A rajzolt királyfi és az elhagyott baba

Ennek a mesének az első pár sora évek óta lapult az asztalfiókban, és most hirtelen életre kelt a skicckirályfi.

A királyfi csak egy skicc volt egy rajzlapon. Inkább karakterrajz, mozdulatpróba, pár sete-suta arcvonás. Kicsit jóképű volt, kicsit ábrándos szemű, kicsit olyan, mint az összes többi királyfi, és kicsit mégis más. De még csak terv volt, egy kaparászó gondolat egy rajzoló fejében.

            A baba kopott volt, a karja kijárt, a nyaka nyeklett, a haja összekuszálódott. Valaha hercegnő volt, ez a kéztartásából is látszott, meg a cseresznyeformájúra festett ajkaiból. Az utcán hevert elhagyottan. A lábai és a kezei hajlékonyak voltak, ezért arra gondolt a rajzoló, jól lehetne vele mozdulatokat modellezni. Felvette, hazavitte, és az asztala fölé ültette, a polcra.

            A kopott hercegnő onnan figyelte izgatottan, ahogy a rajzoló húzkodja a vonalakat. Sokkal előbb látta megszületni a királyfit, mint a papír meg a ceruza, és belebizsergett apró, műanyag szíve. De a rajzoló elégedetlen volt, félredobta a ceruzát, és elment aludni. Ám az asztali lámpa égve maradt!

A csudálatos almafa

Az Író Cimborák augusztusi témája: Így írtok ti gyerekeknek. Ismert gyerekirodalmi szerzők stílusában írtunk verseket, meséket. Az én íróm Benedek Elek volt. Az illusztrációt Schönwald Gyöngyi készítette.

Mikor volt, mikor nem volt, − volt a világ közepében egy csudálatos almafa, amelyik egy almát termett egy évben, de az olyan mosolygós volt, hogy úgysem hiszitek. Annak a csudálatos almafának a gyökere alatt volt egy aranydió. Az aranydióban volt egy mazsola. Abban a mazsolában volt egy akkora kacsalábonforgó palota, mint ide az üveghegy meg vissza. A palotában egy király s egy királyné lakott. Szerették egymást, a népük is szerette őket, hanem gyermekük nem volt egy sem.

The Enchanted Garden (A kertből lett palota)

Ezt a mesét nagyon régen írtam egy kedves barátomnak, Kaisnak, aki egyáltalán nem tud magyarul, merthogy szír. Készítettem hozzá apró kis rajzokat. Szerencsére találtam egy megfelelő fordítót Akunthita Golson (azaz a Nagy Okos Nővérem) személyében, aki lefordította nekem a mesét, így most ti is angolul olvashatjátok.

Once upon a time there lived a wandering young man. He traveled alone for many years, until one day he found a large, empty house in the middle of the desert. He was hungry and cold so he decided to enter and seek shelter for the night. As he stepped in he found himself in an unusual foyer; hundreds of lamps were hanging from the ceiling, although only a few of them were lit.

Aranypor-part csatája

Új mesém jelent meg az Író Cimborák blogon, Kürti Andrea illusztrációjával. Balaton-parti, játszótéri élményből született.
 

 

Izabella hercegnő a bástya tetején állt, és nézte a vár alatt dúló csatát. Egyik csillagszeméből könnycsepp gördült édesapja emlékére, akit Homokmandala boszorkánya, Vandaliza változtatott hattyúvá. Ott ringatózott a vár mellett terpeszkedő, fáradtkék vizű tavon, és hosszú nyakát nyújtogatta, hogy lássa a csatateret. A hercegnő másik szeme éberen figyelte Márkó királyfit, aki az aranypor-parti sereget vezette.

A folytatás itt olvasható.

Az arany gépmadár

2007-ben az In Memoriam Lázár Ervin meseíró pályázaton 1. helyezést értem el ezzel a mesével. Furcsa és tanulságos volt ennyi év után újra elolvasni. Saját illusztrációval osztom meg Veletek.

Volt egyszer egy vándorlegény. Az aranymadaras legény, csak így emlegették, mert mindig vele tartott egy arany gépmadár. Hol a vállán ült, hol a kalapján, hol mellette repdesett. Mendegélt a legény hegynek föl, völgynek le, aztán elfáradt, és bekopogott egy erdei házikóba. Öreg anyóka nyitott ajtót, és behívta a legényt a házba, hogy ott töltse az éjszakát.

Zúgott kint a szél, esett a hó. A kunyhóban azonban jó meleg volt. A vándorlegény a kemencepadkán melegedett, a vállán ott ült az arany gépmadár. Az anyóka omlós kenyeret és sajtot adott a fiúnak. Miközben evett, az anyóka megkérdezte:

– Különleges jószág a te madarad, fiam. Hogyan tettél szert rá?

– Az egy nagyon hosszú történet.

Az anyóka letelepedett a lócára.

– Ilyen hideg téli estéken szívesen hallgat hosszú történeteket az ember.

– Hát jó, akkor elmesélem.