Menyus mindenmentes süteménye

Tizenötödik.
A Csimota Kiadó gondozásában megjelent Menyus mindenmentes süteménye a tizenötödik önálló könyvem. Nem is gondoltam erre, de aztán éppen feltettem a blogomra a megjelent könyvek közé (ide), és gyorsan megszámoltam őket. Minden könyv a gyerekem, egyformán vagyok büszke rájuk, de közben örülök neki, hogy éppen ez a kis kötet lett a tizenötödik.

A Menyus mindenmentes süteménye egy kisváros hangulatos cukrászdájában játszódik, ahová szeretnek betérni az emberek. Finomak a sütemények, de ami még fontosabb, hogy a cukrászmesterrel, Menyussal remekül el lehet beszélgetni. Mindenkire figyel, mindenkit meghallgat, mindenkihez van egy kedves szava – és neki való sütije. A vendégek nem is gondolnak arra, hogy amikor becsukják maguk után a cukrászda ajtaját, és Menyus leoltja a lámpát, akkor van-e, akinek ő is elmesélheti a gondját-baját. Észre sem veszik, mennyire magányos, és Menyus sosem panaszkodik. Egy este, zárás után különös látogatója érkezik: egy szitakötőszárnyú csillámegyszarvú.

Szoktál-e álomjárni?

Reggel, ha nem emlékszem az álmomra, csalódott vagyok. Csak arra emlékszem, hogy jó volt, de szétesik a történet. Csak egy íz, hangulat marad még pár másodpercig, aztán huss, elillan. Néha, ha magamtól ébredek, és szép lassan ereszkedem fel az álomból az ébrenlétbe, előfordul, hogy megmarad az egész történet. Ki is egészíti a fantáziám, félig ébren tovább mesélem, vagy másfelé kanyarítom a szálakat, és még lubickolok egy kicsit az álom szertelen, valószínűtlen képei között. Ezt az álomjárást szeretem a legjobban az alvásban.

Maros Krisztina illusztrációja

Ez így volt gyerekkoromban is, sőt, ha lehet, még kalandosabb, tarkább álmaim voltak, mint most. Többször visszatértem helyszínekre, álomról-álomra egyre jobban bebarangoltam egy tájat. Tanultam is, például repülni. Először a terasz seprése közben emelkedett el velem a seprű, csak pár centire a talajtól. Aztán kimaradt pár éjjel, álmodtam másról, mígnem újra megtörtént, csak akkor éppen egy deszkával repültem fel. Évek alatt megtanultam magamtól repülni. Mintha az az álombéli világ egy létező, mozaikszerűen felfedezhető, létező valóság lenne.

A sellő és a kiállítás

Ha egy sellő éppen 2022. november 29. és 2023. január 15. között kapna lábakat, és ez éppen Budapesten történne, mert mondjuk egy dunai sellőről lenne szó, akkor örömében végigszökdécselne először Buda, aztán Pest utcáin, majd megéhezne, talán kicsit fázna is, és keresne egy olyan helyet, ahol szárazföldivé vált halként is jól érzi magát. Valószínűleg a Fiktív Gasztrogalériába térne be. Lehet, hogy halászlét nem enne, de salátát minden bizonnyal. Mint ahogy az is egészen biztos, hogy elvarázsolnák Varga Zsófi képei, amelyek a fenti időszakban éppen a galéria falán lógnak. Talán azért pont ebben az időszakban, hogy a sellőnek lehetősége legyen megnézni. Erről a kiállításról van szó:

Ha a kiállítás mondjuk november 29-én, és nem 28-án nyílt volna, akkor megnyithatta volna a sellő. Mivel ő csak egy nappal később kapott lábakat, engem ért a megtiszteltetés, hogy megnyissam. Ilyen nagyon szép volt az esemény, és ennyire örültünk Zsófival:

Őszi-téli antológiák

Amikor eljön az ősz, hullani kezdenek a falevelek. Halkan surrognak, ahogy a föld felé szállnak. Potyognak a levelek a postaládába is, meg a csomagok, és levélszárnyakon érkeznek az őszi-téli antológiák. Három könyvkiadó három könyvét mutatom be, amelyben szerepel a mesém.

A Pagony Kiadónál 2019 óta nagy sikerrel jelennek meg a 3-5-8 perces mesék sorozat magyar szerzők meséit felvonultató antológiái. Idén az Ovis mesék kiadására került sor. Nekem egy picit nehéz ovisoknak írni, úgy alakulnak a szavak, hogy inkább az idősebb gyerekek értik, szeretik a meséimet, de most sikerült egy ízig-végig ovis mesét írnom. Ráadásul lajháros. A szuperaranyos kötetet Baranyai (b) András rajzai teszik felejthetetlenné. Hát nem zabálnivalók ezek a lajhárok? 

Ha tél, akkor Cerkabella antológia. Lovász Andrea, az antológiák mágusa idén egy kötetrevaló karácsonyi mesét válogatott össze, Karácsonynak ünnepe címen. Huszonnégy vers és mese került a kötetbe, egymás után klasszikus és kortárs szövegek. Advent minden estéjére jut egy szöveg. A kötetet négy remek illusztrátor öltöztette karácsonyi díszbe. Az én mesém máshol nem olvasható, itt jelent meg először, és egy nyugdíjas hídtervező mérnökről, és egy ijesztően ronda, félénk és barátságtalan macskáról szól, akik karácsonyra barátságot kötnek.

 
Óriási vállalás és gyönyörű munka a Kálvin Kiadó Irodalmi szöveggyűjtemény sorozata. Igényes, szép, klasszikus és modern szövegekkel teli, tematikus, fantasztikus szöveggyűjtemények jelentek meg, a szerkesztők Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt, akik a gyerekirodalom és a gyerekek minden rezdülését ismerik. A világ legjobb helye lenne az iskola, ha ezekből a könyvekből tanulhatna irodalmat minden gyerek. Szívet melengető, hogy a szövegek egy része az Író Cimborák anyagai közül került a szöveggyűjteményekbe. Az 1-2. osztálynak készült sorozat 2. kötete a Pehelyszárnyak címet viseli, Pap Kata illusztrálta, és kivételesen nem egy mesém, hanem egy versikém került bele. 

Karácsony előtt nézzetek szét a kiadók kínálatában, egy antológia nagyon jó választás lehet, és szerencsére az elmúlt években szebbnél-szebbek jelentek meg. Ezt a hármat jó szívvel, szeretettel ajánlom!

Sünök a lakótelepen

Illusztráció: Szabó Imola Julianna

Óriási élet van egy lakótelepen. A panelházak között akár 50-60 éves fák sűrű lombjában, a rengeteg cserje között már megtelepedtek a vadállatok. A lakótelep legalább annyira az övék, mint az embereké. Sőt, néha úgy érzem, a varjak, szarkák és galambok uralják a terepet. Kevés a kóbor macska, kutya, éjjel szinte alig járkál valaki az utcákon. Különösen egy világjárvány idején, amikor kijárási korlátozás van érvényben. Időnként este sétálunk egyet, azzal a kifejezett céllal, hogy sünökkel találkozzunk. Ha sünnézni indulunk, az esetek nagy részében valóban látunk is sünt, ahogy rövid kis lábain a dolgára iszkol a fűben. Ha észrevesz minket, megáll, orrát az égre emeli, szimatol. A kíváncsibb sünök akár azt is elviselik, ha az ember közelebb lép. Mások azonnal összegömbölyödnek. Ebből az élményből született az Éjjeli kalamajka című mese, amely a Móra Könyvkiadónál jelenik meg idén ősszel, a megújult Már tudok olvasni sorozatban.

