Makik a fán

A mesét Kőszeghy Csilla rajza ihlette

− Ott, az a legmagasabb!

− Nem, mert az a másik!

− Ő a Főnök. Ő mondja meg.

− Akkor az! Gyerünk!

A makik játszva szaladnak a kiszemelt, ernyős lombú majomkenyérfához. Csíkos farkak imbolyognak, mint részeg antennák. Hátukon, a puha szőrszálak végén hajnali harmatcseppek ülnek, meg babamakik.

− Az a kiálló ág az enyém lesz!

− Miért pont a tiéd? Nekem nagyobb a fülem!

− Én meg magasabbra tudok ugrani.

− Csitt! Héja vijjog!

− Nem is héja!

− De héja! Futás!

Hátsó lábukkal nagyot szökkenve, mint csíkos pizsamás légtornászok, ugranak a közeli sziklafal repedéseibe, és elkushadtak. Makiháton szaporán ver a pici babamakiszív.

− Vijjog még?

− Nem vijjog, elment.

− Dehogy ment el! Lesben áll.

− Kikukucskálok. Nem látom. Mehetünk!

− Ő a Főnök! Ő mondja meg!

− Várjunk még. Na jó, most már menjünk!

Óvatosan szimatol a levegőbe a fekete makiorr, les a monoklis makiszem. A félelem elmúlik, megkönnyebbülten rázkódik a bunda, szerterepülnek a harmatcseppek − nem kapaszkodnak olyan erősen, mint a babamakik. Újra táncra emelkednek a farkincák, és feledve a héját, szalad a kiszemelt fához a makicsapat. Tüskés, öreg ágak közt szökdécselnek föl, a kemény tövisek meg sem érzik a puhán kapaszkodó tenyereket.

− Itt fogok aludni!

− Még mit nem! Ez a játszóágam!

− Kabóca!

− Hol?

− Itt repül! Megvan!

− Kérek én is. Naaa, csak egy harit!

− Akkor enyém az ág.

− Jó.

− Tessék, itt a szárnya.

− Nézzétek!

− Mi az, héja?

− Nincs veszély, gyertek ide föl!

Felugrál a fa tetejére a makicsapat, hintázik súlyuk alatt a frissen kilevelesedett ág.

− Mit látsz?

− Ott, az a fa!

− Hű, de nagy! Az a legnagyobb!

− Hát nem ez, Főnök?

− Játsszuk azt, hogy a másik a legmagasabb! Gyerünk!