Miért jó kezdő olvasónak írni?

Igazából mindenkinek jó írni. Úgy is lehet mondani, írni jó. Sőt, írni kell. Vagy rajzolni kell. Vagy táncolni kell. Énekelni kell. Kiabálni kell. Sírni kell. Nevetni kell. Sőt, röhögni kell! Mégis van valami egészen különleges abban, ha kezdő olvasónak ír az ember.

Azok a gyerekek, akik még csak ismerkednek a betűkkel, abban a csodás korban vannak, amikor a fantáziavilág és a valóság még sokkal jobban átszövi egymást. A képzeletük féktelen, még nem korlátozza őket az a rengeteg ismeret, amit az iskolában el kell sajátítaniuk. Az első év ráadásul nem is annyira izgalmas, van benne egy csomó mechanikus gyakorlás. Nyuszifül, fecskefarok. A nyuszifül elveszíti a selymességét, amikor a ceruzát szorító gyerekkéz megpróbál egy egész hadseregnyi egyforma hurkot a papírra vésni (hopp, az egyik bársonytalpú elszökött, ott ugrál, nézd!), a fecske sem cikkan a bárányfelhős égen, hanem a villanydróton sorakozik egymás mellett sok-sok egyforma kis kunkor (hopp, odarepült közéjük egy pteroszaurusz, és leszakadt a vezeték). A fantáziavilágot lassan ketrecbe zárják az írásfüzet szigorú csíkjai.

Pedig egy óvodás-kisiskolás gyerek mindenre kíváncsi. Érdeklődik a csillagászat, a dinoszauruszok, a csaták, lovak, tengerek, űrutazás, hercegnők, szörnyek, lekvárok, munkagépek, akármik iránt. A világ képekből és hangokból áll, a játék szabad és kötetlen. 

És akkor megjelennek a betűk. Izgalmasak, mint egy titkosírás. Félelmetesek, mert idegenek.

Nehéz őket felismerni. Nehéz őket lerajzolni. (Kusza lett a nyúlhadsereg, szétszéledtek a fecskék.)

Ám a betűk hamar értelmet nyernek, és akkor megtörténik a varázslat. Ahogy a betűből szó lesz, felvillan a szóhoz tartozó kép a szem mögött.

Amikor az ember kezdő olvasóknak ír, akkor minden szó, amit leír, magában hordozza ezeket az első, varázslatos pillanatokat. Nem a mese a lényeg, hanem a fel-felvillanó képsereg. Mint egy belső tűzijáték.
A kezdő olvasó, legalábbis én úgy képzelem, szabadabban asszociál. Aki már rutinosan olvas, előre látja maga előtt a következő mondatot. Peregnek a szavak, nem is látszanak már a betűk, a cselekmény keretbe szorítja a képeket, ahogy a vonalas füzet sorba rendezi a betűket. De akinek még titkot rejt minden betű, annak új élményt és új képet ad minden egyes kiolvasott szó. Kiszabadul a megfékezett képzelet, a történetre fittyet hányva, szóról szóra repkedve teremt képeket a belső szem.

A kezdő olvasó képzelete féktelen és pajkos. Tiszteletreméltóan szabad.

A kezdő olvasóknak írni megtisztelés.

A könyv születéséről, az ötletadó esti sétákról egy korábbi blogbejegyzésben olvashatsz.

Sünök a lakótelepen

Illusztráció: Szabó Imola Julianna

Óriási élet van egy lakótelepen. A panelházak között akár 50-60 éves fák sűrű lombjában, a rengeteg cserje között már megtelepedtek a vadállatok. A lakótelep legalább annyira az övék, mint az embereké. Sőt, néha úgy érzem, a varjak, szarkák és galambok uralják a terepet. Kevés a kóbor macska, kutya, éjjel szinte alig járkál valaki az utcákon. Különösen egy világjárvány idején, amikor kijárási korlátozás van érvényben. Időnként este sétálunk egyet, azzal a kifejezett céllal, hogy sünökkel találkozzunk. Ha sünnézni indulunk, az esetek nagy részében valóban látunk is sünt, ahogy rövid kis lábain a dolgára iszkol a fűben. Ha észrevesz minket, megáll, orrát az égre emeli, szimatol. A kíváncsibb sünök akár azt is elviselik, ha az ember közelebb lép. Mások azonnal összegömbölyödnek. Ebből az élményből született az Éjjeli kalamajka című mese, amely a Móra Könyvkiadónál jelenik meg idén ősszel, a megújult Már tudok olvasni sorozatban.

2012-ben az első könyvem, a 3x1 család is a Már tudok olvasni sorozatban jelent meg. A könyv szerkesztője, Dávid Ádám invitált az Író Cimborák alkotóműhelybe. Ez a műhely játszótér és menedék, iskola és kaland. Tagjaival szoros alkotóközösség jött létre. Az egyik legkedvesebb alkotótársam és gyakori szerkesztőtársam Szabó Imola Julianna. Változatlan ámulattal szemlélem alkotásainak finomságát, mélységét, humorát. A Móra Kiadó legnagyobb ajándéka, hogy a sünös mese illusztrálására Imolát kérték fel. Ennél találóbb együttműködést nem lehetett volna kitalálni, a mese főszereplőjét ugyanis Edének hívják, pont úgy, ahogy Imola fiát. Minden olyan szépen összesimul.

Remélem, az a sok szeretet, amellyel a könyvet minden alkotója és a kiadó is dédelgeti, az olvasók számára is érezhető lesz. Már nagyon várom, hogy kézbe vehessem, és végre, két év után, igazi, élő könyvbemutató is legyen. Amíg a könyvre és a bemutató dátumára várunk, addig is megmutatom a borítót:

A könyv megrendelhető a Móra Könyvkiadó oldalán.