2012-ben az első könyvem, a 3x1 család is a Már tudok olvasni sorozatban jelent meg. A könyv szerkesztője, Dávid Ádám invitált az Író Cimborák alkotóműhelybe. Ez a műhely játszótér és menedék, iskola és kaland. Tagjaival szoros alkotóközösség jött létre. Az egyik legkedvesebb alkotótársam és gyakori szerkesztőtársam Szabó Imola Julianna. Változatlan ámulattal szemlélem alkotásainak finomságát, mélységét, humorát. A Móra Kiadó legnagyobb ajándéka, hogy a sünös mese illusztrálására Imolát kérték fel. Ennél találóbb együttműködést nem lehetett volna kitalálni, a mese főszereplőjét ugyanis Edének hívják, pont úgy, ahogy Imola fiát. Minden olyan szépen összesimul.

Remélem, az a sok szeretet, amellyel a könyvet minden alkotója és a kiadó is dédelgeti, az olvasók számára is érezhető lesz. Már nagyon várom, hogy kézbe vehessem, és végre, két év után, igazi, élő könyvbemutató is legyen. Amíg a könyvre és a bemutató dátumára várunk, addig is megmutatom a borítót:

A könyv megrendelhető a Móra Könyvkiadó oldalán.

My Father is Building a Tent

In memory of my father

Translated by my sisters, Anna Golson and Emma Majoros
You can read the tale in Hungarian here

The sun has barely risen, the morning breeze has barely stretched when my father asked if I would like to go with him. I sat on his lap and nestled there for a bit. I rubbed the dreams out of my eyes and caressed his arm. The hairs on his arm were like soft grass. I loved using my fingers to take steps and pretend I'm walking in the meadows.

– Where are you going?

– To build a tent.

We went out to the field together. He sat down on the ground, but he didn’t cross his legs like my mother, uncle, friend, or I would do, instead, he folded them by his sides, like a double-u. I chased butterflies, caught grasshoppers, and picked flowers. He looked around, listened, and hummed. Then we went home.

Utazás Kazahsztánba

2018. szeptember 20-21-én részt vettem egy irodalmi fórumon Kazahsztánban, amely a következő címet viselte: Energy of a Word in a Modern World. Eurasian Literature Forum.
Számos különleges élmény ért, de a legizgalmasabb mégis az, hogy fel kellett szólalnom a fórumon úgy, hogy nem számítottam rá, illetve nem erre számítottam. Ráadásul angolul, bár addigra annyira izgultam, hogy ez már teljesen mindegy volt. A fórum első napján, a két délelőtti ülés szünetében elvonultam egy hatalmas (és vacogtatóan hideg) terembe, és gyorsan összeszedtem a gondolataim, amelyek már a repülőút alatt értek bennem. Utolsó felszólalóként már szerencsére nem teltház előtt beszéltem, de éppen elég káposztafejet kellett elképzelnem, hogy képes legyen kevésbé remegő hangon megszólalni. De a káposztafejek hamar mosolyogni kezdtek és szívük mélyéről fakadó vendégszeretettel fogadtak. A fórumon elhangzott beszédemet visszafordítottam magyarra, így osztom most meg Veletek. És egy kis titkot is hadd harangozzak be: a kazahsztáni látogatásnak reményeim szerint folytatása is lesz, amelyben nagy szerepet kapnak az Író Cimborák.

Az a pici emberke középen én vagyok

Kedves Résztvevők, kedves Szervezők!

Mindenekelőtt köszönetet szeretnék mondani a meghívásért, nagy megtiszteltetés számomra. Úgy állok most Önök előtt, mint egy gyerek a felnőttek előtt. Neves írók és költők ülnek előttem, akik felkértek, hogy szakértőként szólaljak fel, és beszéljek az irodalmi pályafutásomról és tapasztalataimról. Kénytelen vagyok bevallani Önöknek, hogy igazán szakértő és tapasztalt abban vagyok, hogyan legyek gyerek. Ugyanis gyerekeknek írok könyveket.

Öt év, öt mese

Januárban ötödik születésnapját ünnepli az Író Cimborák alkotóközösség, amelynek 2012. májusa óta tagja vagyok. A 3x1 család megjelenése után hívott Dávid Ádám, a könyvem szerkesztője közéjük. Azelőtt nem ismertem írókat egyáltalán, és hirtelen egy egészen új világ nyílt ki előttem. A közös játékok érlelték meg bennem a kifejezés eszközeit.
Ebben az öt évben összesen 40 bejegyzésem jelent meg az Író Cimborák blogon. Egy részüket el is felejtettem már, de jól esik visszaemlékezni rájuk. Mindegyiket szeretem valamiért vagy valakiért, de kiválasztottam az öt legkedvesebbet. Nehezen választottam, aztán a legvégső ötnél feltűnt, hogy mindegyiknél a közös alkotás, a játék, a közösség volt a lényeg. Legjobban ezért szeretek cimborálni.



Képzelt napló egy magyar kamaszlányról (2013. január 30.)
Emma húgommal közösen írtuk ezt a naplót, igazából egy nosztalgiázós, sokat nevetős beszélgetés nyomán született. Természetesen egy szó sem igaz belőle... A rajzot Emma édesanyja készítette.
Az írás később önálló életre kelt, egy diák médiaversenyre kisfilm készült belőle.
Emma azóta is többször előforduló vendég a blogon: fordított már mesét angolra a Hét Határon Nemzetközi Meseprojekt keretében, és írtunk közös búvárkodós interjút, amihez illusztrációt is készített.
  
  
A rókák panasza (2013. március 31.)
Ez volt az első gyerekrajz-pályázat a cimbora blogon. A pályázatnak nem volt zsűrije, nem volt győztese. A beérkezett rajzok közül válogattunk, és amelyik megihletett, ahhoz írtunk verset, mesét. Ez volt a gyerekeknek a jutalom, meg egy dedikált könyv. Martin rajza a cipzáras rókáról az elsők között érkezett be, és azonnal stipistopiztam. Többen féltékenyek is voltak rám... Nem csoda, még sosem láttam azelőtt ennyire klassz cipzáras rókát.
  
  
Mufurc (2014. május 30.)
Az elmúlt öt évben számtalan kép ihletett meg, de talán a legvarázslatosabb Fatemeh Haghnejad iráni illusztrátor rajza volt. Annyira megilletődtem tőle, hogy nehezen bomlott ki mögötte a történet. Az egész Hét Határon Nemzetközi Meseprojekt fantasztikus élmény volt, hosszan tudnám sorolni, mit is szerettem benne. Elsőre a rajzon kívül az jut eszembe, mennyire vagány, hogy a mese le lett fordítva perzsára, és az is, hogy ekkor dolgoztam először együtt Rét Viki szerkesztővel.


A kocka (2014. július 16.)
Sok furcsa hónap közül talán a legfurcsább az volt, amikor megcseréltük a szerepeket, és az illusztrátorok írtak, az írók meg rajzoltak. Izgalmas helyzet volt, ki kellett lépni a megszokott keretek közül. Sok tanulsággal szolgált. Megértettem például, mennyire fontos számomra, hogy a szövegeimet kezelésbe vegye a szerkesztő, de ez a kontroll a grafikusok számára esetleg bántó lehet. Az is érdekes volt, hogy akinek a rajzolás a természetes kifejezőeszköze, az akkor is rajzol, ha ír. Szerettem, hogy Eszter szövege mennyire képszerű. És ha ez nem lett volna elég, még a régi, kedves festékeimet is elővehettem.
  
  
Dalocska (2015. augusztus 15.)
Igazi féktelen örömjáték volt Kollár Árpád verssoraira Mészöly Ágival közösen írni egy mesét. Nem is mesét, inkább csak gondolatfutamot. Ha nem lenne ott, melyik részt melyikünk írta, utólag nem is tudnám megmondani, annyira egymásra hangolódtunk a játékban. Konyicska Kinga rajza volt a hab a tortán.

