Szabadulószoba a kastélyban, műhelytitkok

Ez a tavasz és nyár úgy alakul, hogy több könyvem is megjelenik, mert több hosszú munkafolyamat érett pont mostanra könyvvé. Bemutattam már a Pagony Kiadónál érkező orrszarvús könyvet és a 3-5-8 perces meséket, és most egy másik, izgalmas kötetről szeretnék mesélni.

Az Író Cimborákkal már többször játszottunk olyat, hogy folytatásos mesét írtunk. Ezek a játékok mindig élvezetesek. Ki tudja, hogy az én ötletem fonalát a másik író hogyan veszi fel, és a többiek hogyan csavarják tovább az eseményeket? Néha az ember bosszankodik, mert megszereti az ötletet, ami a fejében van, és persze, hogy az írótárs valami teljesen mást talál ki. De ez csak röpke bosszúság, mert az izgalom és az új ötletek felfedezése sokkal nagyobb öröm. Egy ilyen folytatásos, több író hosszú együttműködéséből született könyv a Találj ki!, amely a Betűtészta Kiadó jóvoltából jöhetett létre. Két könyv is készült egyszerre, a Találj ki! testvére, a Plázafoglyok ifjúsági regény, hét szerző közös munkája, és elképesztően izgalmas.

A kisebbeknek szóló könyv illusztrációit Orosz Annabella készítette. Nagyon szeretem a rajzait, és már régóta szerette volna egy olyan könyvet, amelyet ő rajzol. Megmutatom a borítót, és utána mesélek még a könyvről:

Az orrszarvú, a madarak és Marci

Hamarosan már ott lesz a könyvesboltok polcain a mai nagy örömem, a friss, nyomdaillatú, pompásan színes és csodaszép és várva várt könyvem, Az orrszarvú és a madarak.
Ennyire örülök neki:

Rét Viki, a kötet szerkesztője örökítette meg az első találkozást

Paulovkin Bogi festette a képeket, és az első vázlattól elvarázsolt. Nézzétek, milyen szép, sőt, élőben még sokkal szebb a borítója:

Egy madaras részlet az Író Cimborák blogján olvasható, az aktuálisan futó, tollas téma jegyében.

Ami pedig a ráadás, hogy hamarosan követi egy másik könyv, a 3-5-8 perces mesék utazáshoz és kalandozáshoz, amelybe csupa magyar szerzők rövid meséi kerültek, köztük az én Marcim is. A Marci-meséket nagyon szeretem írni, de eddig még csak a blogomon mutattam meg belőlük néhányat. Remélem, szeretni fogjátok, és egyszer majd talán lehet belőle egy önálló mesekönyv is.
Itt a könyvborító, amelyet Kismarty-Lechner Zita rajzolt, csupa derűs és vicces és kedves figurával:

Mindkét könyv a Pagony Kiadónál jelenik meg, és az első bemutatkozás a Nyári Pagonyfeszten, 2019. június 1-én lesz a Dürer Kertben. Csupa remek programmal (orrszarvúval és rengeteg madárral) vár mindenkit a kiadó!
Ugye jöttök?

Az orrszarvú és a madarak

A kedvenc ételem a vöröslencse leves, a kedvenc színem a kék, a kedvenc állatom az orrszarvú. Meg a madarak. (Meg a borz.)
Vöröslencséről még nem írtam mesét, de éppen ideje, holnap neki is állok. Kék sok mesémben szerepelt már, és orrszarvú is. De olyan fantasztikusan szépen illusztrált orrszarvús könyvem még sohasem volt, mint ami az Ünnepi Könyvhéten fog megjelenni a Pagony Kiadó gondozásában. (Az Ünnepi Könyvhéten több várva-várt könyvem is érkezik, hamarosan azokról is beszámolok. Például egy borzosról.) Az illusztrációkat Paulovkin Bogi készítette, és pontosan olyan képeket festett, mint amilyenek az én fejemben voltak, amikor írtam a mesét. Képtelen vagyok betelni velük, ezért naponta megnézem őket, és az egyik kedvenc képem részletét választottam a blog bortóképének is.
A szerkesztő Rét Viki, és vele olyan olajozottan megy már a közös munka, hogy lassan függő leszek.
Az első részlet a könyvből az Író Cimborák blogon fog megjelenni, de addig is hadd mutassam be fotókon a főszereplő állatokat, az orrszarvún kívül egy csomó csodanevű madarat:

 Egy magányos orrszarvú, egy vöröscsőrű és egy sárgacsőrű nyűvágó madár

Gyökerek

Sosem felejtem el, amikor először voltam jelen egy műtárgy kibontásánál. A műtárgyszállító az asztalra tette a fadobozt, eltávolította a rögzítő csavarokat, óvatosan leemelte a láda fedelét. Aztán a belső védőrétegek következtek, végül előbukkant egy középkori festmény. Láttam már számtalanszor múzeumban kiállítva hasonlót, de ott más volt. Távolságtartóan és jólnevelten függött a múzeum falán. Ám amikor a dobozból került elő, a csomagolásban esendő volt, mégis sokkal jobban ragyogott, mint a megszokott környezetében. Megilletődtem, és óriási megtiszteltetést éreztem. Évek alatt sok kiállítás megrendezésén dolgoztam, és a műtárgyak érkezése és kicsomagolása mindig ilyen ünnepi pillanat volt.

Az óbácsim és ónénim, Majoros János és Hédy kerámiáira sosem tekintettem műtárgyként. Ezek a kerámiák gyerekkorom óta magától értetődően vettek körül. A családban minden háztartásban akadt egy-egy. Szeretett, megbecsült helyen tartjuk őket, de hiányzik belőlük a távolságtartás meg a jólneveltség. Így aztán nem is illetődök meg soha, ha látom őket.

Utazás Kazahsztánba

2018. szeptember 20-21-én részt vettem egy irodalmi fórumon Kazahsztánban, amely a következő címet viselte: Energy of a Word in a Modern World. Eurasian Literature Forum.
Számos különleges élmény ért, de a legizgalmasabb mégis az, hogy fel kellett szólalnom a fórumon úgy, hogy nem számítottam rá, illetve nem erre számítottam. Ráadásul angolul, bár addigra annyira izgultam, hogy ez már teljesen mindegy volt. A fórum első napján, a két délelőtti ülés szünetében elvonultam egy hatalmas (és vacogtatóan hideg) terembe, és gyorsan összeszedtem a gondolataim, amelyek már a repülőút alatt értek bennem. Utolsó felszólalóként már szerencsére nem teltház előtt beszéltem, de éppen elég káposztafejet kellett elképzelnem, hogy képes legyen kevésbé remegő hangon megszólalni. De a káposztafejek hamar mosolyogni kezdtek és szívük mélyéről fakadó vendégszeretettel fogadtak. A fórumon elhangzott beszédemet visszafordítottam magyarra, így osztom most meg Veletek. És egy kis titkot is hadd harangozzak be: a kazahsztáni látogatásnak reményeim szerint folytatása is lesz, amelyben nagy szerepet kapnak az Író Cimborák.

Az a pici emberke középen én vagyok

Kedves Résztvevők, kedves Szervezők!

Mindenekelőtt köszönetet szeretnék mondani a meghívásért, nagy megtiszteltetés számomra. Úgy állok most Önök előtt, mint egy gyerek a felnőttek előtt. Neves írók és költők ülnek előttem, akik felkértek, hogy szakértőként szólaljak fel, és beszéljek az irodalmi pályafutásomról és tapasztalataimról. Kénytelen vagyok bevallani Önöknek, hogy igazán szakértő és tapasztalt abban vagyok, hogyan legyek gyerek. Ugyanis gyerekeknek írok könyveket.

Bolygóvadászok - Az Ündürüxi szellemei

Olyan sokan, olyan lelkesen kérdezitek tőlem, mikor jön már a Bolygóvadászok második része. Rengeteget dolgozom rajta, bár vannak olyan hónapok, amikor nem jutok hozzá. A történet már készen van, most a csiszolgatás folyik. Így nem reménytelen, hogy belátható időn belül könyv formát öltsön. Addig is itt egy rövid epizód, ami még az első könyv idejében játszódik. A jelenetben felbukkanó mohaóriások fontos szerepet fognak betölteni a második részben, ahogy Rátkai Kornél illusztrációi is. Köszönöm a lelkes biztatást és a várakozást!

Rátkai Kornél illusztrációja

Mindenki talált magának valami hasznos elfoglaltságot a Tatamamán. Alex a tengerparton lábadozott, az öregek élelmet és tűzifát gyűjtöttek, Delfin, Miló és Bit Hellir pedig felkerekedtek, hogy kijelöljék a falu helyét.

– A tenger közelében kell lennie, hogy ne kelljen sokat gyalogolni a vízért – mondta Miló.

– Szerintem meg inkább távolabb építkezzünk. Még nem ismertük ki, hogyan változik a vízszint. Nekem úgy tűnik, a tenger dagály idején akár a napraforgó-ligetekig is elhúzódhat – vélte Delfin, miközben a talajt morzsolgatta az ujjai között, és megpróbálta kiolvasni belőle az elemek változását.

– Nem mennék túl közel az erdőhöz sem. Lakhatnak ott veszélyes élőlények – mondta Bit Hellir, és gyanakodva méregette a susogó lombokat.

Mintha csak a herceg aggodalmára felelne a vadon, recsegés-ropogás hallatszott a fák közül. A gyerekek és Bit azonnal a földre vetették magukat. Már a zajból is sejteni lehetett, hogy valami hatalmas közelít: a föld döngött, a bozót susogott. A gyerekek remegve bújtak össze. Eszükbe jutott az Ündürüxin átélt összes rémes emlék. Végül Miló összeszedte a bátorságát, és felnézett.

Fridolin jelenti 5 - A próba

Régen jelentkezett már Fridolin, kedvenc napilapom főszerkesztője. Az eredettörténetet nem mesélem el, mert óriási szemtelenség lenne. Az illusztrációt kitől mástól is kérhettem volna, mint Baracsi Gabitól. Remélem, egyszer majd nem csak itt, a blogon, hanem nyomtatásban is lehet közös munkánk.

Egy hajnalon kisebb sokadalom támadt a fa alatt, amelyben Flekkdíjas Fridolin, a törpe és Májusi Emánuel, a manó lakott. A gyülekező erdei lények egyre izgatottabban pusmogtak. Egy türelmetlen fagyöngymanó végül megelégelte a várakozást, szedett egy bogyót, és behajította az odún.
    Fridolin kopasz feje jelent meg a nyílásban.
    – Ki volt az az eszement, aki éretlen kökényt dobott a kávémba? – ordította.
    Mindenki összehúzta magát, a fagyöngymanó pedig elszaladt.
    – Ha ilyen modortalan, akkor nem vagyunk rá kíváncsiak – súgott össze néhány pókboszorka, és ők is elhagyták a tisztást.
    – Mit akartok? – puffogott tovább a törpe.