Kaptam még Emilt. Úgy is mondhatnánk, no, ezt aztán jól megkaptam. A családi könyvtárba bekerült az Emil sorozat következő két része: Emil beöltözik és Emil rosszat álmodik. Kezemet dörzsölgettem, hogy a magyarul eddig megjelent négy könyv birtokában csak meg tudom fejteni végre, mi az a titok, amitől Milán két hete minden este mind a négy mese felolvasását követeli, és változatlanul hangosan kacag a poénokon. Végül a titokhoz nem jutottam közelebb, viszont megtanultam a szövegeket kívülről. Sőt, Milán is. A “kinyuvasztlak, nyamvadt farkas komám” például szavajárásává vált.
Ami nekem legjobban tetszik a könyvekben (és inkább ezen a szálon maradok, mert a történeteket nem szeretném lelőni, hiszen erősen poén-orientált mesékről van szó), az a tökéletesen eltalált gyerek szemszög. Legszemléletesebben úgy tudnám megfogalmazni, hogy ekkora marhaságokat csak gyerekek tudnak kitalálni, no meg a szerző, Vincent Cuvellier. Továbbra is elragadtatással tudok beszélni a fordításról, Lackfi János sziporkázik. No de a kedvencem mégis a rajz, Ronan Badel jóvoltából. Hadd áruljak el pár titkot! A könyv belső borítója olyan színű, mint Emil pólója, esetleg a póló csíkja. (A nadrágja rendszerint ugyanaz a hajszálcsíkos, piros rosszcsont nadrág, csak a pólókat váltogatja. Illetve egyszer pucér, egyszer meg pizsama van rajta, aminek nem elég szoros a gumija, és futás közben kilátszik a feneke, hihihi.) Emil minden kötetben csinál valami jól felismerhető, jellemző és szórakoztató mozdulatot. A rajzok egyébként is nagyon beszédesek, hiába egyszerűek, mégis pontos és gazdag mimikát tudnak lekövetni. A három alkotó összeesküvése folytán Emil számomra a legeredetibb, legkreatívabb és legvagányabb egyéniségű gyerekkönyv hőssé vált.
Az előző, Emil kötetekről szóló olvasónaplómat
azzal a felkiáltással zártam, hogy kérek még Emilt. Ha a Naphegy kiadó minden
kívánságomat ilyen gyorsan és hatékonyan teljesíti, akkor, khmmm… Lássuk csak…
Talán szeretnék… Még egy kis Emilt lehet…?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése