Csoda a tengerparton

Különleges nap ez a mai. Marci öcsém születésnapján ugyanis megszületett az unokahúgom, Lora. Nekik írtam ezt a mesét.

Marci biztos volt benne, hogy a barátai meglepetéssel készülnek a születésnapjára. Hogy legyen idejük rendesen előkészülni, elhatározta, hogy kimegy a tengerpartra úszni egyet. Jó hangosan belekiabálta az erdőbe:

            − Napnyugtáig ne keressetek, kint leszek a parton.

            A legtökéletesebb úszóidő volt. A levegő már felmelegedett, de a víz még őrizte a tél hűvösét. Marci leült a parton. Egy ideig hallgatta, ahogy morajlanak a hullámok, tengerjáró hajókról, kalózokról és sellőkről mesélnek. Hiányzott neki a kaland. Újjá kéne építeni a Sasráját – gondolta. Aztán körülnézett.

            − Hol van mindenki? Máskor mindig tele van a part.

Itt is, ott is heverészni szoktak a napon az emberek, mint a partra vetett kagylók. De most üres volt a homokos föveny. Marci körülnézett, és észrevette, hogy amott lejjebb sokkal többen vannak, míg a partnak ez a szakasza üres. Odament hát ő is, hátha vattacukrot osztanak. Ahogy közelebb ért, nagy tömegben találta magát. Ácsorogtak egymás hegyén-hátán az emberek és nyújtogatták a nyakukat.

Fridolin jelenti 1 - Fridolin újságcikke

Ehhez a meséhez két köszönöm is tartozik. Az első Csider István Zoltánnak a flekkdíjas szóért, amit készségesen elmagyarázott, én ügyesen megértettem, ezt bizonyítandó elmeséltem. A másik Baracsi Gabriellának, aki kölcsönadta az illusztrációt, aminek A bolond madara a címe. Csuda dolgok vannak még a blogján, érdemes szétnézni.

Flekkdíjas Fridolin egy fatönkön ült és méregtől puffogott. Ez volt a rendszeres napi elfoglaltsága napfelkelte és ebéd, majd az ebéd és naplemente között. Flekkdíjas Fridolin kopasz, szakállas és csúf törpe volt. A csúfság a mérgelődésből adódott. A mérgelődés meg abból, hogy fogalma sem volt, mint jelent a nevében a Flekkdíjas. De a Fridolinnak sem sok értelmét találta. Az erdő népe messziről elkerülte, mint a mérges gombát. Lassan kezdett is mérges gombára hasonlítani.

            Egyszer megállt mellette Stancflanc, az erdő mágusa. Fridolin vállára tette súlyos kezét, aztán hümmögve bólogatott.

            − Tudod mi kéne neked, komám?

            Fridolin felnézett és csak annyit mondott:

            − Pfff.

            − No ide figyelj. Neked újságírással kéne foglalkoznod. Nekem történetesen van egy újságom, az Erdei Hírmondó. Ismered?