2017. július 13., csütörtök

Delfin naplója 5 - Még mindig a Szappanbubi-naprendszer

Az Ündürüxi legénysége tovább folytatja útját a különleges naprendszerben. Delfin jegyzete 2017. április 14-én, Pannonhalmán készült.

Berényi Rebeka illusztrációja


Amikor elhagytuk a Szappatiszt, elhatároztuk, hogy visszatérünk a Tatamamára. Nem szerettünk volna több kellemetlen élményt gyűjteni, no meg trutyit az űrhajóra. Ám ahogy készültünk elhagyni a naprendszert, Palka különös képződményt vett észre a hologramon. Mivel övé a felfedezés érdeme, átadom neki a billentyűzetet, jegyezze le ő életünk egyik legfurcsább élményét.

Bolygó koordinátái: TM-49˚ CSZ-83˚
Név: Ikereki

Karakter: ikerbolygó
Élővilág: van

Napló (Palka jegyzete, Delfin vázlatpontjai alapján):

Hogyan vettük észre a bolygót?
Pont úgy, ahogy a négylevelű lóherét a háromlevelűek között. A sok egyforma gömbforma között feltűnt, hogy ennél a bolygónál valami más. Mintha összeforrt volna két égitest.

2017. május 30., kedd

A rajzolt királyfi és az elhagyott baba

Ennek a mesének az első pár sora évek óta lapult az asztalfiókban, és most hirtelen életre kelt a skicckirályfi.


A királyfi csak egy skicc volt egy rajzlapon. Inkább karakterrajz, mozdulatpróba, pár sete-suta arcvonás. Kicsit jóképű volt, kicsit ábrándos szemű, kicsit olyan, mint az összes többi királyfi, és kicsit mégis más. De még csak terv volt, egy kaparászó gondolat egy rajzoló fejében.
            A baba kopott volt, a karja kijárt, a nyaka nyeklett, a haja összekuszálódott. Valaha hercegnő volt, ez a kéztartásából is látszott, meg a cseresznyeformájúra festett ajkaiból. Az utcán hevert elhagyottan. A lábai és a kezei hajlékonyak voltak, ezért arra gondolt a rajzoló, jól lehetne vele mozdulatokat modellezni. Felvette, hazavitte, és az asztala fölé ültette, a polcra.
            A kopott hercegnő onnan figyelte izgatottan, ahogy a rajzoló húzkodja a vonalakat. Sokkal előbb látta megszületni a királyfit, mint a papír meg a ceruza, és belebizsergett apró, műanyag szíve. De a rajzoló elégedetlen volt, félredobta a ceruzát, és elment aludni. Ám az asztali lámpa égve maradt!

2017. május 14., vasárnap

Delfin naplója 4 - A Szappanbubi-naprendszer

Az Ündürüxi legénysége egy különleges naprendszert fedezett fel. Az első expedíció 2017. április 11-én, a nyúli Pilinszky János Általános Iskolából indult.

Rátkai Kornél illusztrációja

Különös jelenségre lettünk figyelmesek a galaxis hologramján: egy halvány, alig kivehető bolygóhalmazra. A halmaz középpontját három kék törpecsillag alkotta. Palka szerint úgy nézett ki az egész, mintha buborékok lennének, így a halmazt Szappanbubi-naprendszernek kereszteltük. Az elnevezés találónak bizonyult: három bolygót fedeztünk fel, és mindegyikben volt valami buborékszerű!

