Bolygóvadászok 4 - Az új első fejezet

Annyi ötletet kaptam már az író-olvasó találkozókon, hogy a Bolygóvadászok című meseregény első fejezete is átalakult. Pannonhalmán a gyerekek már ezzel a változattal találkozhattak, úgyhogy megosztom itt is, legyen érthető a későbbi gondolatmenetük. 
A történet további alakulását itt lehet nyomon követni. Ha valaki esetleg borzasztóan kíváncsi a nagy titokra, hogyan alakul át egy kézirat, az első verziót itt találja.

Itt lennék éppen most, ha csilliárdos lennék

1. fejezet

Túl sok pénz

Volt egy gazdag ember. Nem csak egyszerűen gazdag, hanem a leges-leggazdagabb. Egy csilliárdos. Úgy hívták, Nagy úr. Fogalma sem volt, mit csináljon a ménkű sok pénzével, ezért vett magának tanácsadókat, hogy kitalálják helyette. Azt ígérte, amelyikük a legjobb ötletet adja, azt olyan gazdaggá teszi, hogy élete végéig szürcsölheti a koktélt egy trópusi szigeten. A tanácsadók egymással versengve sorolták a javaslataikat:

            − Vegyen gyárakat!

            − Amilyen gyár csak létezik, abból mind van egy – felelte Nagy úr.

            − Vegyen egy várost!

            − Már minden országban vettem egy várost, meg vettem egy országot is.

Aranyfejű Tündér Mirinkó legendája

Ez a legenda egy hosszú és izgalmas regény legeleje. Írni legalábbis izgalmas, remélem, egyszer majd olvasni is az lesz.

Grant Wood festménye

Aranyfejű Tündér Mirinkó és a táltos nyúl legendáját többféleképpen mesélik Börgömburgundiában, de az elejében mindenki megegyezik. A történet szerint Aranyfejű Tündér Mirinkó éppen ködgomoly szőrű táltos nyulán repkedett és az alatta elterülő tájban gyönyörködött. Úgy mesélik, az arca éjjel is tündökölt, és az egyik szemében a nap, a másikban a hold ragyogott. Szeretett volna letelepedni, ezért helyet keresett magának, ahová palotáját felépítheti. A táltos nyúl hátán útra kelt, elszállt havas hegyláncok, zöld rengetegek felett, szigetekkel tarkított tengerek és tavakkal pettyezett rónaságok felett, de egyik sem tetszett neki igazán. A hegyek közül hiányolta a síkvidék hullámhátú mezőit, az erdőkből a tavak tükrének csillogását, a tengerből a felhőkkel játszó hegycsúcsokat, a mezőkből pedig a fák lombjának suhogását.

Bolygóvadászok

Ez a mesém nem lett valami csúcsszuper. Valami nem működik benne. Így aztán tegnap segítségül hívtam három kupac gyereket, akikkel Zalabéren, Pókaszepetken és Zalaegerszegen találkoztam. Mindhárom csapat remek regényt rittyentett a történetből, majd' elsüllyedtem szégyenemben. Hamarosan feltöltöm a gyerekek által kitalált regényvázlatokat, de mindenekelőtt felteszem ide az első fejezetet, amiből kiindultunk.

A sajtbolygó innen származik

1. fejezet

Túl sok pénzt

Volt egy gazdag ember. Nem csak egyszerűen gazdag, hanem a leges-leggazdagabb. Fogalma sem volt, mit csináljon a ménkű sok pénzzel, ezért vett magának tanácsadókat, hogy majd azok kitalálják.

            − Vegyen gyárakat!

            − Amilyen gyár csak létezik, abból mind van egy.

            − Vegyen egy várost!

            − Már minden országban vettem egy várost, meg vettem egy országot is.

Kuruttyoló piramisok

Újabb epizód a kairói utazásról szóló történetből. Természetesen piramisos.
 

Egy teraszon álltunk meg, ahonnan az egész Gízai-platóra kilátás nyílt. A terasz körül kőpadka kanyargott, innen jó fotókat lehetett készíteni. Egy olasz lány dermedt mulatságos pózba, mintha ráülne az egyik piramisra. Elvesztette az egyensúlyát, és a homokba huppant. A barátja utánakapott, leejtette a fényképezőgépet, aztán hasra esett a padkában. Mi is készítettünk egy olyan képet, hogy beleharapok az egyik piramisba, de én nem estem el.  Aztán leültem a padkára, és csak nézelődtem. Hirtelen elbizonytalanodtam, melyik piramis belsejét is láttuk. Úgy emlékeztem, azt, amelyik a legtávolabb áll tőlem, de a középső nagyobbnak tűnt.

Hétszépségű hét próbája

Újabb asztalfiókban lapuló meséről fújtam le a port. A történet egy vándorlegényről szól, aki egy fura szigetre keveredik. Hiába figyelmezteti rá több tábla és felirat, hogy a szigeten akár csúf varázslatokba is botolhat, hajtja a kíváncsiság. Talál egy házikót, ahol megismerkedik egy takaros leányzóval. Hamar beleszeret, de balszerencséjére kiderül, hogy a leányzó a tündérkirály lánya. Ahhoz, hogy elnyerhesse a kezét, hét próbát eszel ki a furfangos tündérkisasszony. Alább a második próbát olvashatjátok.

 

Petipalkó varázsszőnyeget talál

A lapátfülű levélfaló

A levelek és e-mailek jellemzője, hogy ha az ember nagyon várja, akkor biztosan nem érkezik meg. Ilyenkor szidjuk a feladót, a postát, az internetet, de végül is arra jutottam, hogy egyik sem ludas. Ez olyan, mint a zoknievő mosógép, ami páratlanítja a zoknikat. Semmiképpen sem a rendetlenség az oka, hogy eltűnnek.

Imelda néni, az állítólag ártalmatlan boszorkány az erdőben sétált, és nagy ezerjófüvet, fekete nadálytövet és pettyegetett tüdőfüvet keresett gyógynövény-készlete feltöltésére. Szép napsütéses idő volt, így amikor meglátott egy mohos, kerek követ, megpihent rajta egy kicsit. Talán el is szunyókált. Arra ébredt, hogy valami motoszkál a táskájában. Nem mozdult, csak a szemét nyitotta ki résnyire. Minden lélekjelenlétére szükség volt, hogy ne ugorjon fel meglepetésében. A táskájában ugyanis nem más kotorászott, mint egy lapátfülű levélfaló. Imelda néninek eszébe jutott, hogy a táskája legalján van egy levél, amit alig egy hete kapott Azúriából, Brucella királynétól. Arra kéri, látogassa meg a palotájában, és tanítsa meg a gyógynövény-főzetek készítésének alapjait.

A torony

Az idei Könyvhétre megjelenik a második önálló mesekönyvem az Abrakadabra kiadónál. Címe: A torony. Az illusztrációkat Sánta Kira készíti. Már nagyon régen vágytam egy igazán szép mesekönyvre, ez az álmom most megvalósulni látszik.

 

Minden bolygón vannak hegyek, és a hegyek között mindig van egy, amelyik a többiek fölé emelkedik, az a legmagasabb. Ezen a bolygón is volt legmagasabb hegycsúcs, de hiába nyújtózkodott kevélyen az ég felé, a torony legfelső ablakából még így is alacsonynak  tűnt. A kisfiú a toronyban lakott, és mint ahogy az lenni szokott, a felnőttek egyáltalán nem hittek neki. Minden reggel kisétált a toronyból, belegázolt a harmatos fűbe, fülét a földre hajtotta, és hallgatta, ahogy lüktet a föld belseje. Amikor először észrevette, akkor tulajdonképpen nem is hallotta, csak érezte.

A zöld szem

Évente egyszer tájépítész hallgatóknak tartok egy előadást az iszlám kertművészetről. Amikor először felkészültem rá, teljesen lenyűgözött a kasmíri Dal-tó, ahol úszó kertek himbálóznak a vízen. Ez a táj ihlette a Zöld szem című regényem. 

Lake Dal, Srinagar, Kashmir

Maja volt a kislány neve. A jobb szeme kék volt, a bal szeme zöld, és ez a bal szemgolyó volt a Hayavanija bolygó. Amikor Maja aludt, hosszú és sötét tél volt a bolygón, amikor felébredt reggel, vele ébredt a tavasz. Amikor pislogott, éjszaka volt, amikor könnyezett, eső áztatta a földeket. Maja mindebből semmit sem sejtett, de gyakran álmodott olyan tájakról és lényekről, amelyeket sohasem látott azelőtt. Azt hitte, a képzelete játszik vele, pedig csak Hayavanija tájait és lakóit látta.

Kairó

Dolgozom éppen egy kéziraton, egy kairói utazásról szól. Lassan érik csak a szöveg, rengeteg munkám van vele, nem folyik olyan könnyen a szó, ahogy szokott. Itt egy részlet, hátha írtok valami inspiráló véleményt.

           Félve léptem ki a járdára, mert zúgva haladt el mellettem négy sávon a belvárosi forgalom. Zimi az út felé húzott, hogy menjünk át rajta. Úgy tűnt, az autósoknak eszük ágában sincs megállni, se lassítani.

            − Hol a zebra?

            − Sehol.

 Úgy keltünk át, mintha a középkori várjátékok vesszőfutásán lennénk. Az ember ráhangolódik a felfüggesztett buzogány vagy kard lengésének az ütemére, aztán átsuhan, de vigyáz, hogy a következő előtt megálljon. Ott is kivárja a megfelelő pillanatot, különben a buzogány palacsintává lapítja, vagy a kard lenyisszantja a fejét

A nagylevelű hárfa

Írtam egyszer egy meseregényt, Sárkányfog címmel. Krimiféle, amit rendszerint éjjel írtam, és amikor az izgalmas részeknél tartottam, annyira beleéltem magam, hogy halálra rémültem az éjszakai neszektől. Később illusztráltam is, és mesekönyvet készítettem belőle karácsonyra. Most elővettem a fiókból és leporoltam kicsit. Így kezdődik:

Sűrű, sötét éjszaka volt, a holdat vaskos felhők takarták. A sötétben karcsú, nesztelen árnyék lopakodott végig a várost övező erdő titkos ösvényén, majd eltűnt egy barlangban. A barlang túlsó vége sziklákkal körbevett tisztásra nyílt. A tisztás közepén egy hatalmas fa állt. Levelei lágyan duruzsoltak, pedig szellő se rebbent. A lopakodó alak kilépett a barlangból, gondosan körülnézett, aztán a fa felé vette az útját. A falevelek duruzsolása egyre hangosabbá és tisztábbá vált. Mintha ezer meg ezer dal szólt volna egyszerre, hegedűk, hárfák, trombiták, harsonák, klarinétok, csembalók és cimbalmok végtelen sok szólama keveredett egymással. A fekete köpenyes odaért a fához és fülét az egyik levélhez hajtotta. Tetszett neki a muzsika, ezért leszakította a levelet és zsebre vágta. Futásnak eredt, és ugyanazon a kacifántos úton, amelyen érkezett, elindult visszafelé. Könnyű léptei alatt hamar kiegyenesedtek a fűszálak, és semmi nyoma sem maradt a látogatásnak.

Szonja démona

Regénynek indult, de csak az eleje készült el ennek az írásnak. Esti mesének semmiképpen sem ajánlom. Az illusztrációt köszönöm szépen Pap Katának.

Szonja nyitott szemmel feküdt az ágyon, és a plafon repedéseit bámulta. A plafon helyett bámulhatta volna a tévét, mert be volt kapcsolva, és halkan zümmögött. Zümmögött a légy is, amelyik besurrant a nyitott ablakon. A légyen kívül belopódzott a ház előtt álló hársfa émelyítő illata, és összekeveredett a tévé vattacukor színű képeivel. A hárs ágán egy tengelic ült, árnyéka a levelekével keveredett a pókhálós ablakpárkányon. Surrogott halkan az ág és remegett az árnyjáték, ahogy a madár hintázott.

Virágűr

Egy új meseciklusból választottam ki a kedvenc részemet, és másoltam ide Nektek. Az illusztráció Fabian Oefner fotója a következő honlapról:

http://www.designboom.com/weblog/cat/10/view/22172/fabian-oefner-iridient-bursting-soap-bubbles.html

A virágbolygók egy piszkosfehér univerzumban keringtek össze-vissza. Esetenként össze is koccantak volna, ha nem lettek volna rajtuk bolygótaszigáló kertitörpék, bolygónként egy-egy. Hosszú gereblyéik voltak, és ha közelített egy másik virágbolygó, még időben ellökték, nehogy összeütközzenek. Arra is vigyázni kellett, hogy a virágpor meg a magok az egyik bolygóról ne kerüljenek át a másikra. Ez azért volt fontos, mert minden bolygón csak egyféle virág nőtt.