Délelőtt
rettenetes gonoszságot követtem el.
Anna a
konyhában ült, az asztalra támasztotta a könyökét, álla a karján pihent. Tágra
nyílt szemén tündérek, manók és szivárványok táncoltak kifelé, körbelibegték az
újságpapírra tett krumplikat, aztán visszacikáztak.
− Manci,
te meg mit csinálsz?
Amikor
ez a tündércikázós kifejezés ül az arcán, muszáj Mancinak hívni. Vagy Rozinak.
−
Beszélgetek.
− A
krumplikkal?
− Ugye,
milyen kedvesek?
− Friss, piaci krumplik – tettem hozzá kicsit
irigykedve.
