Úgy elmaradtam a blogírással, mintha elutaztam volna egy távoli galaxisba, meg vissza. Talán egy kicsit hasonló történik, mert éppen a Csillagközi kikötők 3. részét írom. Így éppen a sorozat 2. részéről nem számoltam be, amikor megjelent. Pedig ennek a könyvnek a története is éppolyan kalandos, mint azoké a gyerekeké, akik a lapok között űrutaznak.
Ez a könyv ugyanis úgy született, és ezt talán többször is elmeséltem már, hogy szerettem volna visszaidézni gyerekkorom nagy játszásait. A testvéreimmel egész hétvégén hatalmas játszásokat csaptunk. Legóból, fakockából, fűből, levélből, bármiből felépítettük a színteret, és mindenféle figurákkal (vagy éppen saját magunkkal) eljátszottuk a fantáziánkban megszülető történeteket. Inspiráltak az esti mesék, a kalandregények, a filmek, és bármi, ami a világon számunkra érdekes volt. Indiánosat, nyomozósat, lovagosat, mindent játszottunk, egymást követték a képtelenebbnél képtelenebb kalandok. Később, amikor az űrutazós történet elejét megírtam, könyvtárakban játszottam a gyerekekkel, és folytattuk a szereplők kalandjait. Így született a Bolygóvadászok című könyv, amely orosz és ukrán nyelven is megjelent, majd ennek újrakiadása, a Csillagközi kikötők 1. Erről bővebben az előző blogbejegyzésben írtam.