Repülni volna jó

Az Író Cimborák megint létrehoztak valami nagyszerűt: tegnap kiállítás nyílt a Sárkányos Gyerekkönyvtárban, Budapesten, a "Mi lenne, ha...?" gyerekrajz pályázat legjobbnak ítélt 99 rajzából. Több, mint 900 rajz érkezett a pályázatra, mindegyik rajz egy külön kis világ volt. A legjobban mégis Ferenczi Zsombor rajza fogott meg. Zsombor 2. osztályos. Úgy gondolom én is, ahogy ő: repülni volna jó...

A Nyugati téri aluljáró egyik ficakjában hegedült leggyakrabban az utcazenész. Nem volt rendkívüli művész, de elég jól játszott. Főleg a gyerekek dobáltak neki aprót a hegedűtokba, nagyjából annyit, hogy időnként tudott venni egy-egy pizzaszeletet.

            A hawaii volt a kedvence.

Amíg ette, betette a hangszert a tokba, lekuporodott a földre, hátát a falnak vetette, és bámulta a galambokat. Mindenki azt hitte, a sok elhullajtott ételmaradék miatt járnak le a föld alá, de az utcazenész rájött, hogy ez tévedés. A galambok számára ez sport. Kétféle számban versenyeztek, az utcazenész úgy nevezte ezeket: a legijesztőbb landolás és a legpontosabb pottyantás.

            − Repülni volna jó – gondolta.

Cicanyálkrém

Milán egyre többet mesél. Nem egész történeteket, csak fura kis mozzanatokat. Ezek állnak össze lassan mesévé. A rajzot abból a képgalériából választottam, ami két év elteltével még mindig ihletet ad: az Író Cimborák Kinek a bőre? pályázatára beérkezett rajzok gyűjteményéből.

Drén Viki: Cica

Nem szívesen lennék ember, de ha mégis, akkor olyan szeretnék lenni, mint az a kisfiú, aki a házamban lakik. Akkor született, amikor én. Igaz, hogy vadászni nem tud, de a hűtőszekrényt ki tudja nyitni, ami majdnem olyan, mint a vadászat, mert ennivaló a vége. Ez a kisfiú mindig azt mondogatja, hogy ő cica. Sima cica, selymes, fekete bundával, hosszú bajusszal, hegyes fülekkel. Pont olyan, mint én. Néha arra gondolok, talán testvérek vagyunk.

Egy régi legenda szerint, amikor a macskakölykök megszületnek, még nem biztos, hogy macskák is maradnak egész életükben.

Hello Rita!

Moszkvában az ősszel nagyon kedves élményben volt részem: megismerkedtem a Liza és Micsoda sorozat szerzőjével, Jean-Pierre Arrou-Vignod-val. (A sorozat magyarul a Vivandra kiadó gondozásában jelent meg.) Ebben a hónapban az Író Cimborák témája: Levelezzünk!, ami arról szól, hogy mesehősöknek írunk levelet. Az új ismeretség örömére úgy döntöttem, Jean-Pierre Lizájának fogok írni - a szöveg az Író Cimborák oldalán olvasható. Emma volt olyan kedves, és lefordította angolra, ezt pedig itt olvashatjátok:

Hello Rita. I’m watching you. In hiding. I even know your name.

I see you in the morning and I see you at night, but only when you open your window. I almost have X-ray eyes that can see through walls. Almost.

I see you when you go to school. Your carrying that heavy bag which is filled with a pocketdog.

Meghívó

Az utóbbi időben megcsappant a blogbejegyzéseim száma, ennek oka egy nagyszerű program, amit az Író Cimborákkal szervezünk. Lassan már egy hónapja ezzel kelek, ezzel fekszem, sőt, amikor végigolvastam egy szusszra a program összes meséjét, még álmodtam is vele. A játék lényege, hogy 17 ország 37 illusztrátorának rajzaihoz magyar alkotók írtak meséket, ezeket az Író Cimborák blogján lehet elolvasni. Ennek a kezdeményezésnek köszönhetem, hogy Fatemeh Haghnejad, iráni illusztrátor csodaszép rajzához írhattam mesét, Mufurc címmel.

A művekből hetedhét országra szóló kiállítás nyílik:

2014. június 11-én, este 6 órakor, a MÜSZI-ben (Blaha Lujza tér).

Részletek a meghívón és a honlapokon, sok szeretettel és mesével várunk minden kicsit és nagyot. (A MÜSZI olyan jó hely, hogy kutyák is jöhetnek.)

Képesbolt

Januárban mindenki el van havazva. Ez indította az Író Cimborákat arra, hogy ez legyen az évkezdő hónap témája. Képesbolt című mesém, Bódi Kati illusztrációjával, éppen egy ilyen rohanós napon született.

Mondd olyan gyorsan, ahogy csak bírod, hogy kipi-kopi-kipi-kopi-kipi-kopi. Ilyen gyorsan kopogott a csizmám sarka. Most mondd gyorsan, hogy tiki-taki-tiki-taki-tiki-taki. Ilyen gyorsan ketyegett az órámon a másodpercmutató. Még azt is mondd, hogy dibi-dobi-dibi-dobi-dibi-dobi – így meg a szívem vert a rohanástól. Megálltam a Káptalan domb tetején, ránéztem az órámra, és tudtam, hogy nem érem el a buszt. A következő csak negyven perc múlva indul. Vagyis nem érek haza időben, nem leszek készen semmivel. Azt a hólatyakos mindenit ennek az ocsmány januárnak! Majd jól megfagyok a mínusz két fokban, mert negyven perc nem sok, de megfagyni épp elég.

Tovább az Író Cimborák blogra >>

Rémes november

Ebben a hónapban az Író Cimborák alkotóműhely blogját szerkesztem, így kevesebb bejegyzéssel jelentkezem. Különleges ez a feladat, mert a rémek nem csak ijesztő, nagy és szőrös (vagy nyálkás, pikkelyes, stb.) lények, hanem legtöbbször bennünk laknak. Rengeteg őszinte és megrázó írás kerül ki a gyerekirodalomban tevékenykedők tollából. A blog a képre kattintva elérhető - az animáció Takács Eszter munkája.

Itt pedig elérhető az a mese, amit én írtam a rémes hónapra, és Boros Mátyás készített hozzá illusztrációt:
A szörnyeteg nyugdíjba megy.

Marci a városban

Marci újabb kalandja az Író Cimborák oldalon jelent meg eredetileg, és a szeptemberi újrahasznosítás egyik mondata inspirálta: "újságosbódé pultján sorakoztak a tarka nyalókák".
A szép, színes és régi léghajókártyákat a neten gyűjtöttem, Marcinak. 

Marci léghajója, a Sasrája békésen ereszkedett a város felé. A kockás szántóföldek és erdők csendes zöldje után izgalmasnak ígérkezett a városi forgatag. Egy négyemeletes ház tetején szállt le. Kikötötte a léghajót, aztán egy hosszú kötélen lemászott az utcára. Senki sem figyelt fel rá, de még a Sasrájára sem, pedig ezerszínű rongyokból varrták a léghajó testét, és úgy csücsült a ház tetején, mint egy varázsfelhő.

Mellékhatások / Bijwerkingen

Az Író Cimborák szeptemberi témája az újrahasznosítás. A szelektív gyűjtés során a következő mondatot kaptam felhasználásra: "egérfarkfűből készül a varázsos gyógytea"
A mesét Hefter Daniella rajza (és lányai) ihlették. Ráadásul Daniella lefordította hollandra is. A magyar változatot a bejegyzés második felében olvashatjátok.

Motto: Muizenstaartgras zorgt voor magische kruidenthee

           − Zo graag wou ik dit proberen! – jubelt Maja, terwijl ze zich naast mama in het kopje laat zakken.

