2018. szeptember 20-21-én részt vettem egy irodalmi fórumon Kazahsztánban, amely a következő címet viselte: Energy of a Word in a Modern World. Eurasian Literature Forum.
Számos különleges élmény ért, de a legizgalmasabb mégis az, hogy fel kellett szólalnom a fórumon úgy, hogy nem számítottam rá, illetve nem erre számítottam. Ráadásul angolul, bár addigra annyira izgultam, hogy ez már teljesen mindegy volt. A fórum első napján, a két délelőtti ülés szünetében elvonultam egy hatalmas (és vacogtatóan hideg) terembe, és gyorsan összeszedtem a gondolataim, amelyek már a repülőút alatt értek bennem. Utolsó felszólalóként már szerencsére nem teltház előtt beszéltem, de éppen elég káposztafejet kellett elképzelnem, hogy képes legyen kevésbé remegő hangon megszólalni. De a káposztafejek hamar mosolyogni kezdtek és szívük mélyéről fakadó vendégszeretettel fogadtak. A fórumon elhangzott beszédemet visszafordítottam magyarra, így osztom most meg Veletek. És egy kis titkot is hadd harangozzak be: a kazahsztáni látogatásnak reményeim szerint folytatása is lesz, amelyben nagy szerepet kapnak az Író Cimborák.
Kedves Résztvevők, kedves Szervezők!
Mindenekelőtt köszönetet szeretnék mondani a meghívásért, nagy megtiszteltetés számomra. Úgy állok most Önök előtt, mint egy gyerek a felnőttek előtt. Neves írók és költők ülnek előttem, akik felkértek, hogy szakértőként szólaljak fel, és beszéljek az irodalmi pályafutásomról és tapasztalataimról. Kénytelen vagyok bevallani Önöknek, hogy igazán szakértő és tapasztalt abban vagyok, hogyan legyek gyerek. Ugyanis gyerekeknek írok könyveket.
A délelőtti felszólalások során megütötte a fülem pár gondolat, és most egy kicsit úgy érzem magam, mint a gyerek, aki felkap néhány szót a „nagyok” beszélgetéséből, és elragadja a megértés izgalma. Ez az izgalom fogott el engem is, mert úgy érzem, a szavak mentén létrejött a kapocs közöttünk.
Magyarországon magyar nyelven beszélünk, ami már-már olyan, mint egy titkos nyelv, mert a rajtunk kívül alig-alig érti meg bárki a világon. Ebből az is következik, hogy a könyvpiac nem csak kicsi, hanem inci-finci, és ugyanilyen inci-finci a rendelkezésre álló pénzügyi háttér. Figyelembe véve, hogy az olvasóink gyerekek, a lehetséges piac még szűkebbé válik. Mégis hogyan képes egy író fejlődni, növekedni kellő tér és közönség híján, egy akár titkosnak is nevezhető nyelv korlátai között?
Nos, nem szeretnék tovább a problémákról, vagy optimistább szóval élve kihívásokról beszélni, hallottunk róluk épp elég gondolatot a délelőtt során. Inkább egy egyszerű, ám jól működő ötletet szeretnék megosztani Önökkel.
2012-ben egy fiatal gyerekkönyv író, aki történetesen egy gyerekkönyvkiadó szerkesztője is, belefáradt abba, hogy az unos-untig ismételt problémák miatt nem tud szabadon szárnyalni. Ilyen gátló tényezők például a megrendelői igények, a bevétel szűkössége, politikai befolyás – bár ez utóbbi a gyerekirodalom játszóterén elenyésző, és egyéb kérdések, amelyekről az előttem szólók már hosszan és bölcsen beszéltek. Ez a fiatal író alapított egy közösséget Író Cimborák néven. Közös játékra, műhelymunkára hívott ismert és kezdő szerzőket. Blogot indított, inspiráló témákat vetett fel havonta, és arra kérte az alkotókat, hogy a játék kedvéért írjanak. Ennek a csoportnak vagyok a tagja szinte a kezdetektől.
2012 óta illusztrátorok, fordítók, szervezők, szerkesztők, könyvtárosok, pedagógusok, sőt, ami még fontosabb, gyerekek is csatlakoztak a csoporthoz. Ugyan a csoportból nem lett bejegyzett szervezet, nem rendelkezik szigorú működési szabályzattal, mégis képesek vagyunk arra, hogy akár nagyobb projekteket is megvalósítsunk. Pályázatokat írunk ki, műhelymunkára, táborba hívjuk az alkotókat, iskolákat, könyvtárakat, vagy olyan társalkotókat, mint az illusztrátorok vagy zenészek. Segítjük és mentoráljuk egymást, és kezdőket hívunk magunk közé, hogy könnyebb legyen elindulniuk és fejlődniük. 2015-ben egy nemzetközi meseprojektet szerveztünk, amelybe már a világ számos tájáról vontunk be illusztrátorokat. Könyvkiadókkal, írószervezetekkel tartjuk a kapcsolatot, miközben továbbra sem váltunk bejegyzett szervezetté. Így megmaradt számunkra a függetlenség ereje, az új kommunikációs csatornák használatának lehetősége, a megrendelői és piaci igányektől való függetlenség – és az állandó pénzhiány.
Amikor átolvastam ennek a fórumnak a programját, többször is a szemem elé kerültek a „probléma” és a „kihívás” szavak. A gyerekirodalom világából a fórumra tekintve arra szeretnék rávilágítani, hogy az alkotás és a közösség ereje a miénk.
Azt kívánom a fórum minden résztvevőjének, hogy ez a két szupererő minden nehézség ellenére legyen velünk!
Köszönöm a figyelmet!
