Előfordul néha, hogy az öröm nem kitörő és ujjongó, hanem elszótlanít, belülről fűt, és nehéz kifejezni. Április 24-én jelent meg a Kolibri Kiadónál az Állati kalandorok című sorozat első kötete, A kolibri és az Erdő Ura, és azóta keresem a szavakat, hogyan meséljek a kötetről és a megjelenésről.
 |
| Kaktusz cica szabadidejében szeret olvasni |
Már nagyon régen, 2019-ben megfogalmazódott bennem, hogy annyira szeretek állatokról írni, hogy egy egész sorozatra való kalandot is ki tudnék találni. Azon is sokat gondolkodtam, hogy amikor állatokról írok, akkor munka előtt és közben rengeteget olvasok, kutatok. Szeretem, ha az állatok nem népmesei hősök, nem tipizált karakterek, hanem a természetes élőhelyük és tulajdonságaik szerint viselkednek. Az élővilág lenyűgöző, és hiába élénk a fantáziám, a természet gazdagságával nem ér fel. Ezért szerettem volna, ha a könyvekben nem csak mese szerepel, hanem az olvasók megismerhetik a valóságos állatokat is.
Igen ám, de a kevert műfajú könyvekért nem annyira lelkesedem. Kizökkent, ha egy mese közben magyarázó ábrákat vagy szövegeket látok. Annál már jobban szeretem, ha egy ismeretterjesztő könyvben vannak mesék, versek is, de ezekben valahogy nem simul össze természetesen az ismeretterjesztés és a mese. Volt egy régi, szép kísérlete az Abrakadabra kiadónak, de végül csak az első (egyébként nagyon szép) kötet jelent meg Erdőlakók címmel. Arra gondoltam, mi lenne, ha a történet végén egyszerűen elmesélném, mit tanultam az állatokról, az élőhelyükről, az emberrel való kapcsolatukról, miközben a mesét írtam. Az illusztráció is kettéválhatna, a mese mesés rajzokat kaphatna, az ismeretterjesztés meg pontosakat.
A Kolibri Kiadó hamar partnerré vált, és vállalta, hogy kiadja a sorozatot.
