Majoros Nórának hívnak, bár édesapám Apolkának vagy Dórának szeretett volna nevezni. 1979-ben születtem Győrben, karácsonykor. Születésnapi bulit nem tartok, de legalább mindenki megjegyzi.
Hamar túltettem magam azon, hogy kötéltáncos nem lehetek a tériszonyom miatt, úgyhogy inkább meséket írtam, rajzoltam és rajongtam a természetért. Utóbbi két szenvedélyemet egyesítettem, amikor gimnázium után a Kertészeti Egyetemre (ma Corvinus) jelentkeztem, és tájépítészetet tanultam – azon belül is kerttervezést és műemlékvédelmet.
Friss diplomával a zsebemben pár évre Pécsre költöztem. Kerteket terveztem, műemléki terek felújításában vettem részt, és elkezdtem a családi vállalkozásunkban is dolgozni: sátorszerkezetek építésével, műszaki ügyintézéssel és fordítással foglalkoztam. Ennek a munkának rengeteg, az életemet meghatározó élményt köszönhetek, például azt, hogy Egyiptom időközben a második hazámmá vált. A másik nagy kaland a színház világába vitt, évekig színjátszó táborokat és előadásokat szerveztem gyerekeknek. Később kulturális területen dolgoztam: koncertek, előadások, kiállítások megvalósításában vettem részt, majd 2021. decemberétől egy könyvkiadóban dolgozom.
Mindezek mellett az írás, amit gyerekkoromban kezdtem, végig társam maradt. A fantáziámban megelevenedő történeteket legszívesebben mese formájában írom le. Az első könyvemet 2012-ben a Móra Könyvkiadó adta ki, és rögtön tagja lettem az Író Cimborák alkotóműhelynek is. Innentől kezdve néhányan már írónak neveznek.
Megjelent könyvek:
A sivatagi róka és a vándorok
Állati kalandorok 2.
2024. Budapest, Kolibri Kiadó, illusztráció: Solymár Albert Géza
A kolibri és az Erdő Ura
Állati kalandorok 1.
2024. Budapest, Kolibri Kiadó, illusztráció: Solymár Albert Géza
Menyus mindenmentes süteménye
2024. Budapest, Csimota Gyerekkönyvkiadó, illusztráció: Rácz Eszter Anna
Kerti őrség

(N)agykaland sorozat
2024. Budapest, Móra Könyvkiadó, illusztráció: Nyulász Melinda
Álomjáró Márton
2023. Budapest, Pagony Kiadó, szerkesztette: Rét Viktória, illusztráció: Maros Krisztina
Erdei énekverseny
Már tudok olvasni sorozat
2023. Budapest, Móra Könyvkiadó, illusztráció: Tuza Edit

Apukám sátrat épít
papírszínház
2022. Budapest, Csimota Gyerekkönyvkiadó, illusztráció: Rofusz Kinga
Ramszesz 80 gyereke
2022. Budapest, Csimota Gyerekkönyvkiadó, illusztráció: Mészely Ilka
A néma táltos
Abszolút töri sorozat
2022, 2023. Budapest, Pagony Kiadó, szerkesztette: Rét Viktória
Éjjeli kalamajka
Már tudok olvasni sorozat
2021. Budapest, Móra Könyvkiadó, illusztráció: Szabó Imola Julianna
Мисливці за планетами
Bolygóvadászok, ukrán nyelven
2020. Harkov, Ranok House, fordította: D. Lazareva, illusztráció: O. Markevich
Borz beköltözik
2019. Budapest, Cerkabella Könyviadó, illusztráció: Hanga Réka
Az orrszarvú és a madarak
2019. Budapest, Pagony Kiadó, illusztráció: Paulovkin Boglárka
Pityke és prém
2018. Budapest, Móra Könyvkiadó, illusztráció: Papp Beatrix
Охотники за планетами
Bolygóvadászok, orosz nyelven
2018. Moszkva, KompasGid, fordította: Oxana Yakimenko
Bolygóvadászok
2016. Budapest, Kolibri Kiadó, illusztráció: Rátkai Kornél
Семья 3х1
3x1 család, orosz nyelven
2014, 2015. Moszkva, KompasGid, fordította: Tatjána Voronkina, illusztráció: Alexandra Ivoilova
Rém a szobádban
2014. Budapest, Móra Könyvkiadó, illusztráció: Szabó Levente
A torony
2013. Budapest, Abrakadabra Kiadó, illusztráció: Sánta Kira
3x1 család
Már tudok olvasni sorozat
2012. Budapest, Móra Könyvkiadó, illusztráció: Rubik Anna
Antológiák:
Hottentotta. Szórakoztató mesegyűjtemény a helyesírás gyakorlásához
Benne részlet a Rém a szobádban című meséből
2024. Budapest, Cerkabella Kiadó, szerkesztette: Lovász Andrea, illusztráció: Takács Mari
Körtánc. Gyerekirodalmi antológia
Benne a Nyári rét című mese
2024. Budapest, Cerkabella Kiadó, szerkesztette: Lovász Andrea
Puhapehely. Téli mesék
Benne a Jó telet, Borz! című mese
2023. Budapest, Cerkabella Kiadó, szerkesztette: Lovász Andrea, illusztráció: Hanga Réka
Ünnepváró családi mesekönyv. Lélekmelengető történetek
Benne A suszter karácsonya című Grimm-mese átirat

2023. Budapest, Scolar Kiadó, szerkesztette: Illés Andrea, illusztráció: Szulyovszky Sarolta
3-5-8 perces állatos mesék
Benne a Focimeccs a szavannán című mese
2023. Budapest, Pagony Kiadó, szerkesztette: Rét Viktória, illusztráció: Gréla Alexandra
Sziromszárnyak. Irodalmi szöveggyűjtemény 1-2. évfolyam
Benne a Csodanagy tavasz című mese
2022. Budapest, Kálvin Kiadó, szerkesztette: Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt, illusztráció: Pap Kata
Karácsonynak ünnepe. 24 mese és vers adventre
Benne a Malvinka macskája című mese
2022. Budapest, Cerkabella Könyviadó, szerkesztette: Lovász Andrea, illusztráció: Hanga Réka, Horváth Ildi, Monszport Vivien, Zsoldos Réka
Pehelyszárnyak. Irodalmi szöveggyűjtemény 1-2. évfolyam
Benne a Decemberi találos című vers

3-5-8 perces ovis mesék
Benne a Szenderke óvodába megy című mese
2022. Budapest, Pagony Kiadó, szerkesztette: Rét Viktória, illusztráció: Baranyai (b) András
Levélszárnyak. Irodalmi szöveggyűjtemény 1-2. évfolyam
Benne a Helló, Liza! című mese, és a Beszélő plüssök című mese részlete

Napraforgó. Irodalmi szöveggyűjtemény 3-4. évfolyam
Benne az Őszi alma című mese
2021. Budapest, Kálvin Kiadó, szerkesztette: Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt, illusztráció: Sásdi Laura, Séllei Nóra Valéria
Kezd őszülni a nyár... Irodalmi szöveggyűjtemény 3-4. évfolyam
Benne a Csitedy Jácint csomagol, A kutya és az eső című mesék
2020. Budapest, Kálvin Kiadó, szerkesztette: Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt, illusztráció: Sásdi Laura, Séllei Nóra Valéria
Angyalmese. Irodalmi szöveggyűjtemény 3-4. évfolyam

3-5-8 perces jóéjtmesék
Benne A zöld kendő című mese
2021. Budapest, Pagony Kiadó, szerkesztette: Rét Viktória, illusztráció: Szalma Edit
Tengerecki - Kalandok Magyarországon. Kortárs mesék és mondák

Benne A fehér boszorkány gyöngye, A sárkány szeme, és A hegymászókötél című mesék
2021. Budapest, Cerkabella Könyviadó, szerkesztette: Lovász Andrea, illusztráció: Takács Mari

Macskák mesés könyve
Benne a Kilenc élet című mese
2021. Budapest, Cerkabella Könyviadó, szerkesztette: Lovász Andrea, illusztráció: Szabó Imola Julianna
2021. Budapest, Cerkabella Könyviadó, szerkesztette: Lovász Andrea, illusztráció: Szabó Imola Julianna
Napraforgó. Irodalmi szöveggyűjtemény 3-4. évfolyam
Benne az Őszi alma című mese
2021. Budapest, Kálvin Kiadó, szerkesztette: Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt, illusztráció: Sásdi Laura, Séllei Nóra Valéria
Kezd őszülni a nyár... Irodalmi szöveggyűjtemény 3-4. évfolyam
Benne a Csitedy Jácint csomagol, A kutya és az eső című mesék
2020. Budapest, Kálvin Kiadó, szerkesztette: Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt, illusztráció: Sásdi Laura, Séllei Nóra Valéria
Angyalmese. Irodalmi szöveggyűjtemény 3-4. évfolyam
Benne A három rajzlap, Az angyalok állata című mesék
2020. Budapest, Kálvin Kiadó, szerkesztette: Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt, illusztráció: Sásdi Laura, Séllei Nóra

Amikor a kukák világgá mentek
Benne az Oő című mese
2020. Budapest, Móra Könyvkiadó
3-5-8 perces téli mesék
Benne a Képesbolt című mese
2020. Budapest, Pagony Kiadó, szerkesztette: Rét Viktória, illusztráció: Szinonidesz Hajnalka
Dödölle. Gyerekirodalmi és hagyományőrző kalendárium

Benne A rókák panasza, Az angyalok állata című mesék
2019. Budapest, Cerkabella Könyviadó, szerkesztette: Lovász Andrea, illusztráció: Keszeg Ágnes
48 másképp. Ifjúsági novellák a múltból
Benne A kertész háborúja című novella
2019. Budapest, Móra Könyvkiadó, szerkesztette: Dávid Ádám, Dóka Péter, illusztráció: Olaf Łyczba
3-5-8 perces mesék utazáshoz és kalandozáshoz
Benne A sivatagi hajós című mese
2019. Budapest, Pagony Kiadó, szerkesztette: Rét Viktória, illusztráció: Kismarty-Lechner Zita
Találj ki!
Szerzőtársak: Dávid Ádám, Finy Petra, Gávai Csilla, Kertész Erzsi, Mészöly Ágnes, Miklya Anna, Nyulász Péter
2019. Budapest, Betűtészta Kiadó, szerkesztette: Rét Viktória, illusztráció: Orosz Annabella
Macskamuzsika. Hetvenhét magyar esti mese

2018. Budapest, Cerkabella Kiadó, szerkesztette: Lovász Andrea, illusztráció: Kismarty-Lechner Zita
Elveszett alvókák
Benne a Beszélő plüssök című mese
2018. Budapest, Betűtészta Kiadó, szerkesztette: Both Gabi

2020. Kossuth Kiadó / Mojzer Kiadó, Csőre Gábor előadásában (hangoskönyv)
Dzsungeldzsem. Szórakoztató mesegyűjtemény olvasás és helyesírás gyakorlásához
Benne a György lovag és az Útvesztő című mesék
2016. Budapest, Cerkabella Kiadó, szerkesztette: Lovász Andrea, illusztráció: Kismarty-Lechner Zita
A második legjobb történet. Karácsonyi mesekönyv
Benne a Karácsony a strandon című mese
2016. Budapest, Luther Kiadó, szerkesztette: Zászkaliczky Zsuzsa, illusztráció: Holló Anna
Jelen! Kortárs ifjúsági novellák

Benne a Megállók című novella
2016, 2017, 2019. Budapest, Móra Könyvkiadó, JAK, szerkesztette: Dávid Ádám, Gaborják Ádám
Erdőlakók

Benne A hőscickány című mese
2013. Budapest, Abrakadabra Kiadó. Írta: Moskát Anita, benne A hőscickány című mese. Illusztráció: Boros Mátyás
Nálatok nőnek-e még égigérő paszulyok?
Benne a Hagymácska című mese
2009. Föld Napja Alapítvány, szerk.: Mirtse Zsuzsa
Recenziók, kritikák, olvasói vélemények a Megjelent könyvek oldalon.
Megjelenés online és nyomtatott folyóiratokban:
Csillagszálló, 2021. XIV. évf. 2. szám, Az ejtőernyős imája (tárca)

Pannonhalmi Szemle, 2021. XXIX/2, Jézuska és a tízemeletes (Kamarás István ODJ: Karácsonyi zengedelem) (recenzió)
Fedél nélkül, Otthonmesék különszám, 2019. A kert és a lepke
Csillagszálló, 2019. XIV. évf. 4. szám, A pizzafutár (tárca)
Csillagszálló, 2018, XIII. évf. 3. szám, Szívkamra (novella)
Mikkamakka, 2017. III. évf. 3-4. szám, részlet a Bolygóvadászok című könyvből
Bárka, 2017. XXV. évf. 3. szám, Az angyalok állata, A rókák panasza
Bárkaonline, 2017. április 18, Angyalmesék
Csillagszálló, 2017. XII. évf. 1. szám, Bolygóvadászok (részlet)
Csillagszálló, 2016. XI. évf. 1. szám, A zongora
Csillagszálló, 2015. X. évf. 3. szám, Fridolin újságcikke
Csillagszálló, 2015. X. évf. 1. szám, Rém a szobádban (részletek)
Csodaceruza, 2012. XI. évf. 55. szám, részlet a 3x1 család című könyvből (Puding villával)
Family Cikcakk Magazin, 2012-2018, állandó szerző
Műfordítás:
Amy Timberlake: Kincses tojás (Borz és Szkunk 2.)
2024. Budapest, Scolar Kiadó
Simon Akeroyd: 50 kertépítő ötlet
2023. Budapest, Scolar Kiadó
Amy Timberlake: Borz új lakótársa (Borz és Szkunk 1.)
2023. Budapest, Scolar Kiadó
Csörrenő őserdő
2022. Budapest, Scolar Kiadó
Díjak, pályázatok:
2023. Év Gyerekkönyve díj shortlist, az Év gyerekkönyvírója 0-6 éves korosztály kategóriájában az Álomjáró Márton című könyv
2022. Év Gyerekkönyve díj shortlist, az Év gyerekkönyvírója 0-6 éves korosztály kategóriájában a Ramszesz 80 gyereke című könyv
2021. Év Gyerekkönyve díj, az Év Leginnovatívabb Könyve kategóriájában az Amikor a kukák világgá mentek című antológia

O. Henry: A napkeleti bölcsek ajándéka
Ünnepváró családi mesekönyv. Lélekmelengető történetek c. kötetben
2023. Budapest, Scolar Kiadó, szerkesztette: Illés Andrea, illusztráció: Szulyovszky Sarolta
Ünnepváró családi mesekönyv. Lélekmelengető történetek c. kötetben
2023. Budapest, Scolar Kiadó, szerkesztette: Illés Andrea, illusztráció: Szulyovszky Sarolta
Simon Akeroyd: 50 kertépítő ötlet
2023. Budapest, Scolar Kiadó
Amy Timberlake: Borz új lakótársa (Borz és Szkunk 1.)
2023. Budapest, Scolar Kiadó
Csörrenő őserdő
2022. Budapest, Scolar Kiadó
Díjak, pályázatok:
2023. Év Gyerekkönyve díj shortlist, az Év gyerekkönyvírója 0-6 éves korosztály kategóriájában az Álomjáró Márton című könyv
2022. Év Gyerekkönyve díj shortlist, az Év gyerekkönyvírója 0-6 éves korosztály kategóriájában a Ramszesz 80 gyereke című könyv
2021. Év Gyerekkönyve díj, az Év Leginnovatívabb Könyve kategóriájában az Amikor a kukák világgá mentek című antológia
2020. Év Gyerekkönyve díj, az Év Illusztrátora díj nyertese Paulovkin Boglárka Az orrszarvú és a madarak című könyv illusztrációival, a szakmai és a gyerekzsűri értékelése szerint is
2019. Év Gyerekkönyve díj shortlist - ifjúsági kategória, Pityke és prém
2016. Nemzetközi IBBY-díj Tatjána Voronkina részére, a 3x1 család orosz fordításáért
2016. Év Gyerekkönyve díj 12 év feletti kategóriában a Jelen! című antológia részére
2015. A Móra kiadó és a JAK közös, Jelen! című pályázatán a Megállók című novella 6. helyezést ért el, megjelent 2016-ban a Jelen! Kortárs ifjúsági novellák című kötetben
2011. 3. Aranyvackor pályázat, A torony és A repülő szőnyeg című mesék bekerültek az első 50 mese közé. A torony című mese 2013-ban az Abrakadabra kiadó gondozásában jelent meg.
2009. A Föld Napja Alapítvány meseíró pályázatán a Hagymácska című mese megjelenést nyert a Nálatok nőnek-e még égigérő paszulyok? című kötetben.
2007. In Memoriam Lázár Ervin meseíró pályázat, 1. helyezés az Aranyos gépmadár című mesével
2002. Új Akropolisz alapítvány 8. Történet- és mesepályázat, 1. helyezés az Erdőőre Kéreg apó című mesével
Interjúk és cikkek:
Beszélgetés Sajóvölgyi Dalmával a Caledonia Könyvvára és Kreatív Kuckója oldalon
Villáminterjú a cimboraságról az Író Cimborák oldalán
Beszélgetés Both Gabival a wmn.hu oldalán, amelyben kiderül, mi szerettem volna lenni gyerekkoromban.
Interjú 2018-ban, kazah nyelven
Egy pannonhalmi kiállításról beszélek a SZEMlélek blognak
Képbe kerülnek a tabuk - interjú a Vasárnapi Hírek oldalán
Szerepeltem a Duna TV Új Nemzedék című műsorában 2015. novemberében.
Életem legizgalmasabb, kétrészes interjúja az eKulturán, Uzseka Norberttel (1. rész, 2. rész)
Beszélgetés az írásról, inspirációról és a rémekről a Könyvhét Magazinban.
Both Gabival az Író Cimborákról beszélgettünk a BárkaOnline oldalán.
Ayhan Gökhan is az Író Cimborákról faggatott a prae-hu-n.
A gyermekirodalom oldalán, a Ki kicsoda? rovatban szerepelek.
Az eKultura körkérdése a 2012-es könyvhéten, a 3x1 család megjelenése után - borzasztó zavarban voltam.
A Majorosék című, három generációs családi kiállításról Heidecker Adél írt az Építészfórumon.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése