Utazás Kazahsztánba

2018. szeptember 20-21-én részt vettem egy irodalmi fórumon Kazahsztánban, amely a következő címet viselte: Energy of a Word in a Modern World. Eurasian Literature Forum.
Számos különleges élmény ért, de a legizgalmasabb mégis az, hogy fel kellett szólalnom a fórumon úgy, hogy nem számítottam rá, illetve nem erre számítottam. Ráadásul angolul, bár addigra annyira izgultam, hogy ez már teljesen mindegy volt. A fórum első napján, a két délelőtti ülés szünetében elvonultam egy hatalmas (és vacogtatóan hideg) terembe, és gyorsan összeszedtem a gondolataim, amelyek már a repülőút alatt értek bennem. Utolsó felszólalóként már szerencsére nem teltház előtt beszéltem, de éppen elég káposztafejet kellett elképzelnem, hogy képes legyen kevésbé remegő hangon megszólalni. De a káposztafejek hamar mosolyogni kezdtek és szívük mélyéről fakadó vendégszeretettel fogadtak. A fórumon elhangzott beszédemet visszafordítottam magyarra, így osztom most meg Veletek. És egy kis titkot is hadd harangozzak be: a kazahsztáni látogatásnak reményeim szerint folytatása is lesz, amelyben nagy szerepet kapnak az Író Cimborák.

Az a pici emberke középen én vagyok

Kedves Résztvevők, kedves Szervezők!

Mindenekelőtt köszönetet szeretnék mondani a meghívásért, nagy megtiszteltetés számomra. Úgy állok most Önök előtt, mint egy gyerek a felnőttek előtt. Neves írók és költők ülnek előttem, akik felkértek, hogy szakértőként szólaljak fel, és beszéljek az irodalmi pályafutásomról és tapasztalataimról. Kénytelen vagyok bevallani Önöknek, hogy igazán szakértő és tapasztalt abban vagyok, hogyan legyek gyerek. Ugyanis gyerekeknek írok könyveket.

Elveszett emlékek - Moszkvai beszámoló

Ma reggel útnak indultam Moszkvából. Először metróval utaztam, aztán autóval, majd vonattal, repülővel, autóval, metróval, vonattal, végül autóval megint. Hazaértem, és először elmeséltem az élményeim, aztán elcsendesedtem, és számba vettem őket magamban. Gondoltam, letöltöm a fényképezőgépemről a képeket. Kíváncsi voltam, sikerültek-e, mert sokat fotóztam este, a kivilágított belvárosban, a karácsonyi forgatagban, és nem voltam benne biztos, hogy élesek lettek-e.

De a fényképezőgépet nem találtam sehol.

Valahol útközben, azon a sokféle járművön elhagyott.

Megpróbálom szavakkal megrajzolni a képeket.

Семья 3х1

A 3x1 család orosz megjelenése kapcsán először rengeteg köszönet jut eszembe: Várnai Györgyinek, hogy a kiadó figyelmébe ajánlotta a könyvet, Tatjana Voronkinának az értő fordításért és azért a végtelen kedvességért, amivel Brunit is meg engem is körülvett, Marina Kadetovának, a KompasGuide kiadó munkatársának, és Olga Urasinovának a moszkvai Magyar Kulturális Központ munkatársának. Feledhetetlen pár napot töltöttem velük. Meséljenek inkább a képek.

 A fenti képen lévő nagy, fehér épület a könyvvásár helyszíne.

Bruni utazik

Bruni borzasztóan szeret világot látni. Meg van őrülve az utazásért, teljesen mindegy, hogy hova. Amikor szóba kerül az utazás lehetősége, nagyra nyitja a szemét, beengedi a fejébe a gondolatot, de nem, azért sem gondol rá, nehogy beleélje magát, és csalódjon. Úgy tesz, mintha meg sem hallaná. Aztán amikor kezébe fogja a vonat-, hajó-, repülőjegyet, akkor kiabál, szökdécsel és futkos körbe-körbe a kertben, és az utazás napjáig beszélni sem lehet vele. Kedves Bruni, van egy jó hírem: novemberben utazol. Moszkvába. Most már biztos, nyugodtan szökdécselhetsz.

Kaland a Végeki-tengeren

Részlet egy régi meseciklusból. Egy másik epizódját is olvashatjátok a blogon, Virágűr címmel.

