Advent, 3. rész

A mese első része: itt
Második része: itt

– Merre mentek? Hová mentek? – kérdezte az angyalka.

– Nézd, ott az égen van egy fényes csillag. Azt figyeljük, azt követjük.

– Hová vezet az a csillag?

– Nagy csodához, kis babához.
 

Advent, 2. rész

Ha lemaradtál róla, az adventi mese elejét megtalálod itt.

Elfáradt a hosszú nap alatt az angyalka, elaludt a csomagok között. Mikor elfogyott a sok ajándék, ott találta őt szenderegve a Mikulás.

Advent, 1. rész

2003-ban adventi naptár gyanánt írtam és rajzoltam egy mesét, és a készülődésben eszembe jutott. Ez volt az ötödik mesém, amit a gépemen, a "mesék" mappában őrzök. Annak idején naponta küldözgettem postán a részeket családom kiskorú tagjainak, a barátoknak meg e-mailben. Most négy részletben teszem fel. Nosztalgiázni annak, aki már ismeri, karácsonyvárni annak, aki még nem, kekec íróknak pedig bemutatni a fejlődést.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy rosszcsont, egy mihaszna, egy torzonborz…

Pécsváradon

December 11-én két kedves élményben is részem volt Pécsváradon. Délelőtt az általános iskola könyvtárában voltam író-olvasó találkozón, ezúttal A torony című meséről beszélgettünk a gyerekekkel, akik tele voltak okos ötletekkel. Megtanultam, mitől lesz izgalmas egy sci-fi, és azt is, mennyire lelkes környezetvédők. Délután a Fülep Lajos Művelődési Központban a "Majorosék" kiállítást egy előadással zártuk le, a Kalandozó magyarok című előadássorozat részként. Édesapám mesélt a külföldi munkáiról, amibe itt-ott beleszemtelenkedtem - útitársként és kommentátorként. A képek további része a Tovább gomb után található.

 

 

"Majorosék" kiállítás

2013. november 23 - december 11. között tekinthető meg a "Majorosék" című kiállítás Pécsváradon, a Fülep Lajos Művelődési Központban. A kiállításon családunk három generációjának négy alkotója szerepel. Majoros János és Hédy, keramikusok, Majoros Gábor, építész, és íróként magam. Kerámiák, épületfotók, mesék sorakoznak a galérián, és ami mind a négyünket összeköt, képes élménybeszámoló Egyiptomról. A megnyitó képein kívül két "mesét" is olvashattok, az egyiket Majoros János mondta el nekem, beszélt az életükről, az alkotásról, hogyan élt egy művész házaspár a háború után. A másikban én mesélek a családról, sátrakról, Egyiptomról és az írásról.

A kiállítás megnyitója

 

Majoros Gábor, Emma, Harasztia Zsuzsi és Heidecker Adél fotói

Rémes november

Ebben a hónapban az Író Cimborák alkotóműhely blogját szerkesztem, így kevesebb bejegyzéssel jelentkezem. Különleges ez a feladat, mert a rémek nem csak ijesztő, nagy és szőrös (vagy nyálkás, pikkelyes, stb.) lények, hanem legtöbbször bennünk laknak. Rengeteg őszinte és megrázó írás kerül ki a gyerekirodalomban tevékenykedők tollából. A blog a képre kattintva elérhető - az animáció Takács Eszter munkája.

Itt pedig elérhető az a mese, amit én írtam a rémes hónapra, és Boros Mátyás készített hozzá illusztrációt:
A szörnyeteg nyugdíjba megy.

A torony - illusztrációk

A torony című mesét egy Aranyvackor pályázatra írtam. Ma már teljesen magától értetődő, hogy a képi világát Sánta Kira illusztrációi határozzák meg (itt van belőlük pár), az én szemembe is beleégtek, és nem is tudom elképzelni a könyvet máshogy. De eredetileg saját rajzokkal indult a mese. Ezek az illusztrációk a pályázaton kívül soha, sehol nem szerepeltek, de nagyon szerettem rajzolni őket, úgyhogy megosztom veletek.

A kisfiú és a hóember

Győri Könyvszalon

Végre, végre, végre! A 3x1 családot dedikálom Győrben, a Könyvszalon keretein belül.

Helyszín: Győri Nemzeti Színház, földszint, a Móra kiadó standja
Időpont: október 27. (vasárnap), du. 2 óra

A Móra további programjai a Könyvszalonon itt elérhetők. Sok szeretettel várok mindenkit!

Könyvtárban

Ma Székesfehérváron, a Széna Téri Tagkönyvtárban találkoztam egy harmadikos és egy negyedikes osztállyal. Megtudtam, hogy a kedvenc ételeik között szerepel a brassói párolt káposztával, és a pizza gumicukorral. A háziállat arra is jó, hogy az étellel való malackodás nyomait eltüntesse. Meg azt is, hogy a tanító néniknek érdemes csinosan öltözködniük, mert a fiúk minden apró részletre figyelnek. A fény kevés volt, a jókedv temérdek. Íme, pár kép: 

A negyedikesek érkeztek előbb, és elmesélték, hogyan szoktak a szünetben rosszalkodni.

 

Én is elmeséltem, szerintem hogyan kell.

 

Sok gyerek, sok könyv, kevés fény.

Életnagyságú szereplők a könyvből. A valóságban is így néznek ki.

Klajos és Klotild

Tegnap az Író Cimborák blogján megjelent egy újabb történet Bruniról. Több nyári emlék alapján fűztem össze, de a lényeg mégis a Fertő-tó, és a hattyúk. Előkotorásztam a fényképes fiókból a róluk szóló képeket.

A Bruni nyaral az Író Cimborák blogján olvasható.

A Fertő-tó, Magyarország és Ausztia (vagy Ausztrália?) határán

Marci a városban

Marci újabb kalandja az Író Cimborák oldalon jelent meg eredetileg, és a szeptemberi újrahasznosítás egyik mondata inspirálta: "újságosbódé pultján sorakoztak a tarka nyalókák".
A szép, színes és régi léghajókártyákat a neten gyűjtöttem, Marcinak. 

Marci léghajója, a Sasrája békésen ereszkedett a város felé. A kockás szántóföldek és erdők csendes zöldje után izgalmasnak ígérkezett a városi forgatag. Egy négyemeletes ház tetején szállt le. Kikötötte a léghajót, aztán egy hosszú kötélen lemászott az utcára. Senki sem figyelt fel rá, de még a Sasrájára sem, pedig ezerszínű rongyokból varrták a léghajó testét, és úgy csücsült a ház tetején, mint egy varázsfelhő.

Szivárványos orrszarvú

Milán kedvenc állata mostanában az orrszarvú, amit meg tudok érteni, mert nekem is. (Nem, neki nem miattam. Magától lelt rá egy mesekönyvben.) Ezért aztán festettünk egyet. A rajz az én művem, a színezés az övé. Tudományos nevén ez egy Diceros inflectos (azaz szivárványos orrszarvú), élőhelyét tekintve valahol a szivárvány egyik és másik vége között.

Az utolsó orrszarvú című mese itt, A legszebb szívű orrszarvú című mese (videóval) pedig itt olvasható (és látható).

Mellékhatások / Bijwerkingen

Az Író Cimborák szeptemberi témája az újrahasznosítás. A szelektív gyűjtés során a következő mondatot kaptam felhasználásra: "egérfarkfűből készül a varázsos gyógytea"
A mesét Hefter Daniella rajza (és lányai) ihlették. Ráadásul Daniella lefordította hollandra is. A magyar változatot a bejegyzés második felében olvashatjátok.

Motto: Muizenstaartgras zorgt voor magische kruidenthee

           − Zo graag wou ik dit proberen! – jubelt Maja, terwijl ze zich naast mama in het kopje laat zakken.

           − Beter dan een wip-wap! Een wip-wap en glijbaan tegelijk – roept Zita, terwijl ze op de lepel balanceert.

           Mama geniet simpelweg, hoe het kruidenbad haar lichaam beroert. Vreemd. Wanneer Maja of Zita iets leuk vinden, kunnen ze hun mond niet houden, mama verstilt echter.

Esti rajz

Egy meseíróval annál jobb nem történhet, mint amikor egy meseolvasó illusztrálja az írását. Ez történt velem most, fogadjátok szeretettel Korom Bálint rajzát. A kedvenc részem a rajzon a légy az ablakon. Meg a kemence.

Ma minden rossz. Semmi sem sikerül. Apa nem játszott velem, mert dolgozott, pedig szombat van. Dühöngtem, és kitört a buszom kereke. Apa nem tudta megragasztani, és most nem megy a buszom. Anya is mérges volt, mert kiborítottam a szörpöt ebédnél. Az ablakon volt egy légy, és én azt néztem, nem a poharat. A felnőttek mindig sokáig mérgesek, és olyankor figyelmetlenek. El is rontotta Anya a vacsoránál, hogy előbb tette a sonkát a kenyérre, aztán a sajtot, pedig én fordítva szeretem. Mesélni sem volt kedve. Hiába győzte le a királyfi a sárkányt, éreztem, hogy Anya a sárkánynak drukkol. Még mindig mérgesek, hallom, de engem már lefektettek aludni, úgyhogy egymással veszekednek.

A csudálatos almafa

Az Író Cimborák augusztusi témája: Így írtok ti gyerekeknek. Ismert gyerekirodalmi szerzők stílusában írtunk verseket, meséket. Az én íróm Benedek Elek volt. Az illusztrációt Schönwald Gyöngyi készítette.

Mikor volt, mikor nem volt, − volt a világ közepében egy csudálatos almafa, amelyik egy almát termett egy évben, de az olyan mosolygós volt, hogy úgysem hiszitek. Annak a csudálatos almafának a gyökere alatt volt egy aranydió. Az aranydióban volt egy mazsola. Abban a mazsolában volt egy akkora kacsalábonforgó palota, mint ide az üveghegy meg vissza. A palotában egy király s egy királyné lakott. Szerették egymást, a népük is szerette őket, hanem gyermekük nem volt egy sem.

Paprika Jancsi és Bolond Julcsa

Marianna Jagoda, lengyel illusztrátor blogján találtam egy képet, és azonnal beugrott ez a régi mesém. Mariannának köszönöm szépen, hogy a rajzokat rendelkezésemre bocsátotta, színes és szívmelengető világában érdemes elmerülni, nézzétek meg a blogját.

Hogy ki volt Paprika Jancsi? Nem egyéb, mint vándorkomédiás, aki kerítéseken cigánykereket hányt, szomorú délutánokon tréfákat mesélt, bánatos kedvében költeményeket szavalt, vagy amit a legjobban szeretett, sárgarigóktól és pacsirtáktól tanult dalokat fújt a furulyáján. Ha tetszett a közönségnek, amit mutatott, csurrant-cseppent pár garas. Ha meg nem, akkor papsajtot vacsorázott.

S hogy ki volt Bolond Julcsa? Egy szegény fazekasmesternek és jólelkű feleségének egyetlen gyermeke. Szép is volt, dolgos is volt, csak hát úgy tartották a falubeliek, hogy valami bolondféle szél fúj a fejében. Merthogy ennek a leánynak hiába akadt kérője több is, − már ez is isteni csoda volt, hajtogatták rendre az öregek, hiszen se hozománya, se jószága, se egyebe nem volt, − mégis mindet egytől-egyig kikosarazta. Ennek aztán sehogyan sem jöttek a nyitjára, és elnevezték Bolond Julcsának. Pedig Julcsa tudta, mire vár, csak ezt nem kötötte senki orrára.

The Enchanted Garden (A kertből lett palota)

Ezt a mesét nagyon régen írtam egy kedves barátomnak, Kaisnak, aki egyáltalán nem tud magyarul, merthogy szír. Készítettem hozzá apró kis rajzokat. Szerencsére találtam egy megfelelő fordítót Akunthita Golson (azaz a Nagy Okos Nővérem) személyében, aki lefordította nekem a mesét, így most ti is angolul olvashatjátok.

Once upon a time there lived a wandering young man. He traveled alone for many years, until one day he found a large, empty house in the middle of the desert. He was hungry and cold so he decided to enter and seek shelter for the night. As he stepped in he found himself in an unusual foyer; hundreds of lamps were hanging from the ceiling, although only a few of them were lit.

