Téli mesekönyv

A Könyvfesztiválra érkező harmadik könyvem címe egyszerű: Téli mesekönyv, és a Scolar Kiadó gondozásában jelenik meg. Szívből, örömmel írt mesék gyűjteménye, amelyet éppen annyira szerettem írni, amennyire a telet szeretem. A könyv tele van szebbnél-szebb, színes illusztrációkkal, Orosz Annabella igazi, kandalló mellett kucorgós, békebeli téli hangulatot varázsolt.

Karácsonykor születtem, így a karácsony számomra kétszeresen is a születés ünnepe. A télnek az első felét szeretem, a hosszabbodó estéken a gyertyafényt, az izgatott készülődést, ajándékkészítést, beszerzést, csomagolást. Ahogy a lassan ránk telepedő hidegben és sötétben jobban észrevesszük az otthoni örömöt, a meleg pokrócot, egy jó könyvet, fűszeres teát. Ahogy közeledik a karácsony, jó újra kicsomagolni és felfedezni a karácsonyfadíszeket. Szeretem a kesztyűket, és jó a csípős hidegről a meleg lakásba lépni, vagy ruhát adni a kutyára. Vagy séta közben gyönyörködni a fák ágszerkezetében. Várni a havat, elámulni a jégvirágon.

A titokzatos csilingelő

Az egyik karácsonyra fantasztikus meglepetést kaptam: egy egyiptomi-magyar kislány, Farag Amina küldte el saját készítésű mesekönyvét. Már akkor is nagyon tetszett, de most még több időm volt elmélyülni a mesében, belefeledkezni a rajzokba. Odakint havas a táj, pihenésre ítélt a torokgyulladás, de Amina meséje jókedvre derít. Fogadjátok szeretettel ebben a téli böjtben!

Képesbolt

Januárban mindenki el van havazva. Ez indította az Író Cimborákat arra, hogy ez legyen az évkezdő hónap témája. Képesbolt című mesém, Bódi Kati illusztrációjával, éppen egy ilyen rohanós napon született.

Mondd olyan gyorsan, ahogy csak bírod, hogy kipi-kopi-kipi-kopi-kipi-kopi. Ilyen gyorsan kopogott a csizmám sarka. Most mondd gyorsan, hogy tiki-taki-tiki-taki-tiki-taki. Ilyen gyorsan ketyegett az órámon a másodpercmutató. Még azt is mondd, hogy dibi-dobi-dibi-dobi-dibi-dobi – így meg a szívem vert a rohanástól. Megálltam a Káptalan domb tetején, ránéztem az órámra, és tudtam, hogy nem érem el a buszt. A következő csak negyven perc múlva indul. Vagyis nem érek haza időben, nem leszek készen semmivel. Azt a hólatyakos mindenit ennek az ocsmány januárnak! Majd jól megfagyok a mínusz két fokban, mert negyven perc nem sok, de megfagyni épp elég.

Tovább az Író Cimborák blogra >>

Aranypor-part csatája

Új mesém jelent meg az Író Cimborák blogon, Kürti Andrea illusztrációjával. Balaton-parti, játszótéri élményből született.
 

 

Izabella hercegnő a bástya tetején állt, és nézte a vár alatt dúló csatát. Egyik csillagszeméből könnycsepp gördült édesapja emlékére, akit Homokmandala boszorkánya, Vandaliza változtatott hattyúvá. Ott ringatózott a vár mellett terpeszkedő, fáradtkék vizű tavon, és hosszú nyakát nyújtogatta, hogy lássa a csatateret. A hercegnő másik szeme éberen figyelte Márkó királyfit, aki az aranypor-parti sereget vezette.

A folytatás itt olvasható.

Csodanagy tavasz

Februárban az Író Cimborák blogon életre kelnek a Kinek a bőre? gyermekrajz pályázat alkotásai. Rostás Szandra gyönyörű rajzához készült az első mese. A pályázat teljes képgalériája elérhető itt.

Anya olyan szép volt, mint egy tündér. Elgondolkodó és szelíd. A haja arany, hosszú és hullámos. Volt egy széke, fehérre festett, fa karosszék, a nárciszok között állt a kertben, a nyírfa alatt, ami tavaly kidőlt, és Anya eltette emlékbe a fehér kéreg egy darabját. Van egy régi fényképem, onnan tudom mindezt. A padláson találtam, amikor titokban Anya gyerekkori dolgai között turkáltam. Mindent visszacsomagoltam ugyanúgy, csak a fényképet tettem el.

A folytatásért katt ide.

Őszi alma

Van egy takaróm. Sok kis négyzetből varrta a nagymamám. Esténként, amikor betakarózom, kiválasztok egyet. Először végigsimítom, hogy érezzem, milyen benne az idő. Télen napsütéses négyzetet választok, nyáron meg havasat. Ha becsukom a szemem, álomra nyíló ablakká válik. A kedvenc négyzetem piros. Nő benne egy almafa, és minden évben terem rajta egy szem alma.

Simonyi Cili képsorához készült a mese, teljes terjedelmében az Író Cimborák blogon olvasható.

Szeptemberben

Ha ősz lehetnék, szeptemberben nem csak pirosra, barnára, meg sárgára festeném a faleveleket, hanem kékre, lilára, meg rózsaszínűre is, hogy a gyerekek még tarkább képeket tudjanak ragasztgatni belőlük kartonpapírra.

Ha eső lehetnék, szeptemberben annyit esnék, hogy az ablakig érjen a víz, de ne hömpölyögjön nagyon, és ne sodorja el az autókat meg a háztetőt, hogy a gyerekek úgy érezzék, még mindig a Balatonon nyaralnak.

Ha iskola lehetnék, szeptemberben összeszorítanám minden ajtóm és ablakom, épp úgy, mint én a számat, amikor tökfőzelékkel akarnak megetetni, hogy a gyerekek ne tudjanak bejönni a termekbe tanulni, hanem csak az udvaron fogócskázhassanak meg kidobósozzanak.

Ha madár lehetnék, akkor szeptemberben odaülnék az iskola ablakába, szépen fütyörésznék, és a gyerekek szívébe visszatérne a nyár, nekem meg szállingózna egy kis tudás a picike fejembe.

Ha az anyukám meg az apukám lehetnék, szeptemberben, mielőtt kezdődik az iskola, visszaforgatnám az összes órát és az összes naptárat, és lopnék még egy hétnyi időt, amit csak együtt töltenénk, bújkálva, mint az igazi tolvajok, és ez lenne a mi nagy, közös titkunk.

Az őszi kollázst itt találtam.