A titokzatos csilingelő

Az egyik karácsonyra fantasztikus meglepetést kaptam: egy egyiptomi-magyar kislány, Farag Amina küldte el saját készítésű mesekönyvét. Már akkor is nagyon tetszett, de most még több időm volt elmélyülni a mesében, belefeledkezni a rajzokba. Odakint havas a táj, pihenésre ítélt a torokgyulladás, de Amina meséje jókedvre derít. Fogadjátok szeretettel ebben a téli böjtben!

Bolygóvadászok gyerekszemmel

A világ legjobb ajándéka, ha gyerekrajzokat meg leveleket kapok. Rajongója lettem Domának és Johannának, akiktől az alábbi kedves sorokat és képeket kaptam:

Doma karaktervázlatai

Johanna levele

Repülni volna jó

Az Író Cimborák megint létrehoztak valami nagyszerűt: tegnap kiállítás nyílt a Sárkányos Gyerekkönyvtárban, Budapesten, a "Mi lenne, ha...?" gyerekrajz pályázat legjobbnak ítélt 99 rajzából. Több, mint 900 rajz érkezett a pályázatra, mindegyik rajz egy külön kis világ volt. A legjobban mégis Ferenczi Zsombor rajza fogott meg. Zsombor 2. osztályos. Úgy gondolom én is, ahogy ő: repülni volna jó...

A Nyugati téri aluljáró egyik ficakjában hegedült leggyakrabban az utcazenész. Nem volt rendkívüli művész, de elég jól játszott. Főleg a gyerekek dobáltak neki aprót a hegedűtokba, nagyjából annyit, hogy időnként tudott venni egy-egy pizzaszeletet.

            A hawaii volt a kedvence.

Amíg ette, betette a hangszert a tokba, lekuporodott a földre, hátát a falnak vetette, és bámulta a galambokat. Mindenki azt hitte, a sok elhullajtott ételmaradék miatt járnak le a föld alá, de az utcazenész rájött, hogy ez tévedés. A galambok számára ez sport. Kétféle számban versenyeztek, az utcazenész úgy nevezte ezeket: a legijesztőbb landolás és a legpontosabb pottyantás.

            − Repülni volna jó – gondolta.

BOX

A mai regényíró foglalkozás őszintén meglepett. Még sosem találkoztam olyan gyerekcsapattal, akik ennyire író fejjel gondolkodnak. Ráadásul nem egy összeszokott közösségről van szó, hanem különböző korú gyerekekről, akik a nagyhetet töltik a Pannonhalmi Főapátságban. Vili robotos történetén dolgoztunk, és a végére nagyszerűen összeállt a történet, minden a helyére került. A szép, kerek történetnél már csak a kitalálás folyamata volt izgalmasabb, igazi írói alkotóműhellyé vált a Pannonhalmi Bencés Gimnázium tanterme.

A történet első fejezete itt olvasható.

Vili a pácban

Izgatottan vártam a találkozót Budaörsön, a Gr. Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtárban. A robotos mese, amivel készültem, teljesen új, és fogalmam sem volt, mit fognak hozzá szólni a gyerekek. Féltem, talán nem is fog tetszeni. Két második és egy harmadik osztály kuporodott össze a kicsi könyvtárban. Egészen megtöltöttétek a teret, mégis mindenkinek jutott hely, papír és ceruza. Így a remek történeten kívül rengeteg rajz is született. Ennyi jó rajzot még sosem kaptam egyszerre, és fáj a szívem, hogy nem tudom bemutatni valamennyit. No de lássuk a történetet, aminek az első fejezetét ebben a bejegyzésben olvashatjátok!

Először abban egyeztünk meg, hogy olyan történetet találunk ki, ami pont a ti korosztályotoknak szól. Megegyeztünk, hogy nem vonunk be túl sok szereplőt, mert csak belezavarodunk. Egyszerű, követhető, mégis izgalmas történetet szerettetek volna. Gondolkodtunk azon, hogy valami szép karácsonyi történetet kerekítünk, de végül a többség mást szeretett volna. Bár szinte mindegyik szavazás olyan szoros volt, hogy a tanító nénikkel közösen számoltuk a nyújtózkodó kezeket, nehogy véletlenül tévedjünk. Izgalmas játék volt!

