Izgatottan vártam a találkozót Budaörsön, a Gr. Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtárban. A robotos mese, amivel készültem, teljesen új, és fogalmam sem volt, mit fognak hozzá szólni a gyerekek. Féltem, talán nem is fog tetszeni. Két második és egy harmadik osztály kuporodott össze a kicsi könyvtárban. Egészen megtöltöttétek a teret, mégis mindenkinek jutott hely, papír és ceruza. Így a remek történeten kívül rengeteg rajz is született. Ennyi jó rajzot még sosem kaptam egyszerre, és fáj a szívem, hogy nem tudom bemutatni valamennyit. No de lássuk a történetet, aminek az első fejezetét ebben a bejegyzésben olvashatjátok!
Először abban
egyeztünk meg, hogy olyan történetet találunk ki, ami pont a ti
korosztályotoknak szól. Megegyeztünk, hogy nem vonunk be túl sok szereplőt,
mert csak belezavarodunk. Egyszerű, követhető, mégis izgalmas történetet
szerettetek volna. Gondolkodtunk azon, hogy valami szép karácsonyi történetet
kerekítünk, de végül a többség mást szeretett volna. Bár szinte mindegyik
szavazás olyan szoros volt, hogy a tanító nénikkel közösen számoltuk a
nyújtózkodó kezeket, nehogy véletlenül tévedjünk. Izgalmas játék volt!









