Miért havazik Bálint-napon?

Ma reggel kinéztem az ablakon, és láttam, hogy apró, sűrű pelyhekkel havazik. Eszembe is jutott egy régi mese. Még szeptember írtam, és ki gondolt akkor még a Bálint-nappal meg a tavasszal?
A hópelyhek elektromikroszkópos felvételeire ezen az oldalon bukkantam.

A Jóisten bekopogott egy felhőház ajtaján. Pici, töpörödött szent nyitott ajtót, és egy zsákot vonszolt maga után.

            – Készen állsz? – kérdezte a Jóisten. – De vigyázz, mert idén én nyerem meg a fogadást!

            A szent szégyenlősen hümmögött, aztán felnézett a Jóistenre, és megkérdezte:

            – Viszed, Uram? Eléggé fáj a derekam. Meg aztán tavaly úgyis én nyertem.

            A Jóisten könnyedén a hátára kapta a zsákot. Elöl a Jóisten ment, ruganyos léptekkel, mögötte csoszogott öregesen a szent. Tágas felhőcsarnokba értek. A csarnok oszlopai  között angyalkák kergetőztek. Hópelyhekre lövöldöztek arany nyilakkal, derekuk körül alig libbent egy felhőfoszlánnyi ruhácska.

            – Ezerszer megmondtam, hogy öltözzetek fel rendesen! – dörrent rájuk a Jóisten, aztán lehajította a zsákot egy oszlop tövébe. Nehéz holmi lehetett benne, mert teljesen elmerült a felhőben.

A csarnok közepén asztal állt, rajta vízzel teli, kerek tál. A Jóisten teremtő kezével megkevergette a vizet: eltűnt a oszlopok képe, és arcok jelentek meg benne.

A rajzolt királyfi és az elhagyott baba

Ennek a mesének az első pár sora évek óta lapult az asztalfiókban, és most hirtelen életre kelt a skicckirályfi.

A királyfi csak egy skicc volt egy rajzlapon. Inkább karakterrajz, mozdulatpróba, pár sete-suta arcvonás. Kicsit jóképű volt, kicsit ábrándos szemű, kicsit olyan, mint az összes többi királyfi, és kicsit mégis más. De még csak terv volt, egy kaparászó gondolat egy rajzoló fejében.

            A baba kopott volt, a karja kijárt, a nyaka nyeklett, a haja összekuszálódott. Valaha hercegnő volt, ez a kéztartásából is látszott, meg a cseresznyeformájúra festett ajkaiból. Az utcán hevert elhagyottan. A lábai és a kezei hajlékonyak voltak, ezért arra gondolt a rajzoló, jól lehetne vele mozdulatokat modellezni. Felvette, hazavitte, és az asztala fölé ültette, a polcra.

            A kopott hercegnő onnan figyelte izgatottan, ahogy a rajzoló húzkodja a vonalakat. Sokkal előbb látta megszületni a királyfit, mint a papír meg a ceruza, és belebizsergett apró, műanyag szíve. De a rajzoló elégedetlen volt, félredobta a ceruzát, és elment aludni. Ám az asztali lámpa égve maradt!

Fridolin jelenti 4 - A pókboszorka kiveti hálóját

Valahányszor megszületik egy mese Fridolinról, a mogorva törpéről, aki egy erdei napilapot szerkeszt, megnézegetem Baracsi Gabi képeit, mert az általa teremtett varázslatos, színes és meglepő világban mindig találok egy olyan rajzot, ami illik a meséhez. Amikor ez alkalommal megkerestem, azt mondta, pókboszorkája nincs is. Pedig van. Mégpedig ilyen szép:

Baracsi Gabi rajza

Már négy napja szünetelt a Fridolin jelenti című napilap kiadása. Ettől az erdő lakói egy leheletnyit idegesebbek voltak a szokásosnál, kevésbé érezték magukat otthonosan az erdejükben. A történtekért Flekkdíjas Fridolin, a kopasz, ráncos és általában goromba törpe volt a felelős. Ahelyett, hogy az odújában újságot szerkesztett volna, a napjait egy bodzabokor tövében lapulva töltötte Májusi Emánuel, a fotográfus manó társaságában.

            Fridolin, mielőtt megkezdte volna a lapulást a bodzában, ezzel állt a manó elé:

            – Te Emánuel, én most megcsinálom életem cikkét. Te meg fotózhatsz hozzá.

            A manó csak ennyi felelt:

            – Jó.

            Fridolin várt volna még egy kis biztatást, de végül folytatta magától is:

            – A pókboszorka kivetette a hálóját.

            – Ó – felelte a manó, és ezzel a válasszal Fridolin végre elégedett volt.

            Ezután teljes egyetértésben költöztek a bokor alá.

Első

Emmának volt csillogós szoknyája, de a kép csak illusztráció.
Ezt mindenképpen fontos tisztázni.
Nehogy bárki azt feltételezze, a mese róla szól.

          − Nem leszek többet a szerelmed.

          − De miért?

          − Tegnap hazakísérted a Jázmit.

          − Jázmi a szomszédunkban lakik.

          − Akkor leszek a szerelmed, ha ma másik úton mész haza.

          − Az anyukám azt mondta, együtt kell mennünk a Jázmival, mert akkor vigyázunk egymásra a kereszteződésnél.

          − Akkor válassz! Anyukád és Jázmi, vagy én.

          − Nem is tetszik a Jázmi.

          − Pedig van csillogós szoknyája.

          − Gizda.

          − Én is gizda vagyok?

          − Te nem.

          − Akkor most járunk?

          − Aha.

A bohóc és a kötéltáncos

Még ősszel írtam ezt a történetet, amikor nagyon szomorú voltam, és nem is akartam elolvasni újra. A jókedvem meghozta a bátorságot, hogy újraolvassam és javítsam. 

Az illusztráció: Henri Gabriel Ibels Le Clown című pasztellképe.

Ahogy a plakát is hirdette, a műsor szenzációs volt. Fellépett tűzdobáló, késnyelő, idomított zsonglőr és labdatigris, no meg a papírmasé unikornis. A nézők kedvence a bohóc volt, sikongatva nevettek a műsorán. Az érzelmesebbek egy csipetnyi szomorúságot is felfedeztek a produkcióban. Közvetlenül utána lépett fel a kötétáncos. Könnyed volt, akár egy szitakötő, mintha nem is lenne teste, csak láthatatlan szárnyai.

            A bohóc mindig úgy kezdte a műsorát, hogy titokban integetett a kötéltáncosnak, aki már fent, a sötétben várakozott. A kötéltáncos úgy kacagott a bohócon, hogy a porondra potyogtak a könnyei. Mielőtt a kötéltáncos először lendült a hintán, mindig meghajolt egy icipicit a bohócnak.

            − A legügyesebb kötéltáncos – súgta a bohóc.

            − A legmulatságosabb bohóc – súgta a kötéltáncos.

            Egyszer megtörtént a baj. A kötéltáncos egy tripla szaltó közben elvesztette az egyensúlyát és lezuhant. Megfogta a biztonsági háló, de így is nagyot esett. A bohóc odarohant hozzá. Kificamodva és eszméletlenül feküdt a kötéltáncos teste a hálóban. A bohóc megijedt és elszaladt.

            Később meglátogatta a kórházban, és vitt neki virágot. Hallgattak egymás mellett. A bohóc a begipszelt testet nézte. Súlyosnak tűnt. A kötéltáncos a bohócot nézte. Festék nélkül szomorú, unalmas embernek látszott. A bohóc hamar elbúcsúzott. A kötéltáncos hamar felépült, de már csak dupla szaltót mutatott be, és nem hajolt meg a bohócnak az előadás előtt.

Paprika Jancsi és Bolond Julcsa

Marianna Jagoda, lengyel illusztrátor blogján találtam egy képet, és azonnal beugrott ez a régi mesém. Mariannának köszönöm szépen, hogy a rajzokat rendelkezésemre bocsátotta, színes és szívmelengető világában érdemes elmerülni, nézzétek meg a blogját.

Hogy ki volt Paprika Jancsi? Nem egyéb, mint vándorkomédiás, aki kerítéseken cigánykereket hányt, szomorú délutánokon tréfákat mesélt, bánatos kedvében költeményeket szavalt, vagy amit a legjobban szeretett, sárgarigóktól és pacsirtáktól tanult dalokat fújt a furulyáján. Ha tetszett a közönségnek, amit mutatott, csurrant-cseppent pár garas. Ha meg nem, akkor papsajtot vacsorázott.

S hogy ki volt Bolond Julcsa? Egy szegény fazekasmesternek és jólelkű feleségének egyetlen gyermeke. Szép is volt, dolgos is volt, csak hát úgy tartották a falubeliek, hogy valami bolondféle szél fúj a fejében. Merthogy ennek a leánynak hiába akadt kérője több is, − már ez is isteni csoda volt, hajtogatták rendre az öregek, hiszen se hozománya, se jószága, se egyebe nem volt, − mégis mindet egytől-egyig kikosarazta. Ennek aztán sehogyan sem jöttek a nyitjára, és elnevezték Bolond Julcsának. Pedig Julcsa tudta, mire vár, csak ezt nem kötötte senki orrára.

The Enchanted Garden (A kertből lett palota)

Ezt a mesét nagyon régen írtam egy kedves barátomnak, Kaisnak, aki egyáltalán nem tud magyarul, merthogy szír. Készítettem hozzá apró kis rajzokat. Szerencsére találtam egy megfelelő fordítót Akunthita Golson (azaz a Nagy Okos Nővérem) személyében, aki lefordította nekem a mesét, így most ti is angolul olvashatjátok.

Once upon a time there lived a wandering young man. He traveled alone for many years, until one day he found a large, empty house in the middle of the desert. He was hungry and cold so he decided to enter and seek shelter for the night. As he stepped in he found himself in an unusual foyer; hundreds of lamps were hanging from the ceiling, although only a few of them were lit.

Bruni és a szerelem

Bruni történetei közül néhány a könyvből kimaradt, ez a kedvencem. Az ihletet köszönöm Zsuzsi húgomnak, a karaktervázlatot pedig Rubik Annának, a 3x1 család illusztrátorának.

 

Van egy új reklám a tévében, és Dani teljesen meg van érte őrülve. Van benne egy autó, olyan lapos, sárga és bogárszemei vannak, de teteje az nincs. Ezzel az autóval száguldozik egy lány, és a végén kiszáll, és olyan csizmája van, ami tele van rojtokkal. Én is szeretnék olyat, csak nagyon magas a sarka, és az nekem még nem való. Aztán ez a lány megiszik egy üdítőt, ami olyan színű, mint az autó, és azóta Dani is csak ilyen üdítőt hajlandó inni, pedig nem is finom, csak autószíne van. A rojtos csizmás lány plakátokon is szerepel az út mellett, és múltkor Dani megmutatta Apának, és azt mondta, hogy neki ez a lány lesz a felesége, Apa meg azt mondta, hogy neki is tetszik, és egyforma az ízlésük. Ezt aztán végképp nem értem, mert Mimi egyáltalán nem hasonlít erre a lányra, és nincs rojtos csizmája, csak lila, mégis sokkal szebb.

Folyékony flamingó

Az illusztrációt Amy Holliday honlapján találtam.

− Szia tó.
− Szia flamingó.
− Ébren vagy?
− Éjjel is, nappal is. Rád vártam.
− Vized hűvös.
− Kihűtött hiányod.
− Messze jártam.
− Merre?
− Kerestem a szivárványt.
− Megtaláltad?
− Megmártóztam benne.
− Hűvös volt, mint én?
− Fényes és meleg.
− Ölelt-e, mint én?
− Színesre csókolta tollamat.
− Táplált-e, mint én?
− Szívem telt el vele.
− Miért jöttél vissza?
− Nem láttam tükrében arcomat.

Cseresznyeszerelem

Még egy manótól is szokatlan, hogy beleszeressen egy cseresznyébe. Először a bimbót vette észre, ami az ág végén csücsült, magányosan. Lélegzete is elállt a manónak, amikor az orra előtt kipattant, és gyűrött kis szirmocskáit elrendezte a napon. Kellő távolságról nézte, nehogy tolakodónak tűnjön, és irigykedve hunyorgott a méhekre.

A teljes mese az ÚjNautiluson olvasható.

A kép webhelye: cseresznyevirág

A kis bogár és a szürke szamár

Egy zsúfolásig teli utazóládával érkezett a kis bogár a tanyára. Kábán szédelgett a tűző napfényben, míg el nem nyelte az istálló ablaka. Apró cirpeléssel huppant a földre, és majdnem fél percig nyugton maradt. Ennyi kellett ahhoz, hogy bogárszeme előtt kitisztuljon a sötétség. A jászol előtt nagy, szürke állat állt. A kis bogár megrázta lábacskáit egyenként és ízenként, majd egyenesen az állat orrára repült, hogy megnézze.