Advent, 4. rész

Első rész
Második rész
Harmadik rész

Negyedik, utolsó rész:

Sütött a nap, batyuba került a sok pokróc. A melengető napsütésben, csodák csodája, nem tűnt el a csillag, ott szikrázott az égbolton.

A csillag egy pici házikó fölött ragyogott, arrafelé indultak hát az úton. A tevék hosszú lábai között bárányok kergetőztek. Pásztorok terelgették a nyájaikat. Ők is a házikó felé mentek. Kezükben friss vaj, sajt, túró. Ajándékba vitték.

Gyerekek kacagva, zsigongva, kezükben apró ajándékokkal: babával, édességgel, gyümölccsel ugyanoda tartottak, ahová a karaván.

– Hát én most mit tegyek? Ajándékba mit vigyek? Nekem semmim sincsen. – sopánkodott az angyalka.

– A szíved a kincsesládád, ott keresgélj ajándékot. – válaszolta az egyik bölcs.

– Milyen picinek tűnik az a házikó, mégis milyen sokan megyünk oda! – mondta az angyalka. De csitt, mit hallott! Hiszen ez az angyali kórus! A házikó felől gyönyörűszép dal hallatszott.

A házikóban szalma között, bepólyálva, kicsi baba feküdt. Az angyali kórus énekelt neki altatót. Mellette a mamája, a papája, a pásztorok, a gyerekek, a három bölcs vándor, a sok bárány, teve és csacsi mukkanás nélkül, megilletődve álltak. A sarokban rengeteg ajándék: a bölcsek kincsei, a gyerekek játékai, a pásztorok friss étkei. A rosszcsont, mihaszna és torzonborz angyalka a kórushoz sompolygott, és a dal végén ragyogón, mint a csodacsillag fénye, megszólalt az ő ajándéka, a legutolsó, incifinci, tiszta szólam.

Megkerült hát a mihaszna, kóborló és torzonborz angyalka. Az angyali kórus megmutatta neki a hazafelé vezető utat. Ettől fogva minden évben, decemberben megszökött. Meglátogatta a Mikulást, aztán a bölcsekkel felkerekedett, átkelt a hömpölygő folyón, a haramiavároson és az üveghegyen. Megkereste a házikót, aztán a szíve legmélyéről, az ő saját kincseskamrájából elénekelte az utolsó, incifinci, csilingelő szólamot. A kisbaba pedig ilyenkor mindig lehunyta a szemét és édeset álmodott.