2019. szeptember 27., péntek

Szabadságharcos kalandozás

Állítólag lázadó vagyok és szabadságharcos, bár mindkét jelző ellen lázadok. Viszont nem lázadtam akkor, amikor a Móra Könyvkiadó felkért, hogy írjak novellát a készülő, 48' másképp című ifjúsági novelláskötetbe.
Életemben először akkor írtam novellát, amikor a Móra Kiadónak kiírta a Jelen! című pályázatát. A pályaművekből született meg a kiadónál a sorozat első kötete, amely el is nyerte az Év gyermekkönyve díjat ifjúsági könyv kategóriában. 2016 óta már a harmadik kiadás kapható belőle a boltokban.
A nagy sikerre való tekintettel a Móra a következő évben is kiírt egy pályázatot, amelynek pályamunkáiból összeállította a 2050 című kötetet. Ez a jövőben játszódó novellákat tartalmaz.
A legújabb, idei kötet, a 48' másképp pedig a múltat feszegeti, a szabadságharc alternatív (hol vicces, hol tragikus) változatait, megközelítéseit mutatva be.


A könyv bemutatójára október 13-án, vasárnap, 14:30–15:30-ig kerül sor a Várkert Bazárban, az őszi Margó Fesztivál keretében.

2019. június 18., kedd

A pizzafutár

Lapunak


Fotó: Majoros Gábor


A két ember a poros úton sétált. Az egyik, a pizzafutár, a szemébe húzta a sildes sapkáját, hogy ne égesse annyira a nap. A másik, az öregember, aki inkább volt ápolatlanul borostás, mint szakállas, ugribugri kérdőjelekkel a szemében nézte az utat, meg a tájat.
– Te tudod, hová visz ez az út? – kérdezte a fiatalt.
– Már hogy a csudába ne tudnám? Mégis hogyan tudnám kézbesíteni a pizzát a megadott címre, ha nem ismerném az odavezető utat?
Az öreg hümmögött.
– Hát akkor jó. Egyébként – jegyezte meg álmodozón –, isteni az illata. Hawaii, igaz?
A pizzafutár bólintott. Az öreg nyelt egyet, aztán megjegyezte:
– Idejét nem tudom, mikor ettem utoljára pizzát. Vagy bármit.
Egy ideig csendben kullogtak, az öreg néha nyammogta a levegőt. Az arca beesett volt, a teste elgyötört és sovány, mint akit nehéz teher nyomaszt.
– És mondd… – kezdte újra az öreg, tétován. – Te tudod, hogy én ki vagyok?
– Miért, te nem tudod?
– Dehogynem… Illetve… Nem is tudom, hogy emlékszem-e.
A fiatal felnevetett:
– Hát ezzel én is így vagyok! Annyi mindent mondanak rám az emberek, hogy kezdek elbizonytalanodni.
– Mi mindent mondanak rád az emberek?
– Minden nap mást.
– Mit mondtak hétfőn?
– Várj csak, mi is volt hétfőn – tanakodott a pizzafutár. – Tudom már! Hétfőn a kórházban voltam. Oda is Hawaiit vittem a nővéreknek. Megálltam egy beteg ágyánál, gondoltam, egy kicsit felvidítom. Tudod, mit mondott? Hogy én vagyok a Kaszás!
Ezen jót nevettek.
– Hát kedden? – kérdezte az öreg.
– Kedden én voltam a király.
– Azt meg hogyan?
– Egy iskola kerítése mellett tekertem el, és a fiúk kirúgták a focilabdát az utcára. Megálltam, és visszahajítottam nekik, ők meg kikiabáltak, hogy király vagyok.
Ezen megint nevettek, de már egy kicsit kapkodták a levegőt. Az út ugyanis elkezdett meredeken felfelé tartani. Az öreg járása lelassult, és a pizzafutár is megizzadt, megvakarta a sapkája alatt a fürtjeit, és hátrafordította a sapka sildjét. Az öreg csak nem bírta tovább, újra faggatni kezdte:
– Szerdán mi voltál?
