A boldogság madara

Mindig lenyűgözött a népmesék és a mondák egyszerűsége és ereje. 2000-ben, édesanyám születésnapjára készítettem egy kézzel írt, fűzött, ragasztott, illusztrált könyvet, amelyben egy tibeti mese szerepelt (Rozsnyó Katalin fordítása, Littoria Könyvkiadó, 1994). Az illusztrációkat színes papírokból tépkedtem. Mielőtt darabokra hullik szegény könyv, beszkenneltem a képeket.

Valamikor réges-régen volt Tibetben egy nagyon szegény vidék. Nem volt arrafelé se folyó, se jó termőföld, se virágok, se fák, se zöld fű. De még csak meleg sem volt azon a vidéken. Az emberek éheztek, fáztak, és nem tudták, milyen az: boldognak lenni. Ennek ellenére azt gondolták, valahol a világban biztosan létezik a boldogság.

            Az öregek úgy tartották, hogy a boldogság gyönyörű madár, és messze-messze keleten él, hófödte hegycsúcsokon. Amerre a madár száll, boldogság repül vele.

            Néhányan minden évben felkerekedtek, hogy megkeressék a madarat, de közülük senki sem tért vissza. Azt beszélik, a boldogság madarát három szörny őrzi, akik képesek megölni bárkit pusztán azért, mert szemtelenül viselkedik velük.

            Egyszer az emberek a nagyon bátor fiút, Vangcsiát küldték el, keresse meg a boldogság madarát. A falubéli lányok árpaborral kínálták, az anyák – a tibeti szokásoknak megfelelően – árpaszemeket szórtak a fejére, így kívántak szerencsés utat a legénynek.

A legszebb szívű orrszarvú

Egy bohém estére visszatért a szivárványos orrszarvú (tudományos nevén Diceros inflectos), videó és mese formájában.

Az afrikai szavanna egyik legelbűvölőbb állata a dik-dik. Persze a saját léptékében kell szemlélni, igazságtalanság lenne egy Thomson-gazellához hasonlítani. Ha jobban megnézzük, a Thomson-gazella látványos ugyan, de messze áll a dik-dik kifinomult szépségétől. A dik-dik nem nagy, és ehhez a kis testhez lendületes ceruzavonal lábak tartoznak, mintha a húrjaira állítanánk egy hegedűt. Fordított hegedű a hát íve is, ami hirtelen töréssel vált át a karcsú nyakba, azon ül az ormányos fej, azon meg az óriási, rajzos szemek, vitorlányi fülekkel. Ha a dik-dik nekiindul, halkan rezegnek a húrlábak, és zenévé hajlítja a háta a szelet.      

Az afrikai szavanna kétségkívül legböszmébb állata az orrszarvú. Talán azért maradhatott fenn ilyen sokáig, mert otrombaságában földkupacnak nézte az evolúció. A szavanna tartozéka, mint ahogy a sár, a szétrepedt szikla és a fülledtség is az. Az evolúció tréfája volt az is, hogy az egyik orrszarvúnak, valamikor a kihalás szélén, szivárványt rajzolt a szívébe. A déli nap szomjan halasztott egy csordányi gnút, egy oroszláncsalád összes kölykét, meg néhány zsiráfot, aztán rásütött az orrszarvúra, és fakéreg bőrén át felperzselte benne a szivárványt.

Cicanyálkrém

Milán egyre többet mesél. Nem egész történeteket, csak fura kis mozzanatokat. Ezek állnak össze lassan mesévé. A rajzot abból a képgalériából választottam, ami két év elteltével még mindig ihletet ad: az Író Cimborák Kinek a bőre? pályázatára beérkezett rajzok gyűjteményéből.

Drén Viki: Cica

Nem szívesen lennék ember, de ha mégis, akkor olyan szeretnék lenni, mint az a kisfiú, aki a házamban lakik. Akkor született, amikor én. Igaz, hogy vadászni nem tud, de a hűtőszekrényt ki tudja nyitni, ami majdnem olyan, mint a vadászat, mert ennivaló a vége. Ez a kisfiú mindig azt mondogatja, hogy ő cica. Sima cica, selymes, fekete bundával, hosszú bajusszal, hegyes fülekkel. Pont olyan, mint én. Néha arra gondolok, talán testvérek vagyunk.

Egy régi legenda szerint, amikor a macskakölykök megszületnek, még nem biztos, hogy macskák is maradnak egész életükben.

Béla a szekrényből

Egyszer a nagypapám megfenyegetett, hogy ha továbbra is ilyen borzasztó kupi lesz a szobámban, lefényképezi, és megmutatja a pap bácsinak. Nem igazán értettem, hogy ez miért baj, mert a pap bácsi úgyis tud mindent. Inkább szólt volna a nagypapám Bélának a szekrényből...

Teljesen átlagos volt a szoba, amelyikben Cuska duzzogott, vagyis kupis. A duzzogás oka a szobafogság, a szobafogság oka a rumli. A rendetlenség olyan mértékű volt, hogy maguktól elindultak a tárgyak. Például a szekrény előtt leborult a könyvkupac, mert a szekrényajtó elkezdett kifelé nyomakodni. Ebben semmi meglepő nem volt, mert a szekrénybe úgy voltak begyömöszölve a holmik. Viszont amikor a ruhák helyett egy fekete öltönyös, aktatáskás férfi furakodott elő, az szokatlan volt.

            − Maga meg kicsoda? – kérdezte Cuska.

            Az öltönyös elővett egy cetlit, és kibetűzte rajta a nevet.

            − Cuskát keresem. Jó helyen járok?

Ajánlom Emilt

Kaptam még Emilt. Úgy is mondhatnánk, no, ezt aztán jól megkaptam. A családi könyvtárba bekerült az Emil sorozat következő két része: Emil beöltözik és Emil rosszat álmodik. Kezemet dörzsölgettem, hogy a magyarul eddig megjelent négy könyv birtokában csak meg tudom fejteni végre, mi az a titok, amitől Milán két hete minden este mind a négy mese felolvasását követeli, és változatlanul hangosan kacag a poénokon. Végül a titokhoz nem jutottam közelebb, viszont megtanultam a szövegeket kívülről. Sőt, Milán is. A “kinyuvasztlak, nyamvadt farkas komám” például szavajárásává vált. 

Aranyfejű Tündér Mirinkó legendája

Ez a legenda egy hosszú és izgalmas regény legeleje. Írni legalábbis izgalmas, remélem, egyszer majd olvasni is az lesz.

Grant Wood festménye

Aranyfejű Tündér Mirinkó és a táltos nyúl legendáját többféleképpen mesélik Börgömburgundiában, de az elejében mindenki megegyezik. A történet szerint Aranyfejű Tündér Mirinkó éppen ködgomoly szőrű táltos nyulán repkedett és az alatta elterülő tájban gyönyörködött. Úgy mesélik, az arca éjjel is tündökölt, és az egyik szemében a nap, a másikban a hold ragyogott. Szeretett volna letelepedni, ezért helyet keresett magának, ahová palotáját felépítheti. A táltos nyúl hátán útra kelt, elszállt havas hegyláncok, zöld rengetegek felett, szigetekkel tarkított tengerek és tavakkal pettyezett rónaságok felett, de egyik sem tetszett neki igazán. A hegyek közül hiányolta a síkvidék hullámhátú mezőit, az erdőkből a tavak tükrének csillogását, a tengerből a felhőkkel játszó hegycsúcsokat, a mezőkből pedig a fák lombjának suhogását.

Első

Emmának volt csillogós szoknyája, de a kép csak illusztráció.
Ezt mindenképpen fontos tisztázni.
Nehogy bárki azt feltételezze, a mese róla szól.

          − Nem leszek többet a szerelmed.

          − De miért?

          − Tegnap hazakísérted a Jázmit.

          − Jázmi a szomszédunkban lakik.

          − Akkor leszek a szerelmed, ha ma másik úton mész haza.

          − Az anyukám azt mondta, együtt kell mennünk a Jázmival, mert akkor vigyázunk egymásra a kereszteződésnél.

          − Akkor válassz! Anyukád és Jázmi, vagy én.

          − Nem is tetszik a Jázmi.

          − Pedig van csillogós szoknyája.

          − Gizda.

          − Én is gizda vagyok?

          − Te nem.

          − Akkor most járunk?

          − Aha.