Vili és a robot

Ahogy megígértem, új mesével készültem a következő, Írjunk regényt! című foglalkozásra. A történetet a nagymamám padlása ihlette, ahová nagyon szerettem feljárkálni, és minden szegletét felkutatni. Ha esetleg valaki magára ismerne a főszereplőben és az anyukájában, kizárt, hogy ez a véletlen műve.
A rajzokat a budaörsi Gr. Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtárban készítették a foglalkozásra érkező gyerekek. Az általuk kitalált folytatást külön bejegyzésben hamarosan felteszem, de annyi jó rajz született, hogy egy részét muszáj most azonnal megmutatnom.

A kép a legvagányabb robotos rajz felhasználásával készült

Vili nem volt különlegesebb, mint bármelyik gyerek az osztályban. Persze neki is voltak erősségei meg dilijei, de egyetlen szuperképességgel sem rendelkezett, sőt, űrhajó sem parkolt a garázsukban. Na jó, űrhajó mégis parkolt, mert az anyukája sci-fi rajongó volt, és a Ford oldalát teleragasztgatta Csillagok háborúja matricákkal. Úgy nézett ki, mint a Millenium Falcon. Vili úgy vélte, ez is az átlagos dilik közé sorolható, és nem viszi közelebb ahhoz, hogy valami egészen különleges kaland történjen vele.

 Az iskolában jó tanuló volt, csak a kézírása miatt kergette őrületbe a tanár meg a szülei. Azt mondták, ronda és olvashatatlan. Pedig ő mindig el tudta olvasni, amit írt, másnak meg mi köze hozzá? Otthon is rendes gyerek volt, mindig segített, amikor megkérték rá, a szobájában pedig egészen tűrhető állapotot tartott fenn. Karácsony táján szinte már kisangyal vált belőle. Menetrendszerűen elutazott a nagymamájához az ünnepek előtt, hogy segítsen fát vágni a kandallóba, előbányászni a padlásról a karácsonyfa-talpat, az udvart kicsit elrendezgetni, hogy amikor jönnek a nagymamája barátnői Szenteste énekelni, ne legyen ciki az a sok lim-lom.

Zsókavári rém

November 14-én a Zsókavári Rókavár vendége voltam, ahol egy cseppnyi csapat segítségével fejtegettük a szörnyológiát. Tanulságos beszélgetés volt, amiből a következő három bölcsességet emelném ki:

A táblára kitettük a rémeket, például ezt az árnylényt.

1. Én nem félek semmitől. Szörnyek nincsenek. A kaszás sincs.
2. Én minden este félek, de már megszoktam. Tudom, hogy jön egy kis félés, aztán elalszom és kész.
3. A sötétben a fényektől félek. Világosban a sötétségtől.

Fánkpofájú cérnapók

Köszönöm szépen a kedves fogadtatást, a részvételt és a rajzokat is, amelyből a tovább gomb után láthattok még párat. Ennél sokkal több remek rémséget rajzoltatok, amitől a frász tört rám, de ennyi fért most ide.

Bolygóvadászok 5 - A sorozat

2015. október 30-án volt az utolsó alkalom, hogy egy író-olvasó találkozón a gyerekekkel együtt, közösen dolgoztunk a Bolygóvadászok című, készülő meseregényemen. Mégpedig azért, mert most már annyi remek ötletet kaptam, hogy menni fog a befejezés. A történet eleje egy picit más volt, mint eddig, úgyhogy feltettem azt is, itt megtaláljátok.

Most pedig lássuk, hogyan fejeznék a Pannonhalmi Apátsági Múzeum vendégei (ezúttal nem csak gyerekek, hanem az igencsak aktív felnőttek is) a történetet.

Fotók: Szőcs Henriette

1. Az alapok

Hamar megegyeztünk, hogy a történet főszereplői gyerekek lesznek, és a mese felsősöknek szól. (Utólag megjegyezném, hogy inkább alsósoknak, de ezen nem fogunk összeveszni, mert az igazán jó mesét akár a nagypapám is szívesen elolvassa, aki már dédi.)

Megegyeztünk abban is, hogy a regény nem csak egyszerű kalandsoroló vagy vicces történet lesz. Egyrészt a szereplők közötti konfliktusok fogják meghatározni, másrészt valami nagy ellenség is lesz, aki ellen össze lehet fogni. No és fő problémaforrásnak ott van a csilliárdos megkérdőjelezhető bolygóvásárlási szándéka.

Bolygóvadászok 4 - Az új első fejezet

Annyi ötletet kaptam már az író-olvasó találkozókon, hogy a Bolygóvadászok című meseregény első fejezete is átalakult. Pannonhalmán a gyerekek már ezzel a változattal találkozhattak, úgyhogy megosztom itt is, legyen érthető a későbbi gondolatmenetük. 
A történet további alakulását itt lehet nyomon követni. Ha valaki esetleg borzasztóan kíváncsi a nagy titokra, hogyan alakul át egy kézirat, az első verziót itt találja.

Itt lennék éppen most, ha csilliárdos lennék

1. fejezet

Túl sok pénz

Volt egy gazdag ember. Nem csak egyszerűen gazdag, hanem a leges-leggazdagabb. Egy csilliárdos. Úgy hívták, Nagy úr. Fogalma sem volt, mit csináljon a ménkű sok pénzével, ezért vett magának tanácsadókat, hogy kitalálják helyette. Azt ígérte, amelyikük a legjobb ötletet adja, azt olyan gazdaggá teszi, hogy élete végéig szürcsölheti a koktélt egy trópusi szigeten. A tanácsadók egymással versengve sorolták a javaslataikat:

            − Vegyen gyárakat!

            − Amilyen gyár csak létezik, abból mind van egy – felelte Nagy úr.

            − Vegyen egy várost!

            − Már minden országban vettem egy várost, meg vettem egy országot is.

Író-olvasó három az egyben

Vagyis  író-olvasó találkozó, valódi regényírás és TV-szereplés 2015. október 30-án, 16.30-kor Pannonhalmán, az Apátsági Múzeumban.

Régóta formálódik már egy mese, aminek Bolygóvadászok a címe. 2012-ben egy regényt fejeztem be éppen, nem volt kedvem belekezdeni semmi komolyba, és játékból kezdtem el írni. Pont olyan volt, mint amikor gyerekkoromban a testvéreimmel űrhajósat játszottunk. Egy legóűrhajó láttán már nem tudom magam beleélni a kalandokba, de amikor mesélek, visszajön a játék varázsa.

Milán legújabb űrhelikoptere

Ez az első változat nem lett az igazi. Sokszor kértem már segítséget gyerekektől, hogy fejezzük be együtt, hátha át tudnak lendíteni a holtponton. Zalabéren, Pókaszepetken és Zalaegerszegen is találkoztam egy-egy lelkes csapattal, akikkel együtt fűztük tovább a történetet, és most már elárulhatom, hogy újra gőzerővel dolgozom rajta. Sokat merítek azokból az ötletekből, amiket a gyerekektől kaptam. (Például a féreglyuk, az űrzselé, Tod, és még sok más, de pszt, titok.)

Most pedig itt a lehetőség, és valószínűleg az utolsó, hogy részt vegyetek ennek a történetnek a formálásában. A Katolikus Kulturális Hetek keretében október 30-án 16.30-tól a Pannonhalmi Apátsági Múzeumban kerül sor az Írjunk regényt! című foglalkozásra, ahol utoljára lesz alkalom beleszólni a történet alakulásába, a következő találkozóra már más mesét viszek.

Ennek a találkozónak az érdekessége, hogy a Duna Televízió „Új Nemzedék” című, katolikus ifjúsági magazinműsor felvételt készít. Tehát ha szeretnél beleszólni egy készülő regény alakulásába, és szeretnél szerepelni a TV műsorban, mindenképpen gyere el!

A program ingyenes, kicsit és nagyot sok szeretettel várunk!

Sutty, a házikoszmó

Inkább nem árulom el, kinek köszönhetem ezt a mesét, mert kicsit gusztustalan lett. Inkább hadd mutassak be egy szemrevaló könyvet, amiből az illusztrációt választottam, Simona Ciraolo: Hug me című meséjét, ami egy kaktuszról szól - a mesekönyvből oldalakat közöl a honlapján. 

A kettő között természetesen van egy pici kapcsolat.

Simona Ciraolo: Hug me (Flying Eye Books)

Nem látok abban semmi rosszat, ha valaki koboldnak születik. Kit zavar egy kis retek a nyakon? Meg a pocakhurkák között? Meg a ragacsos-trutymákos, szürcsedő orrlikak? A muhulykás lábujjközök? A sörtés szőrszálak a háton, amik akár tüskék is lehetnének? No meg a szép, nagy, hangzatos pukizás? Legyen csak nyugodtan kobold a kobold, nagyon cuki meg minden, csak maradjon ott, ahová való.

Volt ez a kobold, a Sutty. Azért hívták így, mert egyszer egy igazi lovag koszmója volt. Az a lovag egyszer sutty, levágta az ellensége fejét, a koszmó meg örömében akkorát pukizott, hogy elrepült a Bakonyba, belefúródott a földbe, és ki se tudta magát fúrni évszázadokig. Aztán kifúrta, és ahelyett, hogy visszament volna valami koboldlakta mocsárba, ott maradt az emberek között. Pedig rendezett, tiszta környék volt, egyáltalán nem neki való. Valamiért mégis bejött neki. Egy idő után rákapott a gyerekekre. Megtetszett neki, ahogy gusztustalankodnak. Nyálbuborék, sárdagonya, takonyevés. De nem elégedett ám meg azzal, hogy leselkedett utánuk. Saját gyereket akart. Illetve egy gyerek saját házikoszmója akart lenni, de a kettő végülis ugyanaz. Eljárt a játszóterekre. Bement az egyikre éjszaka, letelepedett egy padra. Másnap jöttek a gyerekek. Körülállták.

A kert és a lepke

Tavasztól őszig sok időt töltök a kertemben. Itt készültek a képek, és itt suttogták a füvek a mesét is.

 

Füvek voltak benne, a fű közt cickafark meg pitypang, de azért inkább füvek. Csak a diófa alatt volt több a pitypang meg a cickafark, mint a fű. A mandulafa és a levendulák körül puha, vékony szálú fű nőtt, a szálak között mohával, a málnánál meg az eperágyások körül vastagszálú, aminek az éle vág, mint a kés. A rózsabokor alatt páfrány tenyészett, a cseresznyefa alatt pedig hóvirág aludta nyári álmát a földben. A homokozó mellett mentamező suhogott, a közepében kardvirágok és margaréta nőtt. A téglarakás mellett egy rebarbara sínylődött, de még nem döntötte el, hogy életben marad-e. Meg még sok más is volt a kertben. Az elszáradt szilvafa kiásott tönkjén egy kint felejtett metszőolló hevert, az olló fényes élében egy nappali pávaszem nézegette magát. Az imént kelt ki a bábból. Csodálkozva nézte ezernyi apró szemével azt a kaleidoszkóp-képet, amit az olló mutatott.