Aranypor-part csatája

Új mesém jelent meg az Író Cimborák blogon, Kürti Andrea illusztrációjával. Balaton-parti, játszótéri élményből született.
 

 

Izabella hercegnő a bástya tetején állt, és nézte a vár alatt dúló csatát. Egyik csillagszeméből könnycsepp gördült édesapja emlékére, akit Homokmandala boszorkánya, Vandaliza változtatott hattyúvá. Ott ringatózott a vár mellett terpeszkedő, fáradtkék vizű tavon, és hosszú nyakát nyújtogatta, hogy lássa a csatateret. A hercegnő másik szeme éberen figyelte Márkó királyfit, aki az aranypor-parti sereget vezette.

A folytatás itt olvasható.

Kuruttyoló piramisok

Újabb epizód a kairói utazásról szóló történetből. Természetesen piramisos.
 

Egy teraszon álltunk meg, ahonnan az egész Gízai-platóra kilátás nyílt. A terasz körül kőpadka kanyargott, innen jó fotókat lehetett készíteni. Egy olasz lány dermedt mulatságos pózba, mintha ráülne az egyik piramisra. Elvesztette az egyensúlyát, és a homokba huppant. A barátja utánakapott, leejtette a fényképezőgépet, aztán hasra esett a padkában. Mi is készítettünk egy olyan képet, hogy beleharapok az egyik piramisba, de én nem estem el.  Aztán leültem a padkára, és csak nézelődtem. Hirtelen elbizonytalanodtam, melyik piramis belsejét is láttuk. Úgy emlékeztem, azt, amelyik a legtávolabb áll tőlem, de a középső nagyobbnak tűnt.

Hétszépségű hét próbája

Újabb asztalfiókban lapuló meséről fújtam le a port. A történet egy vándorlegényről szól, aki egy fura szigetre keveredik. Hiába figyelmezteti rá több tábla és felirat, hogy a szigeten akár csúf varázslatokba is botolhat, hajtja a kíváncsiság. Talál egy házikót, ahol megismerkedik egy takaros leányzóval. Hamar beleszeret, de balszerencséjére kiderül, hogy a leányzó a tündérkirály lánya. Ahhoz, hogy elnyerhesse a kezét, hét próbát eszel ki a furfangos tündérkisasszony. Alább a második próbát olvashatjátok.

 

Petipalkó varázsszőnyeget talál

A lapátfülű levélfaló

A levelek és e-mailek jellemzője, hogy ha az ember nagyon várja, akkor biztosan nem érkezik meg. Ilyenkor szidjuk a feladót, a postát, az internetet, de végül is arra jutottam, hogy egyik sem ludas. Ez olyan, mint a zoknievő mosógép, ami páratlanítja a zoknikat. Semmiképpen sem a rendetlenség az oka, hogy eltűnnek.

Imelda néni, az állítólag ártalmatlan boszorkány az erdőben sétált, és nagy ezerjófüvet, fekete nadálytövet és pettyegetett tüdőfüvet keresett gyógynövény-készlete feltöltésére. Szép napsütéses idő volt, így amikor meglátott egy mohos, kerek követ, megpihent rajta egy kicsit. Talán el is szunyókált. Arra ébredt, hogy valami motoszkál a táskájában. Nem mozdult, csak a szemét nyitotta ki résnyire. Minden lélekjelenlétére szükség volt, hogy ne ugorjon fel meglepetésében. A táskájában ugyanis nem más kotorászott, mint egy lapátfülű levélfaló. Imelda néninek eszébe jutott, hogy a táskája legalján van egy levél, amit alig egy hete kapott Azúriából, Brucella királynétól. Arra kéri, látogassa meg a palotájában, és tanítsa meg a gyógynövény-főzetek készítésének alapjait.

Erdőlakók

Nem csak egyetlen mesekönyvem jelenik meg ám a Könyvhéten! Az Erdőlakók című kötet sok szempontból a szívem csücske. Egyrészt: Boros Mátyás illusztrálta. Másrészt: együtt szerepel benne egy mesém Miklya Zsolt verseivel, és ennél jobb társaságba egy mese igazán nem kerülhet. (Ez a bizonyos mese az egyik kedvenc állatomról szól.) Harmadszor: a nagypapám erdész, és borzasztóan örülni fog, ha meglátja. Itt a borító, keressétek a Könyvhéten az Abrakadabra Kiadó standjánál:

A bűvös Tovább gomb után pedig két szép illusztráció rejtőzik.

A torony

Íme, a csodaszép borító, amit Kira rajzolt:

Alább pedig két kép a könyvből, amit nagyon szeretek. (Hozzá kell tennem, hogy mindegyiket nagyon szeretem, és napjában többször is megnézegetem őket.) A kedvenceimet nem mutatom meg, de elárulom, hogy a könyv 20-21-es és 28-29-es oldalpárja.

Rémítgető

Ebben a hónapban az Író Cimborák oldalon az asztalfiókból előkerült, régi meséket teszünk közzé. Én is kotorásztam egy kicsit, és előbukkant a Rémítgető, amihez Mezei Ildikó készített illusztrációt.

Hétévesen királylány voltam, aranyhajjal, gyöngyös cipellővel, gyémántokkal sűrűn telehímzett ruhával, háromemeletes koronával.

            – Lovaggá ütésed alkalmából megosztozunk ezen a csokin – mondtam Öccs lovagnak.

            Öccs lovag meghatottan majszolgatta a kitüntetést. Királylány-lényem teljesen meg volt elégedve. Ezt a meghitt pillanatot egy lázító személy zavarta meg. Ez a bizonyos lázító Nagy Okos Bátty volt, aki rendszeresen aláásta királyságom alapjait.

            – Mit esztek, gyerkőcök?

            – Csokit. Kérsz? – felelte Öccs lovag.

Áruló! Sikoltotta bennem a gyanú. Próbáltam menteni a menthetőt.

            – Öccs lovaggá ütése alkalmából kap a mogyoróscsokiból. Mivel te már öregebb vagy, nem kell próbákat kiállnod. Egye fene, simán lovaggá ütlek. Járulj hát elém!

            Nagy Okos Báttynak beszélhettem. A sarokban lévő régi, üres szekrényt mustrálta.

            – Hé, Öcsi, az a szekrény üres – mondta.

A folytatás az Író Cimborák oldalán olvasható.

A torony

Az idei Könyvhétre megjelenik a második önálló mesekönyvem az Abrakadabra kiadónál. Címe: A torony. Az illusztrációkat Sánta Kira készíti. Már nagyon régen vágytam egy igazán szép mesekönyvre, ez az álmom most megvalósulni látszik.

 

Minden bolygón vannak hegyek, és a hegyek között mindig van egy, amelyik a többiek fölé emelkedik, az a legmagasabb. Ezen a bolygón is volt legmagasabb hegycsúcs, de hiába nyújtózkodott kevélyen az ég felé, a torony legfelső ablakából még így is alacsonynak  tűnt. A kisfiú a toronyban lakott, és mint ahogy az lenni szokott, a felnőttek egyáltalán nem hittek neki. Minden reggel kisétált a toronyból, belegázolt a harmatos fűbe, fülét a földre hajtotta, és hallgatta, ahogy lüktet a föld belseje. Amikor először észrevette, akkor tulajdonképpen nem is hallotta, csak érezte.

Éjjeli árnyak

Az illusztrációt Hefter Daniella honlapjáról választottam, a címe: Blue bedroom

 

Éjjeli árnyak járnak a gyerekszobában. Óvatosan, nehogy megbotoljanak a széthagyott kisautóban, a szép, tekervényes sínben. Éberen várja a reggelt a favonat. Az éjjeli árnyak takarítanak szorgalmasan és nesztelen.

            − Anya?

            − Pszt! – súgják egymásnak az árnyak, és a játékok mögé forrnak.

            − Anya…

            − Itt vagyok. Rosszat álmodtál?

            − Nem az álmom volt rossz.

            − Hanem mi volt rossz?

            − Valaki mászkál a szobában.

            − Álmodtad csak.

            − De én félek.

            − Megfogom a kezed.

            − Inkább bújj ide mellém. Akkor nem félek.

A zöld szem

Évente egyszer tájépítész hallgatóknak tartok egy előadást az iszlám kertművészetről. Amikor először felkészültem rá, teljesen lenyűgözött a kasmíri Dal-tó, ahol úszó kertek himbálóznak a vízen. Ez a táj ihlette a Zöld szem című regényem. 

Lake Dal, Srinagar, Kashmir

Maja volt a kislány neve. A jobb szeme kék volt, a bal szeme zöld, és ez a bal szemgolyó volt a Hayavanija bolygó. Amikor Maja aludt, hosszú és sötét tél volt a bolygón, amikor felébredt reggel, vele ébredt a tavasz. Amikor pislogott, éjszaka volt, amikor könnyezett, eső áztatta a földeket. Maja mindebből semmit sem sejtett, de gyakran álmodott olyan tájakról és lényekről, amelyeket sohasem látott azelőtt. Azt hitte, a képzelete játszik vele, pedig csak Hayavanija tájait és lakóit látta.

Rendhagyó óra

Tegnap Tasnádi Emesével Pécsett jártunk a PTE 1. sz. Gyakorló Általános Iskolában. Az 1. b. osztály ugyanis szebbnél szebb rajzokat küldött az Író Cimborák Kinek a bőre? című pályázatára. Meglepetésként meglátogattuk őket, és meséltünk nekik, de azt hiszem, a legnagyobb jutalom mégiscsak az volt, hogy elküldték nekünk azokat a rajzokat. Íme, néhány fénykép:

Angyalok és állatok

Róza és Martin rajzaihoz Angyalmeséket írtam, aztán a rajzok további alkotásra inspiráltak. Bőrt öltöttek magukra az állatok, aztán útra keltek, és megérkeztek a gazdájukhoz. 

Medve kalandja

Újabb mese Marciról. Medve portréját Takács Eszter készítette, és olyan régen rajzolta, amikor még nem is ismertem Medvét. (Esztit igen.)

Marci nem tudott elaludni. Falevelekből vetett ágya végében kuporgott és számolt.

            − Végtelenezer-kinemondszáz-kettő, végtelenezer-kinemondszáz-egy, végtelenezer-kinemondszáz, végtelenezer-majdnemszáz-kilencvenkilenc…

            Medve azt ígerte, visszajön, mire Marci elszámol csillag-végtelenezertől egyig.

            − De mi van, ha eltéved? Egy barlangban nem könnyű tájékozódni. Nem, nem tévedhet el. Vitt magával egy borzasztóan hosszú kötelet, és azt gombolyítja maga után. A lelkére kötöttem, hogy forduljon vissza, ha elfogy a kötél. Én biztosan továbbmennék, de Medve nem olyan.

Angyalmesék újra

Takács Martin rajzát választottam ki elsőként a Kinek a bőre? pályázat rajzai közül, már a címe is rokonszenves volt: Cipzáras róka bőrébe bújnék. Később kiderült, hogy Martin és Róza, aki az elefántot rajzolta, testvérek. Így aztán a két mese is testvér lett.

A rókák panasza

 

A Jóisten fogadónapot tartott. Meghallgatta a szenteket meg az őrangyalokat. Kérésektől volt hangos a menny. Szent Hubertusz a sor végén állt. Aggódott, mert az ő ügye kevésbé fontos, mint például Szent Borbáláé, vagy inkább Szent Tamásé – a hitetlenek védőszentje mostanában olyan szívfájdító mondandóval állt a Jóisten elé, hogy alig győzték száraz szemmel a többiek. Vége lett a fogadónapnak, és Szent Hubertusz csak nem jutott sorra.

            − No, ez így nem járja! Vagy meghallgatsz, vagy lemondok – zsörtölődött.

            A Jóisten megszánta, és megkérdezte, mi a baja.

            − A rókák nyúznak napra nap. Ugyanis a rókákat nyakló nélkül vadásszák az emberek. Kártékony féreg, azt mondják. Ezzel kéne valamit kezdeni, mert sajog a fejem a vonításuktól.

            − Sajog, sajog, de hát itt háborúk vannak, éhínség, meg szenvedés az emberek között. Mit kezdjek én a rókákkal?

            − Azt én nem tudom, de valamit találj ki, mert ezt a ménkű sok vinnyogást még egy kerékbe tört szent sem bírná türelemmel.

A folytatásért tovább az Író Cimborák blogra.