A korábbi blogbejegyzéseimet úgy vezettem be, hogy idén ősszel több olyan könyvem is megjelenik, amelyet írói pályámban mérföldkőnek érzek. Ezúttal nem is mérföldkőről, hanem fényévkőről van szó.
Ha valami lenyűgözött egész életemben, az a földi természet, meg a földönkívüli. Néha, ha különösebb agyi kapacitás nélkül szeretnék digitális tartalmat pörgetni, az űrteleszkópok fotóit nézegetem, belenagyítok a felfoghatatlanul nagy és színes világűrbe. A fantáziám nem sokáig marad nyugton, addig zizeg, míg egy űrhajón ülök, és idegen világról idegen világra kalandozok. (Ennyit az agyi kapacitás kikapcsolásáról…) Ugyanez a varázsa az összes űrszappanoperának, amelyek a testvéreimmel rengeteg gyerekkori játékunkat ihlették.