A boldogság madara

Mindig lenyűgözött a népmesék és a mondák egyszerűsége és ereje. 2000-ben, édesanyám születésnapjára készítettem egy kézzel írt, fűzött, ragasztott, illusztrált könyvet, amelyben egy tibeti mese szerepelt (Rozsnyó Katalin fordítása, Littoria Könyvkiadó, 1994). Az illusztrációkat színes papírokból tépkedtem. Mielőtt darabokra hullik szegény könyv, beszkenneltem a képeket.

Valamikor réges-régen volt Tibetben egy nagyon szegény vidék. Nem volt arrafelé se folyó, se jó termőföld, se virágok, se fák, se zöld fű. De még csak meleg sem volt azon a vidéken. Az emberek éheztek, fáztak, és nem tudták, milyen az: boldognak lenni. Ennek ellenére azt gondolták, valahol a világban biztosan létezik a boldogság.

            Az öregek úgy tartották, hogy a boldogság gyönyörű madár, és messze-messze keleten él, hófödte hegycsúcsokon. Amerre a madár száll, boldogság repül vele.

            Néhányan minden évben felkerekedtek, hogy megkeressék a madarat, de közülük senki sem tért vissza. Azt beszélik, a boldogság madarát három szörny őrzi, akik képesek megölni bárkit pusztán azért, mert szemtelenül viselkedik velük.

            Egyszer az emberek a nagyon bátor fiút, Vangcsiát küldték el, keresse meg a boldogság madarát. A falubéli lányok árpaborral kínálták, az anyák – a tibeti szokásoknak megfelelően – árpaszemeket szórtak a fejére, így kívántak szerencsés utat a legénynek.

Csoda a tengerparton

Különleges nap ez a mai. Marci öcsém születésnapján ugyanis megszületett az unokahúgom, Lora. Nekik írtam ezt a mesét.

Marci biztos volt benne, hogy a barátai meglepetéssel készülnek a születésnapjára. Hogy legyen idejük rendesen előkészülni, elhatározta, hogy kimegy a tengerpartra úszni egyet. Jó hangosan belekiabálta az erdőbe:

            − Napnyugtáig ne keressetek, kint leszek a parton.

            A legtökéletesebb úszóidő volt. A levegő már felmelegedett, de a víz még őrizte a tél hűvösét. Marci leült a parton. Egy ideig hallgatta, ahogy morajlanak a hullámok, tengerjáró hajókról, kalózokról és sellőkről mesélnek. Hiányzott neki a kaland. Újjá kéne építeni a Sasráját – gondolta. Aztán körülnézett.

            − Hol van mindenki? Máskor mindig tele van a part.

Itt is, ott is heverészni szoktak a napon az emberek, mint a partra vetett kagylók. De most üres volt a homokos föveny. Marci körülnézett, és észrevette, hogy amott lejjebb sokkal többen vannak, míg a partnak ez a szakasza üres. Odament hát ő is, hátha vattacukrot osztanak. Ahogy közelebb ért, nagy tömegben találta magát. Ácsorogtak egymás hegyén-hátán az emberek és nyújtogatták a nyakukat.

Hello Rita!

Moszkvában az ősszel nagyon kedves élményben volt részem: megismerkedtem a Liza és Micsoda sorozat szerzőjével, Jean-Pierre Arrou-Vignod-val. (A sorozat magyarul a Vivandra kiadó gondozásában jelent meg.) Ebben a hónapban az Író Cimborák témája: Levelezzünk!, ami arról szól, hogy mesehősöknek írunk levelet. Az új ismeretség örömére úgy döntöttem, Jean-Pierre Lizájának fogok írni - a szöveg az Író Cimborák oldalán olvasható. Emma volt olyan kedves, és lefordította angolra, ezt pedig itt olvashatjátok:

Hello Rita. I’m watching you. In hiding. I even know your name.

I see you in the morning and I see you at night, but only when you open your window. I almost have X-ray eyes that can see through walls. Almost.

I see you when you go to school. Your carrying that heavy bag which is filled with a pocketdog.

Advent, 4. rész

Első rész
Második rész
Harmadik rész

Negyedik, utolsó rész:

Sütött a nap, batyuba került a sok pokróc. A melengető napsütésben, csodák csodája, nem tűnt el a csillag, ott szikrázott az égbolton.

Advent, 3. rész

A mese első része: itt
Második része: itt

– Merre mentek? Hová mentek? – kérdezte az angyalka.

– Nézd, ott az égen van egy fényes csillag. Azt figyeljük, azt követjük.

– Hová vezet az a csillag?

– Nagy csodához, kis babához.
 

Advent, 2. rész

Ha lemaradtál róla, az adventi mese elejét megtalálod itt.

Elfáradt a hosszú nap alatt az angyalka, elaludt a csomagok között. Mikor elfogyott a sok ajándék, ott találta őt szenderegve a Mikulás.

Advent, 1. rész

2003-ban adventi naptár gyanánt írtam és rajzoltam egy mesét, és a készülődésben eszembe jutott. Ez volt az ötödik mesém, amit a gépemen, a "mesék" mappában őrzök. Annak idején naponta küldözgettem postán a részeket családom kiskorú tagjainak, a barátoknak meg e-mailben. Most négy részletben teszem fel. Nosztalgiázni annak, aki már ismeri, karácsonyvárni annak, aki még nem, kekec íróknak pedig bemutatni a fejlődést.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy rosszcsont, egy mihaszna, egy torzonborz…

A torony - illusztrációk

A torony című mesét egy Aranyvackor pályázatra írtam. Ma már teljesen magától értetődő, hogy a képi világát Sánta Kira illusztrációi határozzák meg (itt van belőlük pár), az én szemembe is beleégtek, és nem is tudom elképzelni a könyvet máshogy. De eredetileg saját rajzokkal indult a mese. Ezek az illusztrációk a pályázaton kívül soha, sehol nem szerepeltek, de nagyon szerettem rajzolni őket, úgyhogy megosztom veletek.