1. bolygó
Koordinátái: TM-42˚ CSZ-98˚
Név: Révusz

Karakter: változó
Élővilág: van

Napló (Delfin jegyzete):
Amikor közelebb értünk a bolygóhoz, először eléggé megijedtünk, mert éppen olyan változékony formája volt, mint az űrkocsonyáknak. Az űrkocsonyákról pedig elég ijesztő emlékeink vannak, mert ezek a furcsa, láthatatlan űrtrutymók mindent bekebeleznek, ami a közelükbe kerül. Majdnem az űrhajónkat is...
Ez a bolygó, amit nagy hirtelenjében Révusznak neveztünk el, hatalmas, hullámzó felszínű ragacsnak nézett ki. A műszerek élet jelenlétét mutatták, de csak bizonytalanul, mintha a bolygó lényei rejtőzködtek volna. Ez eléggé felcsigázott bennünket. Úgy láttuk, a bolygó nem képes önálló mozgásra, mint az űrkocsonyák, így közelebb merészkedtünk egy kicsit, épp annyira, hogy a műszereink hatékonyabban dolgozhassanak.
A bolygónak légköre volt, pamacsos felhőréteggel, alatta hullámzott a változó színű zselé. Palka szerint mindenízű gumicukor, annyira sokféle színei voltak. Bolygókörüli pályára álltunk, de hiába keringtünk többször is az égitest körül, nem tudtuk felfedezni az élet nyomait. Pedig a bolygódetektor folyamatosan jelzett, mégsem láttunk semmit. Végül Miló javaslatára egy szondát küldtünk a felszínre, és hamarosan sikerült megfejteni a rejtélyt. A bolygót egészen a központi magjáig zselétenger fedte. Azonban a szokásostól eltérően nem szárazföldi kontinensekkel rendelkezett, hanem a zselében úszó gömbhártyákkal. Ezeknek a belsejében gazdag élővilág tenyészett, és egy intelligens életforma is létezett. Sokat nem tudtunk meg róluk, csak azt, hogy iszonyatosan megijedhettek a szondánktól, mert kilőtték. Jobbnak láttuk, ha odébbállunk, mielőtt minket is kilőnek. Ezt legjobban Alex sajnálta, mert a Tatamama tengerében is hasonló gömbhártyákat látott, és szerette volna jobban megvizsgálni a Révusz buborékjait. Mindenesetre az adatokat elmentettük, talán ebből is leszűrhetünk valami hasznosat.

Értékelés (1-5-ig): 4
(nagyon klassz volt a bolygó, az egyik legszebb, amit láttam, de a szonda kilövése miatt kicsit megsértődtünk)

2. bolygó 
Koordinátái: TM-47˚ CSZ-97˚
Név: Szappatisz

Karakter: gömbhártya
Élővilág: van (ős-űrbogáncsok!)

2017. április 5., szerda

Barkochba

Amikor Rátkai Kornél a Bolygóvadászok illusztrációit készítette, állandóan a postafiókomat ellenőrizgettem, mikor érkezik tőle valami. Ha ott figyelt a levél, teljesen mindegy volt, mit csináltam éppen, muszáj volt megnézni. Utána pedig egész nap fülig ért a szám. Annyira inspirálóak voltak ezek a rajzok, hogy újabb és újabb történetek jutottak eszembe a regény hőseivel.
A Barkochba című történetet akkor találtam ki, amikor Kornél az első rajzot küldte Todról, a csodazöldről. Ahogy megláttam, milyennek képzelte, a fejemben azonnal történetekkel gazdagodott a karakter. Az igazán jó játék pedig az, hogy nekem a rajzról jutott eszembe a történet, Kornél pedig új rajzot készített ehhez az epizódhoz. A mese az Üveghegy - Meseirodalmon innen és túl oldalon jelent meg.

A világ legjobb illusztrációja Rátkai Kornéltól


            – Alex, nem állhatnánk meg végre egy kicsit? – nyafogta Palka. – Leszakad a hátam és kilyukad a gyomrom.
Alex úgy trappolt a csodazöldek erdejében, mintha az egész világra dühös lenne. A hátán egy akkora hátizsákot cipelt, mint ő maga, és Palkáé sem volt sokkal kisebb.
– Erről is Delfin tehet. Ha nem viselkedne olyan gyanúsan, Miló nem maradt volna az űrhajón, és nem kéne minden felszerelést nekünk cipelni.
– Én nem haragszom rá. Nem csinált semmi rosszat, csak elmondta a véleményét. De most inkább üljünk le, jó?
– Hát jó. De ígérd meg, hogy nem beszélünk többet Delfinről.
– Most is te hoztad elő... – dünnyögte Palka.
Egy kerek sziklákkal körbevett tisztás nyílt a fák között. Olyan vastagon borította az avar, hogy a gyerekek térdig gázoltak benne. Palka kimerülten tottyant le az egyik szikla tövébe. Neki akart támaszkodni, de a kő besüppedt. A kislány ijedten felpattant:
– Jaj, ne haragudj! Nem akartalak bántani.

Folytatás az üveghegy oldalon 

 

2017. március 24., péntek

Fridolin jelenti 4 - A pókboszorka kiveti hálóját

Valahányszor megszületik egy mese Fridolinról, a mogorva törpéről, aki egy erdei napilapot szerkeszt, megnézegetem Baracsi Gabi képeit, mert az általa teremtett varázslatos, színes és meglepő világban mindig találok egy olyan rajzot, ami illik a meséhez. Amikor ez alkalommal megkerestem, azt mondta, pókboszorkája nincs is. Pedig van. Mégpedig ilyen szép:

Baracsi Gabi rajza


Már négy napja szünetelt a Fridolin jelenti című napilap kiadása. Ettől az erdő lakói egy leheletnyit idegesebbek voltak a szokásosnál, kevésbé érezték magukat otthonosan az erdejükben. A történtekért Flekkdíjas Fridolin, a kopasz, ráncos és általában goromba törpe volt a felelős. Ahelyett, hogy az odújában újságot szerkesztett volna, a napjait egy bodzabokor tövében lapulva töltötte Májusi Emánuel, a fotográfus manó társaságában.
            Fridolin, mielőtt megkezdte volna a lapulást a bodzában, ezzel állt a manó elé:
            – Te Emánuel, én most megcsinálom életem cikkét. Te meg fotózhatsz hozzá.
            A manó csak ennyi felelt:
            – Jó.
            Fridolin várt volna még egy kis biztatást, de végül folytatta magától is:
            – A pókboszorka kivetette a hálóját.
            – Ó – felelte a manó, és ezzel a válasszal Fridolin végre elégedett volt.
            Ezután teljes egyetértésben költöztek a bokor alá.

2017. február 3., péntek

Öt év, öt mese

Januárban ötödik születésnapját ünnepli az Író Cimborák alkotóközösség, amelynek 2012. májusa óta tagja vagyok. A 3x1 család megjelenése után hívott Dávid Ádám, a könyvem szerkesztője közéjük. Azelőtt nem ismertem írókat egyáltalán, és hirtelen egy egészen új világ nyílt ki előttem. A közös játékok érlelték meg bennem a kifejezés eszközeit.
Ebben az öt évben összesen 40 bejegyzésem jelent meg az Író Cimborák blogon. Egy részüket el is felejtettem már, de jól esik visszaemlékezni rájuk. Mindegyiket szeretem valamiért vagy valakiért, de kiválasztottam az öt legkedvesebbet. Nehezen választottam, aztán a legvégső ötnél feltűnt, hogy mindegyiknél a közös alkotás, a játék, a közösség volt a lényeg. Legjobban ezért szeretek cimborálni.



Képzelt napló egy magyar kamaszlányról (2013. január 30.)
Emma húgommal közösen írtuk ezt a naplót, igazából egy nosztalgiázós, sokat nevetős beszélgetés nyomán született. Természetesen egy szó sem igaz belőle... A rajzot Emma édesanyja készítette.
Az írás később önálló életre kelt, egy diák médiaversenyre kisfilm készült belőle.
Emma azóta is többször előforduló vendég a blogon: fordított már mesét angolra a Hét Határon Nemzetközi Meseprojekt keretében, és írtunk közös búvárkodós interjút, amihez illusztrációt is készített.
  
  
A rókák panasza (2013. március 31.)
Ez volt az első gyerekrajz-pályázat a cimbora blogon. A pályázatnak nem volt zsűrije, nem volt győztese. A beérkezett rajzok közül válogattunk, és amelyik megihletett, ahhoz írtunk verset, mesét. Ez volt a gyerekeknek a jutalom, meg egy dedikált könyv. Martin rajza a cipzáras rókáról az elsők között érkezett be, és azonnal stipistopiztam. Többen féltékenyek is voltak rám... Nem csoda, még sosem láttam azelőtt ennyire klassz cipzáras rókát.
  
  
Mufurc (2014. május 30.)
Az elmúlt öt évben számtalan kép ihletett meg, de talán a legvarázslatosabb Fatemeh Haghnejad iráni illusztrátor rajza volt. Annyira megilletődtem tőle, hogy nehezen bomlott ki mögötte a történet. Az egész Hét Határon Nemzetközi Meseprojekt fantasztikus élmény volt, hosszan tudnám sorolni, mit is szerettem benne. Elsőre a rajzon kívül az jut eszembe, mennyire vagány, hogy a mese le lett fordítva perzsára, és az is, hogy ekkor dolgoztam először együtt Rét Viki szerkesztővel.


