet első részét itt olvashatod – ennyit kaptak készen a zalaegerszegi gyerekek, a többit ők tették hozzá.

1. A szavazás

Mielőtt még ezt a mulatságos történetet kitaláltuk volna, megbeszéltük a játékszabályokat. Megtudtam ugyanis, hogy ezek a gyerekek nagyon szeretik egymást nyúzni. Nézeteltérés esetén a vita pedig azt jelenti, hogy közlöm a másikkal, hogy akkor sincs igaza és kész. A veszekedés pedig úgy történik, hogy a fejéhez vágok valamit. A tömegverekedés nem lett volna kacagtató és mulatságos, így tisztáztuk mi a különbség a verekedés, a veszekedés és a vita között. Szerencsére csak az utóbbira került sor, a vitás kérdéseket pedig szavazással döntöttük el.