Zsókavári rém

November 14-én a Zsókavári Rókavár vendége voltam, ahol egy cseppnyi csapat segítségével fejtegettük a szörnyológiát. Tanulságos beszélgetés volt, amiből a következő három bölcsességet emelném ki:

A táblára kitettük a rémeket, például ezt az árnylényt.

1. Én nem félek semmitől. Szörnyek nincsenek. A kaszás sincs.
2. Én minden este félek, de már megszoktam. Tudom, hogy jön egy kis félés, aztán elalszom és kész.
3. A sötétben a fényektől félek. Világosban a sötétségtől.

Fánkpofájú cérnapók

Köszönöm szépen a kedves fogadtatást, a részvételt és a rajzokat is, amelyből a tovább gomb után láthattok még párat. Ennél sokkal több remek rémséget rajzoltatok, amitől a frász tört rám, de ennyi fért most ide.

Sutty, a házikoszmó

Inkább nem árulom el, kinek köszönhetem ezt a mesét, mert kicsit gusztustalan lett. Inkább hadd mutassak be egy szemrevaló könyvet, amiből az illusztrációt választottam, Simona Ciraolo: Hug me című meséjét, ami egy kaktuszról szól - a mesekönyvből oldalakat közöl a honlapján. 

A kettő között természetesen van egy pici kapcsolat.

Simona Ciraolo: Hug me (Flying Eye Books)

Nem látok abban semmi rosszat, ha valaki koboldnak születik. Kit zavar egy kis retek a nyakon? Meg a pocakhurkák között? Meg a ragacsos-trutymákos, szürcsedő orrlikak? A muhulykás lábujjközök? A sörtés szőrszálak a háton, amik akár tüskék is lehetnének? No meg a szép, nagy, hangzatos pukizás? Legyen csak nyugodtan kobold a kobold, nagyon cuki meg minden, csak maradjon ott, ahová való.

Volt ez a kobold, a Sutty. Azért hívták így, mert egyszer egy igazi lovag koszmója volt. Az a lovag egyszer sutty, levágta az ellensége fejét, a koszmó meg örömében akkorát pukizott, hogy elrepült a Bakonyba, belefúródott a földbe, és ki se tudta magát fúrni évszázadokig. Aztán kifúrta, és ahelyett, hogy visszament volna valami koboldlakta mocsárba, ott maradt az emberek között. Pedig rendezett, tiszta környék volt, egyáltalán nem neki való. Valamiért mégis bejött neki. Egy idő után rákapott a gyerekekre. Megtetszett neki, ahogy gusztustalankodnak. Nyálbuborék, sárdagonya, takonyevés. De nem elégedett ám meg azzal, hogy leselkedett utánuk. Saját gyereket akart. Illetve egy gyerek saját házikoszmója akart lenni, de a kettő végülis ugyanaz. Eljárt a játszóterekre. Bement az egyikre éjszaka, letelepedett egy padra. Másnap jöttek a gyerekek. Körülállták.

A boldogság madara

Mindig lenyűgözött a népmesék és a mondák egyszerűsége és ereje. 2000-ben, édesanyám születésnapjára készítettem egy kézzel írt, fűzött, ragasztott, illusztrált könyvet, amelyben egy tibeti mese szerepelt (Rozsnyó Katalin fordítása, Littoria Könyvkiadó, 1994). Az illusztrációkat színes papírokból tépkedtem. Mielőtt darabokra hullik szegény könyv, beszkenneltem a képeket.

Valamikor réges-régen volt Tibetben egy nagyon szegény vidék. Nem volt arrafelé se folyó, se jó termőföld, se virágok, se fák, se zöld fű. De még csak meleg sem volt azon a vidéken. Az emberek éheztek, fáztak, és nem tudták, milyen az: boldognak lenni. Ennek ellenére azt gondolták, valahol a világban biztosan létezik a boldogság.

            Az öregek úgy tartották, hogy a boldogság gyönyörű madár, és messze-messze keleten él, hófödte hegycsúcsokon. Amerre a madár száll, boldogság repül vele.

            Néhányan minden évben felkerekedtek, hogy megkeressék a madarat, de közülük senki sem tért vissza. Azt beszélik, a boldogság madarát három szörny őrzi, akik képesek megölni bárkit pusztán azért, mert szemtelenül viselkedik velük.

            Egyszer az emberek a nagyon bátor fiút, Vangcsiát küldték el, keresse meg a boldogság madarát. A falubéli lányok árpaborral kínálták, az anyák – a tibeti szokásoknak megfelelően – árpaszemeket szórtak a fejére, így kívántak szerencsés utat a legénynek.

Görcs puncs és rémes krémes,...

...meg ehhez hasonló nyalánkságok találhatók abban az új, rémes mesekönyvben, amelyet Szabó Levente illusztrátorral készítettünk Nektek. Azért rémes, mert egy rémről szól. Mégpedig arról, aki a szobádban lakik. De pssssszt! A többi titok.
A könyv ősszel mutatkozik be, itt:

Október 10. (péntek), 17.00. Két Egér könyvesbolt

Október 11. (szombat), 16.00. Mesemúzeum

November 9. (vasárnap) 12.00. Győri Könyvszalon, pódium

Szeretettel várunk minden kicsit és nagyot, félőst és (még) nem félőst!

Alább pedig a Két Egér meghívója, (mert ez az esemény a legközelebbi):

Heőke

Már egy hónapja tartozom ezzel a bejegyzéssel, és egy hatalmas köszönettel Elzának, amiért lerajzolta nekem a heőkét. (Ha nem tudd, mi az a heőke, kérdezd Brunit, ő ismeri. Vagy Elzát, mert ő is.) A rajz egy varázskönyv 129. oldalát ábrázolja, és vers is tartozik hozzá a művésznő tollából.
  
 

A heőke egy könyvmanó

Varázskönyvben ottlakó.

Nyálkás zöldes kék a szeme,

Nem tehet erről senki se.

Rémes november

Ebben a hónapban az Író Cimborák alkotóműhely blogját szerkesztem, így kevesebb bejegyzéssel jelentkezem. Különleges ez a feladat, mert a rémek nem csak ijesztő, nagy és szőrös (vagy nyálkás, pikkelyes, stb.) lények, hanem legtöbbször bennünk laknak. Rengeteg őszinte és megrázó írás kerül ki a gyerekirodalomban tevékenykedők tollából. A blog a képre kattintva elérhető - az animáció Takács Eszter munkája.

Itt pedig elérhető az a mese, amit én írtam a rémes hónapra, és Boros Mátyás készített hozzá illusztrációt:
A szörnyeteg nyugdíjba megy.

A lapátfülű levélfaló

A levelek és e-mailek jellemzője, hogy ha az ember nagyon várja, akkor biztosan nem érkezik meg. Ilyenkor szidjuk a feladót, a postát, az internetet, de végül is arra jutottam, hogy egyik sem ludas. Ez olyan, mint a zoknievő mosógép, ami páratlanítja a zoknikat. Semmiképpen sem a rendetlenség az oka, hogy eltűnnek.

Imelda néni, az állítólag ártalmatlan boszorkány az erdőben sétált, és nagy ezerjófüvet, fekete nadálytövet és pettyegetett tüdőfüvet keresett gyógynövény-készlete feltöltésére. Szép napsütéses idő volt, így amikor meglátott egy mohos, kerek követ, megpihent rajta egy kicsit. Talán el is szunyókált. Arra ébredt, hogy valami motoszkál a táskájában. Nem mozdult, csak a szemét nyitotta ki résnyire. Minden lélekjelenlétére szükség volt, hogy ne ugorjon fel meglepetésében. A táskájában ugyanis nem más kotorászott, mint egy lapátfülű levélfaló. Imelda néninek eszébe jutott, hogy a táskája legalján van egy levél, amit alig egy hete kapott Azúriából, Brucella királynétól. Arra kéri, látogassa meg a palotájában, és tanítsa meg a gyógynövény-főzetek készítésének alapjait.

Rémítgető

Ebben a hónapban az Író Cimborák oldalon az asztalfiókból előkerült, régi meséket teszünk közzé. Én is kotorásztam egy kicsit, és előbukkant a Rémítgető, amihez Mezei Ildikó készített illusztrációt.

Hétévesen királylány voltam, aranyhajjal, gyöngyös cipellővel, gyémántokkal sűrűn telehímzett ruhával, háromemeletes koronával.

            – Lovaggá ütésed alkalmából megosztozunk ezen a csokin – mondtam Öccs lovagnak.

            Öccs lovag meghatottan majszolgatta a kitüntetést. Királylány-lényem teljesen meg volt elégedve. Ezt a meghitt pillanatot egy lázító személy zavarta meg. Ez a bizonyos lázító Nagy Okos Bátty volt, aki rendszeresen aláásta királyságom alapjait.

            – Mit esztek, gyerkőcök?

            – Csokit. Kérsz? – felelte Öccs lovag.

Áruló! Sikoltotta bennem a gyanú. Próbáltam menteni a menthetőt.

            – Öccs lovaggá ütése alkalmából kap a mogyoróscsokiból. Mivel te már öregebb vagy, nem kell próbákat kiállnod. Egye fene, simán lovaggá ütlek. Járulj hát elém!

            Nagy Okos Báttynak beszélhettem. A sarokban lévő régi, üres szekrényt mustrálta.

            – Hé, Öcsi, az a szekrény üres – mondta.

A folytatás az Író Cimborák oldalán olvasható.

Medve kalandja

Újabb mese Marciról. Medve portréját Takács Eszter készítette, és olyan régen rajzolta, amikor még nem is ismertem Medvét. (Esztit igen.)

Marci nem tudott elaludni. Falevelekből vetett ágya végében kuporgott és számolt.