– Szerdán nem dolgoztam, csak ténferegtem a városban. Nem nagyon figyeltem a lábam elé, véletlenül meglöktem valakit az aluljáróban, aki üvölteni kezdett velem, hogy zsebtolvaj vagyok, és biztosan elvettem a pénztárcáját. Jól megkergettek miatta, még szerencse, hogy olyan gyorsan futok, mintha szárnyam volna! De csütörtökön sem jártam jobban, akkor meg mutogatós bácsinak nézett egy nő a parkban.
Az öreg szemrehányó tekintettel nézett rá.
– Csak ültem a padon, és pizzát ettem. Arra jött a fiatal nő, és meg akartam kínálni – védekezett a pizzafutár.
– A megrágott szeletből?
– Dehogyis, a dobozt akartam felé nyújtani, de amikor érte nyúltam és el akartam venni a padról, a nő megijedt és elszaladt. Ki tudja, mit gondolhatott rólam.
– Ennél csak jobb lehet a pénteki eset!
– Pénteken egy koldus akaszkodott rám. Azt mondta, felismer egy bulvármagazinból, és álruhás milliomos vagyok. Addig nem hagyott békén, míg oda nem adtam neki a dobozt.
– Nekiadtad a pizzát, amit ki kellett volna szállítanod?
– Neki.
– És mit szólt hozzá a címzett, hogy hoppon maradt?
– Hát ő volt a címzett.
Az öreg vakarta a fejét, nem nagyon értette, amit a pizzafutár mond. De azért csak kérdezgetett tovább.
– Mi volt szombaton?
– Állatkertben voltam egy angyallal.
– A szerelmeddel? Őt hívod angyalnak?
– Nem.
– Akkor a gyerekeddel?
– Minden angyal a gyerekem.
– Furcsa egy pizzafutár vagy te… Aztán az állatkertben minek néztek?
– Napfelkeltének. Az orrszarvú azt hitte, én vagyok a szavannai napsütés, és kérges szájával elmosolyodott.
Az öreg először nevetett, aztán jobban megnézte a furcsa fiú arcát. A szél kisöpörte a szeméből a fürtöket. Az öreg elmerült a tekintetében, és nem szólalt meg többet.
– A vasárnapot nem kérdezted, Öreg – biztatta a pizzafutár.
– Minek kérdezném? Ma van vasárnap.
– Ezek szerint visszatért az emlékezeted? És tudod már, hogy ki vagy?
– Igen. Most már tudom. Én vagyok a hétfői beteg a kórházból. Aki azt hitte, te vagy a Kaszás.
– És azt tudod-e, én ki vagyok?
– Ó, hogyne tudnám! Csak azt nem tudom – folytatta huncut mosollyal az öregember –, hogy mégis kinek viszed a pizzád? Az ördögöknek, vagy az angyaloknak?
– Szerinted errefelé élnek ördögök? – kérdezett vissza a fiatal.
Az öreg körülnézett. A táj megváltozott, bodor felhők vették őket körül, az út szélét szivárványból szőtt szalagkorlát jelezte. A korláton gyerekek ültek, vállukon verébszárnnyal.
– A Jóisten meghozta a pizzát! – kiabálták csilingelő hangon, aztán csapatostul rohanták meg a pizzafutárt.
A pizzából pár pillanat múlva már csak egy apró morzsa maradt, amit a pizzafutár gondosan lesöpört a felhő tetejéről.

2019. június 13., csütörtök

Itt lehet velem találkozni a Könyvhéten:

Péntek 17:00-18:00: Találj ki!

Nyolcszerzős, izgalmas osztálykirándulásos könyvünkről beszélgetés a Március 15-e téren, a színpadon

Szombat 12:00-13:00: 3-5-8 perces mesék

Közös dedikálás az antológia szerzőivel a Pagony Kiadó standjánál

Szombat 15:00-16:00: Borz beköltözik

Közös dedikálás Mészöly Ágival és Hanga Réka illusztrátorral a Cerkabella Kiadó standjánál

Vasárnap 10:00-11:00: Az orrszarvú és a madarak, 3-5-8 perces mesék

Beszélgetés a Pagony Kiadó frissen megjelent könyveiről a Március 15-e téren, a színpadon

Vasárnap 12:00-13:00: Találj ki!

Közös dedikálás a kötet szerzőivel a Cerkabella Kiadó standjánál

Vasárnap 15:00-16:00: Az orrszarvú és a madarak

Közös dedikálás Paulovkin Bogival, a kötet illusztrátorával a Pagony Kiadó standjánál

Minden kedves olvasót, könyvszeretőt, barátot, rokont, kiskorút, nagykorút, háziállatot, tücsköt, űrlényt szeretettel várok!

2019. június 6., csütörtök

Csíkos fejű, morgós, szuszogós, és egyáltalán nem büdös

Egy korábbi posztomban azt ígértem, beszámolok egy könyvről, amely a Könyvhéten jelenik meg, és egy borzról szól. Illetve Borzról szól.


Mielőtt a könyvről mesélnék, muszáj elmondanom minden borz védelmében (legalábis a Meles meles, azaz európai vagy eurázsiai borz védelmében), hogy egyáltalán nem büdös, sőt, egyenesen tisztaságmániás állatok. Járatrendszerükben külön hálókamra, éléskamra, illemhelyiség és szellőzőjáratok vannak. Gyakori, hogy egy goromba róka elfoglalja a tökéletes mérnöki precizitással megtervezett alagútrendszer egy részét, ami a borzot leginkább azért zavarja, mert egy róka ürege folyton tele van rothadó maradványokkal, és nem fordít különösebb gondot a tisztálkodásra, vagy az illemhelyiségek szakszerű elkülönítésére és takarítására. (Ebben a témában szeretnék egy borzügyben nálam járatosabb szerzőt, Békés Pált idézni, aki részletesen ismerteti a borzkongresszus dilemmáját, és a Neborz és Deborz pártok közötti áthidalhatatlan nézeteltérést, ami természetesen a rókák be- és benemfogadásáról szól.)

No de térjünk vissza a könyvre.

2019. május 19., vasárnap

Szabadulószoba a kastélyban, műhelytitkok

Ez a tavasz és nyár úgy alakul, hogy több könyvem is megjelenik, mert több hosszú munkafolyamat érett pont mostanra könyvvé. Bemutattam már a Pagony Kiadónál érkező orrszarvús könyvet és a 3-5-8 perces meséket, és most egy másik, izgalmas kötetről szeretnék mesélni.

Az Író Cimborákkal már többször játszottunk olyat, hogy folytatásos mesét írtunk. Ezek a játékok mindig élvezetesek. Ki tudja, hogy az én ötletem fonalát a másik író hogyan veszi fel, és a többiek hogyan csavarják tovább az eseményeket? Néha az ember bosszankodik, mert megszereti az ötletet, ami a fejében van, és persze, hogy az írótárs valami teljesen mást talál ki. De ez csak röpke bosszúság, mert az izgalom és az új ötletek felfedezése sokkal nagyobb öröm. Egy ilyen folytatásos, több író hosszú együttműködéséből született könyv a Találj ki!, amely a Betűtészta Kiadó jóvoltából jöhetett létre. Két könyv is készült egyszerre, a Találj ki! testvére, a Plázafoglyok ifjúsági regény, hét szerző közös munkája, és elképesztően izgalmas.

A kisebbeknek szóló könyv illusztrációit Orosz Annabella készítette. Nagyon szeretem a rajzait, és már régóta szerette volna egy olyan könyvet, amelyet ő rajzol. Megmutatom a borítót, és utána mesélek még a könyvről:




2019. május 15., szerda

Az orrszarvú, a madarak és Marci

Hamarosan már ott lesz a könyvesboltok polcain a mai nagy örömem, a friss, nyomdaillatú, pompásan színes és csodaszép és várva várt könyvem, Az orrszarvú és a madarak.
Ennyire örülök neki:

Rét Viki, a kötet szerkesztője örökítette meg az első találkozást


Paulovkin Bogi festette a képeket, és az első vázlattól elvarázsolt. Nézzétek, milyen szép, sőt, élőben még sokkal szebb a borítója:




Egy madaras részlet az Író Cimborák blogján olvasható, az aktuálisan futó, tollas téma jegyében.