A kép a Geek Art Gallery oldalról származik

− Még hogy a Viharuszony egy ócska teknő?! – kiáltotta Balajtár, a félszemű kalóz. Egészen vörös volt a feje a méregtől.

– Nem félnék vele átkelni a Netovább-fokon!

            A medve felkacagott. A kikötői kocsmában csend lett. A medve szava szent volt a tengeren, és ha ő azt mondja, hogy teknő, akkor az teknő. De Balajtár nem félt. Puszta ököllel ment volna neki, de Kikinda, a csókos ajkú boszorkány a szeme pillantásával megfékezte.

            − Tudod mit? – mondta a medve döcögve, mert rázta a nevetés. – Felteszek egy zsák aranyat. Ha átkelsz a Netovább-fokon, és hozol nekem egy kagylót a Végeki-óceánból, megkapod. A héja is elég, gyöngy nem kell.

            − Rendben. Felteszem a hajóm – mondta Balajtár, és a kezét nyújtotta a medve felé.

            A medve belecsapott.

Klajos és Klotild

Tegnap az Író Cimborák blogján megjelent egy újabb történet Bruniról. Több nyári emlék alapján fűztem össze, de a lényeg mégis a Fertő-tó, és a hattyúk. Előkotorásztam a fényképes fiókból a róluk szóló képeket.

A Bruni nyaral az Író Cimborák blogján olvasható.

A Fertő-tó, Magyarország és Ausztia (vagy Ausztrália?) határán

Marci a városban

Marci újabb kalandja az Író Cimborák oldalon jelent meg eredetileg, és a szeptemberi újrahasznosítás egyik mondata inspirálta: "újságosbódé pultján sorakoztak a tarka nyalókák".
A szép, színes és régi léghajókártyákat a neten gyűjtöttem, Marcinak. 

Marci léghajója, a Sasrája békésen ereszkedett a város felé. A kockás szántóföldek és erdők csendes zöldje után izgalmasnak ígérkezett a városi forgatag. Egy négyemeletes ház tetején szállt le. Kikötötte a léghajót, aztán egy hosszú kötélen lemászott az utcára. Senki sem figyelt fel rá, de még a Sasrájára sem, pedig ezerszínű rongyokból varrták a léghajó testét, és úgy csücsült a ház tetején, mint egy varázsfelhő.

Kuruttyoló piramisok

Újabb epizód a kairói utazásról szóló történetből. Természetesen piramisos.
 

Egy teraszon álltunk meg, ahonnan az egész Gízai-platóra kilátás nyílt. A terasz körül kőpadka kanyargott, innen jó fotókat lehetett készíteni. Egy olasz lány dermedt mulatságos pózba, mintha ráülne az egyik piramisra. Elvesztette az egyensúlyát, és a homokba huppant. A barátja utánakapott, leejtette a fényképezőgépet, aztán hasra esett a padkában. Mi is készítettünk egy olyan képet, hogy beleharapok az egyik piramisba, de én nem estem el.  Aztán leültem a padkára, és csak nézelődtem. Hirtelen elbizonytalanodtam, melyik piramis belsejét is láttuk. Úgy emlékeztem, azt, amelyik a legtávolabb áll tőlem, de a középső nagyobbnak tűnt.

Kairó

Dolgozom éppen egy kéziraton, egy kairói utazásról szól. Lassan érik csak a szöveg, rengeteg munkám van vele, nem folyik olyan könnyen a szó, ahogy szokott. Itt egy részlet, hátha írtok valami inspiráló véleményt.

           Félve léptem ki a járdára, mert zúgva haladt el mellettem négy sávon a belvárosi forgalom. Zimi az út felé húzott, hogy menjünk át rajta. Úgy tűnt, az autósoknak eszük ágában sincs megállni, se lassítani.

            − Hol a zebra?

            − Sehol.

 Úgy keltünk át, mintha a középkori várjátékok vesszőfutásán lennénk. Az ember ráhangolódik a felfüggesztett buzogány vagy kard lengésének az ütemére, aztán átsuhan, de vigyáz, hogy a következő előtt megálljon. Ott is kivárja a megfelelő pillanatot, különben a buzogány palacsintává lapítja, vagy a kard lenyisszantja a fejét