           − Beter dan een wip-wap! Een wip-wap en glijbaan tegelijk – roept Zita, terwijl ze op de lepel balanceert.

           Mama geniet simpelweg, hoe het kruidenbad haar lichaam beroert. Vreemd. Wanneer Maja of Zita iets leuk vinden, kunnen ze hun mond niet houden, mama verstilt echter.

A csudálatos almafa

Az Író Cimborák augusztusi témája: Így írtok ti gyerekeknek. Ismert gyerekirodalmi szerzők stílusában írtunk verseket, meséket. Az én íróm Benedek Elek volt. Az illusztrációt Schönwald Gyöngyi készítette.

Mikor volt, mikor nem volt, − volt a világ közepében egy csudálatos almafa, amelyik egy almát termett egy évben, de az olyan mosolygós volt, hogy úgysem hiszitek. Annak a csudálatos almafának a gyökere alatt volt egy aranydió. Az aranydióban volt egy mazsola. Abban a mazsolában volt egy akkora kacsalábonforgó palota, mint ide az üveghegy meg vissza. A palotában egy király s egy királyné lakott. Szerették egymást, a népük is szerette őket, hanem gyermekük nem volt egy sem.

Aranypor-part csatája

Új mesém jelent meg az Író Cimborák blogon, Kürti Andrea illusztrációjával. Balaton-parti, játszótéri élményből született.
 

 

Izabella hercegnő a bástya tetején állt, és nézte a vár alatt dúló csatát. Egyik csillagszeméből könnycsepp gördült édesapja emlékére, akit Homokmandala boszorkánya, Vandaliza változtatott hattyúvá. Ott ringatózott a vár mellett terpeszkedő, fáradtkék vizű tavon, és hosszú nyakát nyújtogatta, hogy lássa a csatateret. A hercegnő másik szeme éberen figyelte Márkó királyfit, aki az aranypor-parti sereget vezette.

A folytatás itt olvasható.

Rémítgető

Ebben a hónapban az Író Cimborák oldalon az asztalfiókból előkerült, régi meséket teszünk közzé. Én is kotorásztam egy kicsit, és előbukkant a Rémítgető, amihez Mezei Ildikó készített illusztrációt.

Hétévesen királylány voltam, aranyhajjal, gyöngyös cipellővel, gyémántokkal sűrűn telehímzett ruhával, háromemeletes koronával.

            – Lovaggá ütésed alkalmából megosztozunk ezen a csokin – mondtam Öccs lovagnak.

            Öccs lovag meghatottan majszolgatta a kitüntetést. Királylány-lényem teljesen meg volt elégedve. Ezt a meghitt pillanatot egy lázító személy zavarta meg. Ez a bizonyos lázító Nagy Okos Bátty volt, aki rendszeresen aláásta királyságom alapjait.

            – Mit esztek, gyerkőcök?

            – Csokit. Kérsz? – felelte Öccs lovag.

Áruló! Sikoltotta bennem a gyanú. Próbáltam menteni a menthetőt.

            – Öccs lovaggá ütése alkalmából kap a mogyoróscsokiból. Mivel te már öregebb vagy, nem kell próbákat kiállnod. Egye fene, simán lovaggá ütlek. Járulj hát elém!

            Nagy Okos Báttynak beszélhettem. A sarokban lévő régi, üres szekrényt mustrálta.

            – Hé, Öcsi, az a szekrény üres – mondta.

A folytatás az Író Cimborák oldalán olvasható.

Rendhagyó óra

Tegnap Tasnádi Emesével Pécsett jártunk a PTE 1. sz. Gyakorló Általános Iskolában. Az 1. b. osztály ugyanis szebbnél szebb rajzokat küldött az Író Cimborák Kinek a bőre? című pályázatára. Meglepetésként meglátogattuk őket, és meséltünk nekik, de azt hiszem, a legnagyobb jutalom mégiscsak az volt, hogy elküldték nekünk azokat a rajzokat. Íme, néhány fénykép: