Első

Emmának volt csillogós szoknyája, de a kép csak illusztráció.
Ezt mindenképpen fontos tisztázni.
Nehogy bárki azt feltételezze, a mese róla szól.

          − Nem leszek többet a szerelmed.

          − De miért?

          − Tegnap hazakísérted a Jázmit.

          − Jázmi a szomszédunkban lakik.

          − Akkor leszek a szerelmed, ha ma másik úton mész haza.

          − Az anyukám azt mondta, együtt kell mennünk a Jázmival, mert akkor vigyázunk egymásra a kereszteződésnél.

          − Akkor válassz! Anyukád és Jázmi, vagy én.

          − Nem is tetszik a Jázmi.

          − Pedig van csillogós szoknyája.

          − Gizda.

          − Én is gizda vagyok?

          − Te nem.

          − Akkor most járunk?

          − Aha.

Hello Rita!

Moszkvában az ősszel nagyon kedves élményben volt részem: megismerkedtem a Liza és Micsoda sorozat szerzőjével, Jean-Pierre Arrou-Vignod-val. (A sorozat magyarul a Vivandra kiadó gondozásában jelent meg.) Ebben a hónapban az Író Cimborák témája: Levelezzünk!, ami arról szól, hogy mesehősöknek írunk levelet. Az új ismeretség örömére úgy döntöttem, Jean-Pierre Lizájának fogok írni - a szöveg az Író Cimborák oldalán olvasható. Emma volt olyan kedves, és lefordította angolra, ezt pedig itt olvashatjátok:

Hello Rita. I’m watching you. In hiding. I even know your name.

I see you in the morning and I see you at night, but only when you open your window. I almost have X-ray eyes that can see through walls. Almost.

I see you when you go to school. Your carrying that heavy bag which is filled with a pocketdog.

Napló

Az Író Cimborák februári témájára nagyon gyorsan kellett valamit írnom, és segítségül hívtam Emmát. Közös alkotásunk teljes terjedelmében, Emma édesanyjának, Flóri Gabriellának illusztrációjával az Író Cimborák blogon olvasható.
Az írás megihletett egy iskolás csapatot, akik nagyon vagány filmet készítettek belőle.

Egyéves koromra nem emlékszem, de a nővérem azt mondta, pufi voltam, nem akartam aludni, párizsit faltam és a kutyakosárban szerettem játszani.

Kétéves koromra sem emlékszem, és erős a gyanúm, hogy a nővérem sem, mert szerinte ugyanazt csináltam, mint egyévesen, csak nem négykézláb, hanem két lábon.

A háromnál bedühödött, és nem mondott semmit. Nekem csak annyi jutott eszembe, hogy Nagyiék elvittek egy tanyára, és ott mondtam először, hogy kokas. Valószínűleg utoljára is. 

Négyévesen mesét írtam a babámról, akit mindig magammal vittem az óvodába. A nővérem szerint négyévesen nem is tudtam írni, ami igaz, de attól még mesét írni tudtam.

(Tovább az Író Cimborák blogra)