A kisfiú és a hóember

Szivárványos orrszarvú

Milán kedvenc állata mostanában az orrszarvú, amit meg tudok érteni, mert nekem is. (Nem, neki nem miattam. Magától lelt rá egy mesekönyvben.) Ezért aztán festettünk egyet. A rajz az én művem, a színezés az övé. Tudományos nevén ez egy Diceros inflectos (azaz szivárványos orrszarvú), élőhelyét tekintve valahol a szivárvány egyik és másik vége között.

Az utolsó orrszarvú című mese itt, A legszebb szívű orrszarvú című mese (videóval) pedig itt olvasható (és látható).

The Enchanted Garden (A kertből lett palota)

Ezt a mesét nagyon régen írtam egy kedves barátomnak, Kaisnak, aki egyáltalán nem tud magyarul, merthogy szír. Készítettem hozzá apró kis rajzokat. Szerencsére találtam egy megfelelő fordítót Akunthita Golson (azaz a Nagy Okos Nővérem) személyében, aki lefordította nekem a mesét, így most ti is angolul olvashatjátok.

Once upon a time there lived a wandering young man. He traveled alone for many years, until one day he found a large, empty house in the middle of the desert. He was hungry and cold so he decided to enter and seek shelter for the night. As he stepped in he found himself in an unusual foyer; hundreds of lamps were hanging from the ceiling, although only a few of them were lit.

Hétszépségű hét próbája

Újabb asztalfiókban lapuló meséről fújtam le a port. A történet egy vándorlegényről szól, aki egy fura szigetre keveredik. Hiába figyelmezteti rá több tábla és felirat, hogy a szigeten akár csúf varázslatokba is botolhat, hajtja a kíváncsiság. Talál egy házikót, ahol megismerkedik egy takaros leányzóval. Hamar beleszeret, de balszerencséjére kiderül, hogy a leányzó a tündérkirály lánya. Ahhoz, hogy elnyerhesse a kezét, hét próbát eszel ki a furfangos tündérkisasszony. Alább a második próbát olvashatjátok.

 

Petipalkó varázsszőnyeget talál

A nagylevelű hárfa

Írtam egyszer egy meseregényt, Sárkányfog címmel. Krimiféle, amit rendszerint éjjel írtam, és amikor az izgalmas részeknél tartottam, annyira beleéltem magam, hogy halálra rémültem az éjszakai neszektől. Később illusztráltam is, és mesekönyvet készítettem belőle karácsonyra. Most elővettem a fiókból és leporoltam kicsit. Így kezdődik:

Sűrű, sötét éjszaka volt, a holdat vaskos felhők takarták. A sötétben karcsú, nesztelen árnyék lopakodott végig a várost övező erdő titkos ösvényén, majd eltűnt egy barlangban. A barlang túlsó vége sziklákkal körbevett tisztásra nyílt. A tisztás közepén egy hatalmas fa állt. Levelei lágyan duruzsoltak, pedig szellő se rebbent. A lopakodó alak kilépett a barlangból, gondosan körülnézett, aztán a fa felé vette az útját. A falevelek duruzsolása egyre hangosabbá és tisztábbá vált. Mintha ezer meg ezer dal szólt volna egyszerre, hegedűk, hárfák, trombiták, harsonák, klarinétok, csembalók és cimbalmok végtelen sok szólama keveredett egymással. A fekete köpenyes odaért a fához és fülét az egyik levélhez hajtotta. Tetszett neki a muzsika, ezért leszakította a levelet és zsebre vágta. Futásnak eredt, és ugyanazon a kacifántos úton, amelyen érkezett, elindult visszafelé. Könnyű léptei alatt hamar kiegyenesedtek a fűszálak, és semmi nyoma sem maradt a látogatásnak.

Az arany gépmadár

2007-ben az In Memoriam Lázár Ervin meseíró pályázaton 1. helyezést értem el ezzel a mesével. Furcsa és tanulságos volt ennyi év után újra elolvasni. Saját illusztrációval osztom meg Veletek.

Volt egyszer egy vándorlegény. Az aranymadaras legény, csak így emlegették, mert mindig vele tartott egy arany gépmadár. Hol a vállán ült, hol a kalapján, hol mellette repdesett. Mendegélt a legény hegynek föl, völgynek le, aztán elfáradt, és bekopogott egy erdei házikóba. Öreg anyóka nyitott ajtót, és behívta a legényt a házba, hogy ott töltse az éjszakát.

Zúgott kint a szél, esett a hó. A kunyhóban azonban jó meleg volt. A vándorlegény a kemencepadkán melegedett, a vállán ott ült az arany gépmadár. Az anyóka omlós kenyeret és sajtot adott a fiúnak. Miközben evett, az anyóka megkérdezte:

– Különleges jószág a te madarad, fiam. Hogyan tettél szert rá?

– Az egy nagyon hosszú történet.

Az anyóka letelepedett a lócára.

– Ilyen hideg téli estéken szívesen hallgat hosszú történeteket az ember.

– Hát jó, akkor elmesélem.