Fridolin jelenti 1 - Fridolin újságcikke

Ehhez a meséhez két köszönöm is tartozik. Az első Csider István Zoltánnak a flekkdíjas szóért, amit készségesen elmagyarázott, én ügyesen megértettem, ezt bizonyítandó elmeséltem. A másik Baracsi Gabriellának, aki kölcsönadta az illusztrációt, aminek A bolond madara a címe. Csuda dolgok vannak még a blogján, érdemes szétnézni.

Flekkdíjas Fridolin egy fatönkön ült és méregtől puffogott. Ez volt a rendszeres napi elfoglaltsága napfelkelte és ebéd, majd az ebéd és naplemente között. Flekkdíjas Fridolin kopasz, szakállas és csúf törpe volt. A csúfság a mérgelődésből adódott. A mérgelődés meg abból, hogy fogalma sem volt, mint jelent a nevében a Flekkdíjas. De a Fridolinnak sem sok értelmét találta. Az erdő népe messziről elkerülte, mint a mérges gombát. Lassan kezdett is mérges gombára hasonlítani.

            Egyszer megállt mellette Stancflanc, az erdő mágusa. Fridolin vállára tette súlyos kezét, aztán hümmögve bólogatott.

            − Tudod mi kéne neked, komám?

            Fridolin felnézett és csak annyit mondott:

            − Pfff.

            − No ide figyelj. Neked újságírással kéne foglalkoznod. Nekem történetesen van egy újságom, az Erdei Hírmondó. Ismered?

            Fridolin elfelejtett puffogni.

            − Ühüm.

            − Hát akkor azt is tudod, mi van benne. Minden, ami erdei pletyka, az jöhet. Kit túrt ki a fészkéből a kakukk, hol van szagriadó a borzüreg beomlása miatt, melyik medve aludt más barlangjában, túlszaporodtak-e cickányék, satöbbi, satöbbi.

            − Kösz, de nem érdekel – mondta Fridolin, és nekikészülődött, hogy újra duzzogjon.

            − Pedig ha jobbat írnál, mint ezek itt − lobogtatott meg egy újságot −, akkor akár három flekk is a tiéd lehetne, az egyik egyenesen a címlapon. Flekkenként egy kosár gombával fizetek.

            Fridolinnak tágra nyílt a szeme.

            − Mit mondtál?

            − Lehet másfél.

            − Minként másfél?

            − Flekkenként. Flekkdíjat fizetek.

            − Vállalom – lelkesedett Fridolin.

            Stancflanc megvonta a vállát.

            − Hát jó. Holnapra kérem a cikket. Vagy mind a hármat inkább. Huss, menj témát keresni. Valami olyat, ami az erdő minden lakóját érdekli.

            Fridolin ment. Hirtelen értelmet nyert a neve, az élete, és az erdő minden lakójának az élete. Úgy figyelt, ahogy még soha. Benézett minden kő alá, minden odúba, félrehajtott minden bodzaágat, megvizsgált minden fakéregbarázdát. Nem kerülte el a figyelmét egyetlen kósza sercegés, surrogás, huhogás és suhanás. Fridolin maga lett az erdő szeme és füle. Hajnalig járta a rengeteget, aztán visszament a tuskóhoz, ahol puffogni szokott. Elővett egy tollat meg papírt, és írt szorgosan. Teleírt ötvenhét lapot. Lett volna száz is, de délben megjelent Stancflanc.

            − Hú – mondta, amikor meglátta a rengeteg papírt.

            Fridolin felnézett és mosolygott.

            − Háromnál több flekket nem kapsz, azt tudod, ugye?

            − Nem baj – mosolygott tovább Fridolin.

            Stancflanc kézbe vette a paksamétát. Lesöpörte a tuskóról a tollat és kicsit arrébb tolta a törpét. Leült. Fridolin megállt háromlépésnyi távolságban és figyelte a mágus arcát. Stancflanc komoly ábrázattal olvasott. A törpe, aki éles szemével a legapróbb történéseket is megfigyelte az erdőben, erről az arcról nem tudott leolvasni semmit. Remegni kezdett.

            Egy idő után Stancflanc az ölébe ejtette a papírokat és felnézett. Fridolin addigra törpébb lett, mint valaha.

            − Nos? – ült a szemében a kérdés.

            − Te Fridolin, ez mi?

            − Hát… hát történetek, amik mindenkit érdekelnek az erdőben.

            − Ezek? – nevetett Stancflanc.

            Még a könnye is kicsordult, úgy hahotázott.

            − Tudod, mit érnek ezek?

            Fridolin rázta a fejét.

            A mágus felállt − Fridolin meg mert volna esküdni, hogy meg is nőtt −, aztán a feje fölé emelte a papírlapokat és elengedte őket. A lapokat felkapta a szél, vagy inkább, ahogy Fridolin látta, szárnyra kaptak, és szerte-szét szóródtak az erdőben. Az egyik egy pocsolyában végezte, a másik egy tölgy száraz ágára akadt, mint a tövisre szúrt bogár. Volt, amelyik egy bokor sűrű ágai között szakadt apró darabokra. Fridolin fájó szívvel nézte az elvesző történeteket.

            Stancflac köszönésre sem méltatta a törpét. Úgy hagyta ott, hogy közben végig nevetett. Fridolin leült a fatörzsre, és bánatosan puffogott tovább. Puffogott aznap, meg másnap, meg harmadnap is.

            A negyedik napon arra kapta fel a fejét, hogy megváltoztak körülötte az erdő hangjai. Izgatott kis pisszegések, apró lábak neszezése, surrogás és csivitelés hallatszott. Felnézett. Elcikkant előtte egy apró fénypont – egy mohatündér. Árnyékpillangók és fagyöngymanók kucorogtak a fűszálakon és őt nézték. A közeli fákon pókhálók sűrűjén csillant a harmat, a pókhálókban csepp boszorkák kötögettek zoknikat elárvult cickánykölyköknek. A tisztáson rózsabogarak, egerek, hőscincérek ültek körben. A fák között, az árnyékban bújtak meg a nagyobb állatok.

            − Pfff. Mit akartok? – morogta Fridolin.

            Nem mondtak semmit, csak néztek.

            Aztán Fridolin meglátta a papírlapokat. Ott voltak a mancsokban, csőrökben és csáprágókban, némelyik apró galacsinná gyűrve, a másik csak egy fecni, rajta fél szóval. Egy zölden csillogó lidérc lépett elő, átlátszó kis teste alig látszott a reggeli fényben.

            − Azért jöttünk, hogy mesélj még nekünk – mondta.

            − Minek? – dörrent Fridolin. – Stancflanc megmondta, hogy amit írok, senkit sem érdekel.

            − Még soha, senki sem vette észre rajtad kívül, hogy ahol mi lakunk, zöldebb a moha – rebegte egy mohatündér.

            − Senki sem írt arról, miért csíkosak a borzok – kaffogta egy borz.

            − A rózsa szirma tényleg csipkéből van – ciceregte egy rózsabogár.

            − Mindannyian azt szeretnénk, ha mesélnél még – tette hozzá egy pókboszorkány.

            Fridolin végignézett a sokaságon.

            − Egy flekk, egy kosár gomba – mondta Fridolin.

            Libasorban masíroztak elé a gombák és megemelték a kalapjukat.

            − Na jó – mondta Flekkdíjas Fridolin.

            És írt.

            Az Erdei Hírmondó pedig egy héten belül tönkrement.

További Fridolin mesék: 
A varázsdoboz
A pajtakoncert