A kocka (2014. július 16.)
Sok furcsa hónap közül talán a legfurcsább az volt, amikor megcseréltük a szerepeket, és az illusztrátorok írtak, az írók meg rajzoltak. Izgalmas helyzet volt, ki kellett lépni a megszokott keretek közül. Sok tanulsággal szolgált. Megértettem például, mennyire fontos számomra, hogy a szövegeimet kezelésbe vegye a szerkesztő, de ez a kontroll a grafikusok számára esetleg bántó lehet. Az is érdekes volt, hogy akinek a rajzolás a természetes kifejezőeszköze, az akkor is rajzol, ha ír. Szerettem, hogy Eszter szövege mennyire képszerű. És ha ez nem lett volna elég, még a régi, kedves festékeimet is elővehettem.
  
  
Dalocska (2015. augusztus 15.)
Igazi féktelen örömjáték volt Kollár Árpád verssoraira Mészöly Ágival közösen írni egy mesét. Nem is mesét, inkább csak gondolatfutamot. Ha nem lenne ott, melyik részt melyikünk írta, utólag nem is tudnám megmondani, annyira egymásra hangolódtunk a játékban. Konyicska Kinga rajza volt a hab a tortán.








2017. január 10., kedd

Delfin naplója 3 - (H)arcok

Az Ündürüxi legénységének eddigi legfélelmetesebb kalandjának feljegyzéseire 2016 november 28-án, Pókaszepetken bukkant az űrmutánsmókusok földi kirendeltsége.

Rátkai Kornél illusztrációja

Bolygó koordinátái: TM-77˚ CSZ-777˚
Név: ...

Karakter: élőlény
Élővilág: van?

Napló (Delfin jegyzete):
Miló mindenáron meg akarta vizsgálni a zenélő üstököst, amiről a csodalilák meséltek: ahogy forogva suhan a világűrben, többszólamú dallamot hallani a közelében.  Az üstökös éppen a 78-as szektorban volt. A csodalilák figyelmeztetése miatt a 77-es szektort elkerültük, és kerülő úton közelítettük meg a jelenséget, ugyanis a 77-es szektor szerintük tele van rosszindulatú lényekkel. Még mielőtt a műszereink észlelték volna az üstököst, a közelben ismeretlen űrhajót vettünk észre, amely éppen a veszélyes zóna felé tartott. Miló parancsnok utasítására jeleket küldtünk nekik, hogy figyelmeztessük a veszélyre, de az űrhajóból értelmes válasz helyett csak viháncolás hallatszott, majd az idegenek küldtek magukról egy szelfit: szkafanderes mutáns mókusok pózoltak rajta. Úgy döntöttünk, követjük őket egy ideig a 77-es szektor határán, míg el nem vezettek a...
(Több sikertelen kísérlet után letettünk róla, hogy nevet adjunk az égitestnek.)

A mutáns mókusok határozottan egy pont felé haladtak. A hologram egy ikerbolygó rendszert mutatott. A két égitest változó pályán forgott egymás körül. Egyre élesedett a kép, és már látszott, hogy a bolygók szabálytalan formájúak, sőt, az alakjuk változékony. Egyre határozottabban emberi arc vonásait véltük felfedezni rajtuk. Miló parancsnok lelassította az űrhajót, mert azt hittük, csak a szemünk káprázik. Belenagyítottunk a képbe, és nem tévedtünk: a bolygóknak tényleg arcuk volt. Az egyiknek a vonásai durvák, a szeme ijesztő és gonosz. A másik arc finom volt és szomorú. A két arc egymással szembefordult, alig kivehetően mozgott a szájuk, mintha beszélgetnének. A mutáns mókusok hajója egyenesen a szomorú arc felé tartott. A durva arc hirtelen kitátotta a száját, mintha ordítana. A szomorú arc sírni kezdett. Az ordítás szeléből és a könnyekből hatalmas vihar keletkezett a két bolygó között, óriási villámokkal, és a vihar beszippantotta az idegen űrhajót. Miló már-már utasítást adott, hogy siessünk a segítségükre, amikor újabb szelfi érkezett a mutáns mókusoktól. A képen alig pár napos kölyökmókusokat láttunk! Hihetetlen, de a bolygók közötti viharban visszafelé forgott az idő! Miló parancsnok még egy pillantást vetett az arcokra: most már mindketten kitátott szájjal üvöltöttek, aztán Milónak utasítást sem kellett adnia, hanyatt-homlok menekültünk vissza a Tatamamára.

A zenélő üstökös felfedezésére indított expedíció kudarcba fulladt.

Értékelés (1-5):
Vissza akarunk-e menni: 1
Érdekesség: 5
Ijesztőség: 5