Vili és a robot

Ahogy megígértem, új mesével készültem a következő, Írjunk regényt! című foglalkozásra. A történetet a nagymamám padlása ihlette, ahová nagyon szerettem feljárkálni, és minden szegletét felkutatni. Ha esetleg valaki magára ismerne a főszereplőben és az anyukájában, kizárt, hogy ez a véletlen műve.
A rajzokat a budaörsi Gr. Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtárban készítették a foglalkozásra érkező gyerekek. Az általuk kitalált folytatást külön bejegyzésben hamarosan felteszem, de annyi jó rajz született, hogy egy részét muszáj most azonnal megmutatnom.

A kép a legvagányabb robotos rajz felhasználásával készült

Vili nem volt különlegesebb, mint bármelyik gyerek az osztályban. Persze neki is voltak erősségei meg dilijei, de egyetlen szuperképességgel sem rendelkezett, sőt, űrhajó sem parkolt a garázsukban. Na jó, űrhajó mégis parkolt, mert az anyukája sci-fi rajongó volt, és a Ford oldalát teleragasztgatta Csillagok háborúja matricákkal. Úgy nézett ki, mint a Millenium Falcon. Vili úgy vélte, ez is az átlagos dilik közé sorolható, és nem viszi közelebb ahhoz, hogy valami egészen különleges kaland történjen vele.

 Az iskolában jó tanuló volt, csak a kézírása miatt kergette őrületbe a tanár meg a szülei. Azt mondták, ronda és olvashatatlan. Pedig ő mindig el tudta olvasni, amit írt, másnak meg mi köze hozzá? Otthon is rendes gyerek volt, mindig segített, amikor megkérték rá, a szobájában pedig egészen tűrhető állapotot tartott fenn. Karácsony táján szinte már kisangyal vált belőle. Menetrendszerűen elutazott a nagymamájához az ünnepek előtt, hogy segítsen fát vágni a kandallóba, előbányászni a padlásról a karácsonyfa-talpat, az udvart kicsit elrendezgetni, hogy amikor jönnek a nagymamája barátnői Szenteste énekelni, ne legyen ciki az a sok lim-lom.

Zsókavári rém

November 14-én a Zsókavári Rókavár vendége voltam, ahol egy cseppnyi csapat segítségével fejtegettük a szörnyológiát. Tanulságos beszélgetés volt, amiből a következő három bölcsességet emelném ki:

A táblára kitettük a rémeket, például ezt az árnylényt.

1. Én nem félek semmitől. Szörnyek nincsenek. A kaszás sincs.
2. Én minden este félek, de már megszoktam. Tudom, hogy jön egy kis félés, aztán elalszom és kész.
3. A sötétben a fényektől félek. Világosban a sötétségtől.

Fánkpofájú cérnapók

Köszönöm szépen a kedves fogadtatást, a részvételt és a rajzokat is, amelyből a tovább gomb után láthattok még párat. Ennél sokkal több remek rémséget rajzoltatok, amitől a frász tört rám, de ennyi fért most ide.

Kedvenc könyve...

A Két egér könyvesbolt az egyik kedvenc helyem a világon. Azon túl, hogy két könyvemnek is itt volt a bemutatója, a polcokon remek könyvek laknak (Jakabot is itt szereztem be), szombatonként pedig Színes egér foglalkozásokon lehet részt venni. Január 24-én, azaz tegnap egéréknél a gyerekek saját borítót készítettek a kedvenc könyveikhez, és akadt valaki, egy igencsak kedves és ügyes valaki, akinek a kedvenc könyve...

...a 3x1 család.

Bruni meg én nagyon szépen köszönjük.

Rém a könyvtárban

December 12-én Dávid Ádámmal a FSZeK Dagály Utcai Könyvtárában mutattuk be Hrrgrrhút. A gyerekek meglepetéssel készültek: rengeteg rajzot hoztak magukkal, amelyek szörnyűségesebbnél rémesebb borzasztóságokat ábrázoltak. A rajzok és a mese kapcsán beszélgettünk a házi rémekről és a félelmekről, meg arról is, ha már egyszer beköltöztek, hogyan fogjunk hozzá a nevelésükhöz.

