2015. december 20., vasárnap

Boldog születésnapot, Vili!

Pannonhalmi Apátsági Múzeum, 2015. december 12.
Idegen égitestről érkező radioaktív cickányok megszállása
(Emlékeztetőül: a plakát itt látható)



15.00 ZULU
Az Apátsági Múzeumba érkezik Vili és a felszabadító csapat.

15.15 ZULU
Tényfeltárás (a jegyzőkönyv, azaz a történet elejének olvasása ajánlott a továbbiak megértéséhez)

15.17 ZULU
Megkezdődik a stratégia kidolgozása

16.00 ZULU
Megszületik a történet. Íme:

2015. december 17., csütörtök

Megkerült emlékek

Hazaérkezett a fényképezőgépem. Benne az emlékeim. Karácsony volt, amikor megtalált a hír. Nem tudom megköszönni annak, aki leadta a repülőtéren, a talált tárgyak osztályán. Járnak köztünk angyalok.

Az utolsó kép, amit készítettem, mielőtt megszökött a fényképezőgép
A könyvvásár helyszíne
Hangulatkép a vásárról

2015. december 11., péntek

Robotos regény születik

Elárulok egy titkot: Vili is ott lesz! (Hogy ki az a Vili? Hát a regény főszereplője, amit ki fogunk találni. Meg valaki, akit nem kell kitalálni, mert valóban létezik, és tényleg ott lesz.)







2015. november 29., vasárnap

Elveszett emlékek - Moszkvai beszámoló



Ma reggel útnak indultam Moszkvából. Először metróval utaztam, aztán autóval, majd vonattal, repülővel, autóval, metróval, vonattal, végül autóval megint. Hazaértem, és először elmeséltem az élményeim, aztán elcsendesedtem, és számba vettem őket magamban. Gondoltam, letöltöm a fényképezőgépemről a képeket. Kíváncsi voltam, sikerültek-e, mert sokat fotóztam este, a kivilágított belvárosban, a karácsonyi forgatagban, és nem voltam benne biztos, hogy élesek lettek-e.
De a fényképezőgépet nem találtam sehol.
Valahol útközben, azon a sokféle járművön elhagyott.
Megpróbálom szavakkal megrajzolni a képeket.

2015. november 21., szombat

Vili a pácban


Izgatottan vártam a találkozót Budaörsön, a Gr. Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtárban. A robotos mese, amivel készültem, teljesen új, és fogalmam sem volt, mit fognak hozzá szólni a gyerekek. Féltem, talán nem is fog tetszeni. Két második és egy harmadik osztály kuporodott össze a kicsi könyvtárban. Egészen megtöltöttétek a teret, mégis mindenkinek jutott hely, papír és ceruza. Így a remek történeten kívül rengeteg rajz is született. Ennyi jó rajzot még sosem kaptam egyszerre, és fáj a szívem, hogy nem tudom bemutatni valamennyit. No de lássuk a történetet, aminek az első fejezetét ebben a bejegyzésben olvashatjátok!


Először abban egyeztünk meg, hogy olyan történetet találunk ki, ami pont a ti korosztályotoknak szól. Megegyeztünk, hogy nem vonunk be túl sok szereplőt, mert csak belezavarodunk. Egyszerű, követhető, mégis izgalmas történetet szerettetek volna. Gondolkodtunk azon, hogy valami szép karácsonyi történetet kerekítünk, de végül a többség mást szeretett volna. Bár szinte mindegyik szavazás olyan szoros volt, hogy a tanító nénikkel közösen számoltuk a nyújtózkodó kezeket, nehogy véletlenül tévedjünk. Izgalmas játék volt!

2015. november 19., csütörtök

Vili és a robot

Ahogy megígértem, új mesével készültem a következő, Írjunk regényt! című foglalkozásra. A történetet a nagymamám padlása ihlette, ahová nagyon szerettem feljárkálni, és minden szegletét felkutatni. Ha esetleg valaki magára ismerne a főszereplőben és az anyukájában, kizárt, hogy ez a véletlen műve.
A rajzokat a budaörsi Gr. Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtárban készítették a foglalkozásra érkező gyerekek. Az általuk kitalált folytatást külön bejegyzésben hamarosan felteszem, de annyi jó rajz született, hogy egy részét muszáj most azonnal megmutatnom.

A kép a legvagányabb robotos rajz felhasználásával készült


Vili nem volt különlegesebb, mint bármelyik gyerek az osztályban. Persze neki is voltak erősségei meg dilijei, de egyetlen szuperképességgel sem rendelkezett, sőt, űrhajó sem parkolt a garázsukban. Na jó, űrhajó mégis parkolt, mert az anyukája sci-fi rajongó volt, és a Ford oldalát teleragasztgatta Csillagok háborúja matricákkal. Úgy nézett ki, mint a Millenium Falcon. Vili úgy vélte, ez is az átlagos dilik közé sorolható, és nem viszi közelebb ahhoz, hogy valami egészen különleges kaland történjen vele.
 Az iskolában jó tanuló volt, csak a kézírása miatt kergette őrületbe a tanár meg a szülei. Azt mondták, ronda és olvashatatlan. Pedig ő mindig el tudta olvasni, amit írt, másnak meg mi köze hozzá? Otthon is rendes gyerek volt, mindig segített, amikor megkérték rá, a szobájában pedig egészen tűrhető állapotot tartott fenn. Karácsony táján szinte már kisangyal vált belőle. Menetrendszerűen elutazott a nagymamájához az ünnepek előtt, hogy segítsen fát vágni a kandallóba, előbányászni a padlásról a karácsonyfa-talpat, az udvart kicsit elrendezgetni, hogy amikor jönnek a nagymamája barátnői Szenteste énekelni, ne legyen ciki az a sok lim-lom.

2015. november 17., kedd

Zsókavári rém

November 14-én a Zsókavári Rókavár vendége voltam, ahol egy cseppnyi csapat segítségével fejtegettük a szörnyológiát. Tanulságos beszélgetés volt, amiből a következő három bölcsességet emelném ki:

A táblára kitettük a rémeket, például ezt az árnylényt.

1. Én nem félek semmitől. Szörnyek nincsenek. A kaszás sincs.
2. Én minden este félek, de már megszoktam. Tudom, hogy jön egy kis félés, aztán elalszom és kész.
3. A sötétben a fényektől félek. Világosban a sötétségtől.

Fánkpofájú cérnapók

Köszönöm szépen a kedves fogadtatást, a részvételt és a rajzokat is, amelyből a tovább gomb után láthattok még párat. Ennél sokkal több remek rémséget rajzoltatok, amitől a frász tört rám, de ennyi fért most ide.