A lappantyú és a májkrémes kifli

Ma megjelent a Móra Kiadó Már tudok olvasni sorozatában az Erdei énekverseny című mesém. No de hogy kerül a kifli az asztalra?

A kifli még hagyján, no de a mandarin?

Óvodás koromban rettenetesen rossz evő voltam. Válogattam is, meg nem volt kedvem enni, hiszen sokkal érdekesebb dolgokkal is el lehetett tölteni az időt. Ott volt az a rengeteg színes ceruza és zsírkréta, sok tarka anyagdarab, amiből babaruhát lehetett készíteni, a kertben a homokozó, ahol hegyek és völgyek születtek, közöttük műanyag kisállatok laktak. Minek enni? Ott a cseresznyefa, ott a málnabokor.

Ám a nagymamám nagyon izgalmassá tudta tenni az étkezést. Felvágta a kiflit karikákra, és tubusos májkrémből betűket kanyarított rájuk. A tubus nyílásának csillag formája volt, úgy kellett a kupakkal kibökni, ezért a betűk nagyon szép, csillag keresztmetszetű hurkákból álltak. Megtaláltam a májas retro reklámplakátját, ahogy ránézek a képre, emlékszem az enyhén savanyú ízre:

A májkrém kenyéren szétkenve nem volt olyan fínom, mint betű formában

Ezeken a májkrémes kiflikarikákon tanultam meg olvasni.
A következő, amire emlékszem, hogy nagycsoportos óvodás voltam, évvesztes, már egy kicsit unalmas volt az óvoda, de még mindig sziszának mondtam a cicát. Ezért kellett logopédiára járnom. Kaptunk egy tankönyvet is, és csodálkozva vettem észre, hogy a májkrémbetűket felismerem a papíron. Egyetlen betű volt nagyon furcsa és idegen: az f, mert az lefelé is meg felfelé is kunkorodott. Valószínűleg nem fért el a kiflikarikán, azért nem tanultam meg.

Az a májkrémolvasó, pösze kislány valószínűleg nagyon boldog lett volna, ha a logopédia könyv helyett mondjuk a Már tudok olvasni sorozat első szintjének könyvecskéi kerültek volna a kezébe. Nem kellett félteni, így is hamar megtanultam olvasni, és gyorsan nekiveselkedtem vaskos regényeknek is. Mégis, az első betűk felfedezése óriási élmény volt. Kicsit reménykedem benne, hogy ami nekem a májkrémes kifli volt, az talán egy-két mai gyereknek vén tölgy apó, az Erdei énekverseny szereplője.

A logopédia könyv rajzaira nem emlékszem, pedig a legkedvesebb mesekönyveim illusztrációt őrzöm a szememben. Valószínűleg nem lehetett nagyon különleges, ellentétben Tuza Edit rajzaival, aki Lombfény-liget lakóit rengeteg humorral és szeretettel keltette életre. Én is nagyon szerettem a szereplőimet: a nyulat, a pelét, a csigát, a keresztespókot és a lappantyút, akik nagyon szeretnék megnyerni az erdei énekversenyt. Csakhogy az egyik nyikorog, a másik kerreg, a harmadiknak meg elszaladt a hangja.

No, de a könyv kapcsán hogy kerül a mandarin a kifli mellé? Ha a betűvetést ilyen szép könyvecskékből tanultam volna, egészen biztosan nem ettem volna meg a májkrémet. (Pfuj, az a jellegzetes, savanyú íz...) Valószínűleg semmi mást nem lehetett volna belém tömni, csak sajtot. Meg mandarint. 

A Már tudok olvasni sorozat köteteit, közöttük a friss, Erdei énekverseny című mesét a Móra Kiadó webáruházában kedvezményes áron lehet beszerezni. A sorozatban tavaly megjelent Éjjeli kalamajka című kötet kapcsán is született egy blogbejegyzés, akkor éppen alma került a könyv mellé.