Az igazi meglepetés aztán később érkezett, mégpedig egy levél formájában, Nánási Boglárka (6 éves) anyukájától:

„az első sorban ült egy szöszke pici ovis kislány, aki nem szólt semmit, csak szívta magába a hallottakat, majd két napig érlelte magában az élményeket, aztán hétfőn szó szerint ezt mondta: Tudod anya megfogadtam a Hrrgrrhú írójának a szavát és ki mertem egyedül menni a WC- re úgy, hogy ott volt a WC szörny és le is mertem húzni, és nem vitt magával, a barátom lett.”

Bogi egy igazi  H Ő S.

Itt pedig egy válogatás a kedvenc rémeimből (a teljes galéria megtekinthető a Móra Kiadó facebook oldalán):

Achucarro Vivien

Kafka, az űrpaSAS

III. Ökumenikus gyerektábor – 2014. július 17, Győrság

Az íróféle gyakran elkapja az alkotói válság nevű betegséget. Ilyenkor aztán hiába minden, egy betű sem kerül a papírra. A virtuális papírra sem. Sokáig nem találtam a megfelelő gyógymódot, de végre itt a megoldás! Éppen kapóra jött a III. Ökumenikus gyerektábor meghívása Győrságra, mert ez a remek kis csapat segített nekem összerakni egy regényvázlatot. Így csináltuk:

1. Megvizsgáltuk, hogy milyen könyveket írnak a kortárs írók gyerekeknek. Ezzel sorban kilőttünk egy csomó témát, kalózegértől színes hajú királylányokig. Megegyeztünk abban, hogy ez bizony sci-fi lesz. Olyan nincs sok. 

 2. A csapat egyértelműen ragaszkodott hozzá, hogy a zombiűrlény vs hős földi hadsereg témaköre helyett a saját korosztályukat érintő konfliktusok mentén bonyolítsuk a történetet.

Heőke

Már egy hónapja tartozom ezzel a bejegyzéssel, és egy hatalmas köszönettel Elzának, amiért lerajzolta nekem a heőkét. (Ha nem tudd, mi az a heőke, kérdezd Brunit, ő ismeri. Vagy Elzát, mert ő is.) A rajz egy varázskönyv 129. oldalát ábrázolja, és vers is tartozik hozzá a művésznő tollából.
  
 

A heőke egy könyvmanó

Varázskönyvben ottlakó.

Nyálkás zöldes kék a szeme,

Nem tehet erről senki se.

Szivárványos orrszarvú

Milán kedvenc állata mostanában az orrszarvú, amit meg tudok érteni, mert nekem is. (Nem, neki nem miattam. Magától lelt rá egy mesekönyvben.) Ezért aztán festettünk egyet. A rajz az én művem, a színezés az övé. Tudományos nevén ez egy Diceros inflectos (azaz szivárványos orrszarvú), élőhelyét tekintve valahol a szivárvány egyik és másik vége között.

Az utolsó orrszarvú című mese itt, A legszebb szívű orrszarvú című mese (videóval) pedig itt olvasható (és látható).

Esti rajz

Egy meseíróval annál jobb nem történhet, mint amikor egy meseolvasó illusztrálja az írását. Ez történt velem most, fogadjátok szeretettel Korom Bálint rajzát. A kedvenc részem a rajzon a légy az ablakon. Meg a kemence.

Ma minden rossz. Semmi sem sikerül. Apa nem játszott velem, mert dolgozott, pedig szombat van. Dühöngtem, és kitört a buszom kereke. Apa nem tudta megragasztani, és most nem megy a buszom. Anya is mérges volt, mert kiborítottam a szörpöt ebédnél. Az ablakon volt egy légy, és én azt néztem, nem a poharat. A felnőttek mindig sokáig mérgesek, és olyankor figyelmetlenek. El is rontotta Anya a vacsoránál, hogy előbb tette a sonkát a kenyérre, aztán a sajtot, pedig én fordítva szeretem. Mesélni sem volt kedve. Hiába győzte le a királyfi a sárkányt, éreztem, hogy Anya a sárkánynak drukkol. Még mindig mérgesek, hallom, de engem már lefektettek aludni, úgyhogy egymással veszekednek.

Angyalmesék újra

Takács Martin rajzát választottam ki elsőként a Kinek a bőre? pályázat rajzai közül, már a címe is rokonszenves volt: Cipzáras róka bőrébe bújnék. Később kiderült, hogy Martin és Róza, aki az elefántot rajzolta, testvérek. Így aztán a két mese is testvér lett.

A rókák panasza

 

A Jóisten fogadónapot tartott. Meghallgatta a szenteket meg az őrangyalokat. Kérésektől volt hangos a menny. Szent Hubertusz a sor végén állt. Aggódott, mert az ő ügye kevésbé fontos, mint például Szent Borbáláé, vagy inkább Szent Tamásé – a hitetlenek védőszentje mostanában olyan szívfájdító mondandóval állt a Jóisten elé, hogy alig győzték száraz szemmel a többiek. Vége lett a fogadónapnak, és Szent Hubertusz csak nem jutott sorra.

            − No, ez így nem járja! Vagy meghallgatsz, vagy lemondok – zsörtölődött.

            A Jóisten megszánta, és megkérdezte, mi a baja.

            − A rókák nyúznak napra nap. Ugyanis a rókákat nyakló nélkül vadásszák az emberek. Kártékony féreg, azt mondják. Ezzel kéne valamit kezdeni, mert sajog a fejem a vonításuktól.

            − Sajog, sajog, de hát itt háborúk vannak, éhínség, meg szenvedés az emberek között. Mit kezdjek én a rókákkal?

            − Azt én nem tudom, de valamit találj ki, mert ezt a ménkű sok vinnyogást még egy kerékbe tört szent sem bírná türelemmel.

A folytatásért tovább az Író Cimborák blogra.

Angyalmesék

A Kinek a bőre? pályázat rajzai közül az egyik kedvencem Takács Róza elefántja. Ehhez született az alábbi mese. Ráadásul nem álltam meg egy mesénél, a kép annyira ihletadó volt, hogy még több, kapcsolódó mese is van a fejemben.

Az angyalok állata 

A Jóisten szomorú volt. Előbb körbenézett a Földön, és csak azután szomorodott el.

            − Hová tűnt az a sok szép állat, amit olyan nagy gonddal alkottam? Lassan csak az állatkertben marad belőlük mutatóba.

            Körülnéztek az angyalok is.

            − Már megint az emberek – csóválta a fejét az egyik.

            − Szúnyogból jó sok van – jegyezte meg egy másik .

         A Jóisten elmosolyodott, és letett arról, hogy a tenyerével dühösen meglegyintse az embereket. Inkább leugrott a trónjáról, belebújt a papucsába, és a műhelyébe csoszogott. Gondolta, kiötöl néhány új állatot, és elhelyezi valamelyik őserdőbe, amit még nem irtottak ki teljesen az emberek. Benyitott az ajtón – elhallgattak a műhelyt tisztán tartó, csivitelő angyalkák − , feltűrte az ingujját, és az agyagos ládához lépett.

A folytatásért tovább az Író Cimborák blogra.

Csodanagy tavasz

Februárban az Író Cimborák blogon életre kelnek a Kinek a bőre? gyermekrajz pályázat alkotásai. Rostás Szandra gyönyörű rajzához készült az első mese. A pályázat teljes képgalériája elérhető itt.

Anya olyan szép volt, mint egy tündér. Elgondolkodó és szelíd. A haja arany, hosszú és hullámos. Volt egy széke, fehérre festett, fa karosszék, a nárciszok között állt a kertben, a nyírfa alatt, ami tavaly kidőlt, és Anya eltette emlékbe a fehér kéreg egy darabját. Van egy régi fényképem, onnan tudom mindezt. A padláson találtam, amikor titokban Anya gyerekkori dolgai között turkáltam. Mindent visszacsomagoltam ugyanúgy, csak a fényképet tettem el.

A folytatásért katt ide.

Gyerekrajzok

A Dagály utcai gyerekkönyvtárban nagyon szép ajándékot kaptam: a gyerekek egy csokor rajzzal készültek Bruni kalandjaiból. Íme, néhány kedvencem: