Hagymácska

Megjelent a Nálatok nőnek-e még égigérő paszulyok? című könyvben, Föld Napja Alapítvány, Budapest, 2009
Illusztráció: Joe DeFerrari blogjáról

Hagymát pucoltam. Illóolajak facsartak könnyet a szemembe. Leültél az asztalhoz, és kíváncsian figyelted a vergődésem.

            − Miért sírsz?

            − A hagyma miatt.

            − A hagyma miatt miért?

            Újabb húsos levelek izzadtak csípős cseppeket a késem alatt. Összefacsarodott a szemhéjam, nedvesség tolult az orromba, és válasz helyett gyorsan zsebkendőért ugrottam. Mikor végre sikerült egy szűk rést törölgetnem a könnyárban, láttam, hogy még mindig a választ várod.

            − Mert eszembe juttatott valamit.

            − Mit?

Tudtam, hogy ide mese kell, különben csomagolhatok, és holnap elköltözhetek.

            − Hagymácskát.

Peti és az új iskola

Az Író Cimborák közösség blogján született ez a folytatásos mese. Kétnaponta érkezett egy új epizód, ami meglepetés volt a következő rész írójának is. Az illusztrációkat az Illusztrátor Pajtások készítették. Az epizódokat itt is elérhetitek:

1. Most múlik pontosan  (Ovlachi Aliz)
2. Régen volt, soká lesz  (Miklya Luzsányi Mónika)
3. A pillanat (Bertóti Johanna)
4. Az új lány (Tasnádi Emese)
5. Mi a manó (Miklya Zsolt)
6. ...és ami összetörhet, össze is törik...  (Mészöly Ágnes)
7. Bombagól (Majoros Nóra) 
8. Minden jó, ha... (Simon Réka Zsuzsanna)

Szeret - nem szeret

Az Író Cimborák augusztusi, zöldség-gyümölcs témájára született a mese, Kőszeghy Csilla illusztrációjával.

Nem szeretem a meggyet. A meggyfánk olyan, hogy azokon az ágakon, amiket elérek, csak egyesével teremnek a meggyek, így nem tudom őket a fülemre akasztani. Csak feldühít, hogy olyan szép pirosak. Ha Apu felmászik a fára, és talál nekem egy, esetleg két pár dupla szárú meggyet, rögtön a fülemre akasztom, és akkor már szeretem a meggyet.

            Nem szeretem a meggyet, mert savanyú. Ha mégis eszem belőle, leülök a tükör elé, mert ahogy szétspriccel a leve a nyelvemen, fintorogni kezd a szám, a szemem meg az orrom is. Egyáltalán nem finom, de muszáj enni, mert viccesen nézek ki. A kukacok se szeretik a savanyút, ezért a meggy sose kukacos. Ezt szeretem a meggyben.

            Nem szeretem a meggyet, mert két gy betűvel kell írni. Mindig elfelejtem, és a tanító néni pirossal bekarikázza a füzetemben. Meggyet rajzol a meggyre. Ha kihagyok egy gy betűt, akkor a meggy megy. Nincs még egy olyan gyümölcs, amit ha rosszul írok le, elsétál. Ezért egy kicsit szeretem a meggyet.

            Nem szeretem a meggyet, mert olyan kevés ideig érik. Anyu azt mondja, érik a meggy, aztán pár nap múlva már nincs meggy, nincs fülbevaló, nincs fintorgás. Anyu mindig szörpöt készít belőle. A szörp édes és finom, és akkor is a spájzban marad, ha azt írom a címkére, hogy megyszörp. Így már nagyon szeretem a meggyet, de Anyut, aki megszelídíti, még sokkal jobban szeretem.

Esti mese

Illusztráció: Hefter Daniella Maja az ágyban című rajza

            – Mondjál nekem esti mesét! – kérted.

            – Fáradt vagyok – mondtam.

            – Nem tudok elaludni mese nélkül! Te tudsz? – kérdezted.

            – Nekem senki se mesél – feleltem.

            – Azért vagy mindig fáradt! Ha mesére aludnál el, jobban kipihennéd magad.

            – Vagy úgy...

            – Mit szólnál hozzá, ha ma én mondanék mesét neked?

            – Majd holnap, jó? Még rengeteg dolgom van.

            Elszomorodtál, én pedig megsajnáltalak.

            – Tudsz rövid mesét is?

            – Incuri-fincuri kis mesét tudok – mondtad.

            Leültem az ágyad mellé. Karomat a párnádra támasztottam, államat a karomra. 

         

Makik a fán

A mesét Kőszeghy Csilla rajza ihlette

− Ott, az a legmagasabb!

− Nem, mert az a másik!

− Ő a Főnök. Ő mondja meg.

− Akkor az! Gyerünk!

A makik játszva szaladnak a kiszemelt, ernyős lombú majomkenyérfához. Csíkos farkak imbolyognak, mint részeg antennák. Hátukon, a puha szőrszálak végén hajnali harmatcseppek ülnek, meg babamakik.

Az utolsó orrszarvú

Brendan Wenzel orrszarvú rajzára ezen a honlapon bukkantam, és a többi állatrajza is ihlető.

Repülőgépen utaztam Kairó és Róma között. Egy kisfiú ült mellettem, Gaddielnek hívták. Valahonnan Nyugat-Afrikából utazott teljesen egyedül. Kezében a légitársaság ajándék felfújhatós repülőgépét szorongatta, és az ebéd mellé dupla süteményt kapott. Azt mondta, a római pápához megy. El akart neki mesélni egy fontos történetet, amit senki nem hitt el, de Gaddiel úgy gondolta, a pápa már biztosan hozzáedződött a csodákhoz. Nagyon izgult, mert csak kicsit beszélt angolul, és attól tartott, hogy miközben keresi a szavakat, elveszik a lényeg. Mondtam neki, hogy én is szoktam így érezni, amikor mesét írok. Erre felcsillant a szeme, és megkért, segítsek neki szépen megfogalmazni a történetét.

 

Virágűr

Egy új meseciklusból választottam ki a kedvenc részemet, és másoltam ide Nektek. Az illusztráció Fabian Oefner fotója a következő honlapról:

http://www.designboom.com/weblog/cat/10/view/22172/fabian-oefner-iridient-bursting-soap-bubbles.html

A virágbolygók egy piszkosfehér univerzumban keringtek össze-vissza. Esetenként össze is koccantak volna, ha nem lettek volna rajtuk bolygótaszigáló kertitörpék, bolygónként egy-egy. Hosszú gereblyéik voltak, és ha közelített egy másik virágbolygó, még időben ellökték, nehogy összeütközzenek. Arra is vigyázni kellett, hogy a virágpor meg a magok az egyik bolygóról ne kerüljenek át a másikra. Ez azért volt fontos, mert minden bolygón csak egyféle virág nőtt.