Ami pedig a ráadás, hogy hamarosan követi egy másik könyv, a 3-5-8 perces mesék utazáshoz és kalandozáshoz, amelybe csupa magyar szerzők rövid meséi kerültek, köztük az én Marcim is. A Marci-meséket nagyon szeretem írni, de eddig még csak a blogomon mutattam meg belőlük néhányat. Remélem, szeretni fogjátok, és egyszer majd talán lehet belőle egy önálló mesekönyv is.
Itt a könyvborító, amelyet Kismarty-Lechner Zita rajzolt, csupa derűs és vicces és kedves figurával:




Mindkét könyv a Pagony Kiadónál jelenik meg, és az első bemutatkozás a Nyári Pagonyfeszten, 2019. június 1-én lesz a Dürer Kertben. Csupa remek programmal (orrszarvúval és rengeteg madárral) vár mindenkit a kiadó!
Ugye jöttök?


2019. április 22., hétfő

Az orrszarvú és a madarak

A kedvenc ételem a vöröslencse leves, a kedvenc színem a kék, a kedvenc állatom az orrszarvú. Meg a madarak. (Meg a borz.)
Vöröslencséről még nem írtam mesét, de éppen ideje, holnap neki is állok. Kék sok mesémben szerepelt már, és orrszarvú is. De olyan fantasztikusan szépen illusztrált orrszarvús könyvem még sohasem volt, mint ami az Ünnepi Könyvhéten fog megjelenni a Pagony Kiadó gondozásában. (Az Ünnepi Könyvhéten több várva-várt könyvem is érkezik, hamarosan azokról is beszámolok. Például egy borzosról.) Az illusztrációkat Paulovkin Bogi készítette, és pontosan olyan képeket festett, mint amilyenek az én fejemben voltak, amikor írtam a mesét. Képtelen vagyok betelni velük, ezért naponta megnézem őket, és az egyik kedvenc képem részletét választottam a blog bortóképének is.
A szerkesztő Rét Viki, és vele olyan olajozottan megy már a közös munka, hogy lassan függő leszek.
Az első részlet a könyvből az Író Cimborák blogon fog megjelenni, de addig is hadd mutassam be fotókon a főszereplő állatokat, az orrszarvún kívül egy csomó csodanevű madarat:

 Egy magányos orrszarvú, egy vöröscsőrű és egy sárgacsőrű nyűvágó madár

2019. április 7., vasárnap

Gyökerek

Sosem felejtem el, amikor először voltam jelen egy műtárgy kibontásánál. A műtárgyszállító az asztalra tette a fadobozt, eltávolította a rögzítő csavarokat, óvatosan leemelte a láda fedelét. Aztán a belső védőrétegek következtek, végül előbukkant egy középkori festmény. Láttam már számtalanszor múzeumban kiállítva hasonlót, de ott más volt. Távolságtartóan és jólnevelten függött a múzeum falán. Ám amikor a dobozból került elő, a csomagolásban esendő volt, mégis sokkal jobban ragyogott, mint a megszokott környezetében. Megilletődtem, és óriási megtiszteltetést éreztem. Évek alatt sok kiállítás megrendezésén dolgoztam, és a műtárgyak érkezése és kicsomagolása mindig ilyen ünnepi pillanat volt.


Az óbácsim és ónénim, Majoros János és Hédy kerámiáira sosem tekintettem műtárgyként. Ezek a kerámiák gyerekkorom óta magától értetődően vettek körül. A családban minden háztartásban akadt egy-egy. Szeretett, megbecsült helyen tartjuk őket, de hiányzik belőlük a távolságtartás meg a jólneveltség. Így aztán nem is illetődök meg soha, ha látom őket.