            − Végtelenezer-kinemondszáz-kettő, végtelenezer-kinemondszáz-egy, végtelenezer-kinemondszáz, végtelenezer-majdnemszáz-kilencvenkilenc…

            Medve azt ígerte, visszajön, mire Marci elszámol csillag-végtelenezertől egyig.

            − De mi van, ha eltéved? Egy barlangban nem könnyű tájékozódni. Nem, nem tévedhet el. Vitt magával egy borzasztóan hosszú kötelet, és azt gombolyítja maga után. A lelkére kötöttem, hogy forduljon vissza, ha elfogy a kötél. Én biztosan továbbmennék, de Medve nem olyan.

Szonja démona

Regénynek indult, de csak az eleje készült el ennek az írásnak. Esti mesének semmiképpen sem ajánlom. Az illusztrációt köszönöm szépen Pap Katának.

Szonja nyitott szemmel feküdt az ágyon, és a plafon repedéseit bámulta. A plafon helyett bámulhatta volna a tévét, mert be volt kapcsolva, és halkan zümmögött. Zümmögött a légy is, amelyik besurrant a nyitott ablakon. A légyen kívül belopódzott a ház előtt álló hársfa émelyítő illata, és összekeveredett a tévé vattacukor színű képeivel. A hárs ágán egy tengelic ült, árnyéka a levelekével keveredett a pókhálós ablakpárkányon. Surrogott halkan az ág és remegett az árnyjáték, ahogy a madár hintázott.

Válasz a szörnynek

A Szörny levelére (ha nem olvastad, itt megteheted) az alábbi üzenet érkezett a postafiókomba (nem csalás, nem én írtam, hanem Kiskata):

Kedves Szörny!

Bár igen meghatott a leveled, sőt, eleinte nyomasztott is a gondolat, hogy a kuka mögé száműzeted magad, szinte marasztalni akartalak, de gondoltam, kipróbálom nélküled, legalább pár napig, csak hogy végre kialudjam magam. Aztán szörnyülködve tapasztaltam, hogy még mindig itt tanyázol, (pedig kényszeredetten porcicátlanítom a padlót, elmondhatja bárki).

Ezek után szögezzünk le pár szabályt, ahogy jó lakótársakhoz illik. Először is ne, semmiképp ne járkálj napközben is! Próbáld meg távol tartani magad a hálószobától, megígérem, ezentúl a nappaliban a kanapé alatt ritkábban porszívózom, ott majd elnyammoghatsz. Végül meg gondold újra ezt az elköltözés dolgot. Nem kell messzire, nem kell ilyen drasztikusan, Isten őrizz, hogy a kukák alatt fagyoskodjál, de feltételezem, hogy a sikítozásom a te idegeidet is tépázza, így lassacskán egymás agyára megyünk és én mehetek az úgynevezett szihomókushoz, ami nagyon drága és nem is szeretem, szörnyeknek meg egyáltalán nincs.

Bízván a további együttműködésben,

maradok tisztelettel (meg egy hangyányi félelemmel):

Kiskata

Szörnybúcsú

A mesét Schall Eszter szörnyecske rajza ihlette, no meg néhány rémálmokban jártas húg. 

Kedves Kiskata!

Megértem én, hogy csúnyának találsz. Csúnya is vagyok. Mi is lenne szép egy fekete hólyagban? Legalább lennék puha szőrmók, amit cirógatni lehet, de nem, engem otromba sörték borítanak. Ha kacagok, az recseg. Ha sírok, az visít. Befognám én a szám, de a túlméretezett fogaktól nem csukódik be rendesen.

Kérdezhetnéd, minek járkálok éjjel, miért nem maradok nyugton a szekrény mögött. Hát nappal járkáljak? Amikor még a nyúlós nyák is látszik, ami a sörték alatt beborít? Az árnyékomról nem is beszélve. Próbálom megnevelni, hidd el, hasztalan. Pökhendi fráter. De hát mit tegyek? Ez vagyok én. Ne haragudj rám, amiért kiosonok kicsit a vackomból éjjelente, és nyammogok pár porcicát az ágyad alatt. Ott vannak a legzamatosabbak, csak azért. Bevallom azt is, hogy néha nem tudok ellenállni, és elfogyasztok egy-egy széthagyott zoknit. Minden másról már lemondtam. Egy ideig azt hittem, egyszer majd megszeretsz. Vagy legalább eltűrsz. De már látom, reménytelen, elvégre olyan randa vagyok, hogy ha csak a hűlt helyemet látod is, már kitör rajtad a frász. Ezért úgy döntöttem, ma, amikor a szülinapod van, megajándékozlak valami olyannal, aminek biztosan örülsz. Eltűnök. Elköltözök örökre a szekrény mögül. Nem mászkálok többet éjszaka, és a rusnya árnyékom se fog rád ijeszteni álmodban. Kiköltözöm a kuka mögé, legalább nem tűnik majd fel a szagom. Azért annyit engedj meg, hogy búcsúajándékul itt hagyjam neked ezt a margarétát.

Szeretettel:

 Szörny

A válasz a szörnynek, egyenesen Kiskata tollából, itt olvasható.