Kazah nyelvű interjú itt olvasható (nézegethető)
Számos különleges élmény ért, de a legizgalmasabb mégis az, hogy fel kellett szólalnom a fórumon úgy, hogy nem számítottam rá, illetve nem erre számítottam. Ráadásul angolul, bár addigra annyira izgultam, hogy ez már teljesen mindegy volt. A fórum első napján, a két délelőtti ülés szünetében elvonultam egy hatalmas (és vacogtatóan hideg) terembe, és gyorsan összeszedtem a gondolataim, amelyek már a repülőút alatt értek bennem. Utolsó felszólalóként már szerencsére nem teltház előtt beszéltem, de éppen elég káposztafejet kellett elképzelnem, hogy képes legyen kevésbé remegő hangon megszólalni. De a káposztafejek hamar mosolyogni kezdtek és szívük mélyéről fakadó vendégszeretettel fogadtak. A fórumon elhangzott beszédemet visszafordítottam magyarra, így osztom most meg Veletek. És egy kis titkot is hadd harangozzak be: a kazahsztáni látogatásnak reményeim szerint folytatása is lesz, amelyben nagy szerepet kapnak az Író Cimborák.
 |
| Az a pici emberke középen én vagyok |
Kedves Résztvevők, kedves Szervezők!
Mindenekelőtt köszönetet szeretnék mondani a meghívásért, nagy megtiszteltetés számomra. Úgy állok most Önök előtt, mint egy gyerek a felnőttek előtt. Neves írók és költők ülnek előttem, akik felkértek, hogy szakértőként szólaljak fel, és beszéljek az irodalmi pályafutásomról és tapasztalataimról. Kénytelen vagyok bevallani Önöknek, hogy igazán szakértő és tapasztalt abban vagyok, hogyan legyek gyerek. Ugyanis gyerekeknek írok könyveket.
A délelőtti felszólalások során megütötte a fülem pár gondolat, és most egy kicsit úgy érzem magam, mint a gyerek, aki felkap néhány szót a „nagyok” beszélgetéséből, és elragadja a megértés izgalma. Ez az izgalom fogott el engem is, mert úgy érzem, a szavak mentén létrejött a kapocs közöttünk.
Magyarországon magyar nyelven beszélünk, ami már-már olyan, mint egy titkos nyelv, mert a rajtunk kívül alig-alig érti meg bárki a világon. Ebből az is következik, hogy a könyvpiac nem csak kicsi, hanem inci-finci, és ugyanilyen inci-finci a rendelkezésre álló pénzügyi háttér. Figyelembe véve, hogy az olvasóink gyerekek, a lehetséges piac még szűkebbé válik. Mégis hogyan képes egy író fejlődni, növekedni kellő tér és közönség híján, egy akár titkosnak is nevezhető nyelv korlátai között?
Nos, nem szeretnék tovább a problémákról, vagy optimistább szóval élve kihívásokról beszélni, hallottunk róluk épp elég gondolatot a délelőtt során. Inkább egy egyszerű, ám jól működő ötletet szeretnék megosztani Önökkel.
2012-ben egy fiatal gyerekkönyv író, aki történetesen egy gyerekkönyvkiadó szerkesztője is, belefáradt abba, hogy az unos-untig ismételt problémák miatt nem tud szabadon szárnyalni. Ilyen gátló tényezők például a megrendelői igények, a bevétel szűkössége, politikai befolyás – bár ez utóbbi a gyerekirodalom játszóterén elenyésző, és egyéb kérdések, amelyekről az előttem szólók már hosszan és bölcsen beszéltek. Ez a fiatal író alapított egy közösséget Író Cimborák néven. Közös játékra, műhelymunkára hívott ismert és kezdő szerzőket. Blogot indított, inspiráló témákat vetett fel havonta, és arra kérte az alkotókat, hogy a játék kedvéért írjanak. Ennek a csoportnak vagyok a tagja szinte a kezdetektől.
2012 óta illusztrátorok, fordítók, szervezők, szerkesztők, könyvtárosok, pedagógusok, sőt, ami még fontosabb, gyerekek is csatlakoztak a csoporthoz. Ugyan a csoportból nem lett bejegyzett szervezet, nem rendelkezik szigorú működési szabályzattal, mégis képesek vagyunk arra, hogy akár nagyobb projekteket is megvalósítsunk. Pályázatokat írunk ki, műhelymunkára, táborba hívjuk az alkotókat, iskolákat, könyvtárakat, vagy olyan társalkotókat, mint az illusztrátorok vagy zenészek. Segítjük és mentoráljuk egymást, és kezdőket hívunk magunk közé, hogy könnyebb legyen elindulniuk és fejlődniük. 2015-ben egy nemzetközi meseprojektet szerveztünk, amelybe már a világ számos tájáról vontunk be illusztrátorokat. Könyvkiadókkal, írószervezetekkel tartjuk a kapcsolatot, miközben továbbra sem váltunk bejegyzett szervezetté. Így megmaradt számunkra a függetlenség ereje, az új kommunikációs csatornák használatának lehetősége, a megrendelői és piaci igányektől való függetlenség – és az állandó pénzhiány.
Amikor átolvastam ennek a fórumnak a programját, többször is a szemem elé kerültek a „probléma” és a „kihívás” szavak. A gyerekirodalom világából a fórumra tekintve arra szeretnék rávilágítani, hogy az alkotás és a közösség ereje a miénk.
Azt kívánom a fórum minden résztvevőjének, hogy ez a két szupererő minden nehézség ellenére legyen velünk!
Köszönöm a figyelmet!
Kazah nyelvű interjú itt olvasható (nézegethető)
 |
| Kirándulás a fórum néhány résztvevőjével |
 |
| Az Életfa szobra, Kazahsztán egyik jelképe magasodik fölém |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése