Esti mese

Illusztráció: Hefter Daniella Maja az ágyban című rajza

            – Mondjál nekem esti mesét! – kérted.

            – Fáradt vagyok – mondtam.

            – Nem tudok elaludni mese nélkül! Te tudsz? – kérdezted.

            – Nekem senki se mesél – feleltem.

            – Azért vagy mindig fáradt! Ha mesére aludnál el, jobban kipihennéd magad.

            – Vagy úgy...

            – Mit szólnál hozzá, ha ma én mondanék mesét neked?

            – Majd holnap, jó? Még rengeteg dolgom van.

            Elszomorodtál, én pedig megsajnáltalak.

            – Tudsz rövid mesét is?

            – Incuri-fincuri kis mesét tudok – mondtad.

            Leültem az ágyad mellé. Karomat a párnádra támasztottam, államat a karomra. 

         

            – Miről szól a meséd?

            – Egy kislányról.

            – Olyanról, mint te vagy?

            – Pontosan olyanról. Akarod tudni, mit csinált ez a kislány?

            – Hát persze. Azért ülök itt.

Fáztam. A kardigánomat a konyhában hagytam.

            – Elszökött otthonról, hogy szedjen csodavirágot. Tudod kivel találkozott?

            – Nem, nem tudom – sóhajtottam.

            – A disznócskával. Kérdezte is a kislányt, hova megy, ő meg mondta, hogy csodavirágot szedni. A disznócska azt is tudni akarta, minek kell a csodavirág. Mit gondolsz, mit felelt?

            – Mit?

            – Azt, hogy csak. Erre a disznócska otthagyta. Mendegélt tovább, és látott egy olyan várat, mint a tegnapi mesében a kacsalábas. Bement, és ott lakott a csíkos csacsi. Az is megkérdezte tőle, hova megy. Te leszel a csíkos csacsi, jó? Kérdezd meg!

            – Hova megy?

            – Nem úgy, hanem mintha te lennél a csíkos csacsi, én meg a kislány.

            – Azt mondtad, rövid mese lesz.

            – Rövid, rövid, csak kérdezd meg!

            – Hová mész?

            – Csodavirágot szedni.

            Vártál egy kicsi.

            – Te jössz! Kérdezd meg, minek kell a csodavirág!

            – Minek kell a csodavirág?

            – Csak. Ezt mondta a kislány. Azért mondta, mert tudta, hogy a disznócska is, meg a csíkos csacsi is magának akarja. A holdtündér nem akarta megszerezni, ezért elindult hozzá, de nem tudta, hol találja. Megkérdezte a keleti szellőt. Te leszel a keleti szellő! Hogy kell elmenni a holdtündérhez?

            – Egyetlen módon lehet eljutni hozzá – mondtam. – Csukd be a szemed, és magadban suttogd a nevét! Ha sokáig hívogatod, megjelenik a pillangóhintóján, elvisz magával a Holdra, és megmutatja a kertjét. Ha eltalálod, melyik a csodavirág, a tiéd lehet. 

            – Már látom is! – mondtad csukott szemmel. – Jön a hintó, és a holdtündér milyen szép! Csillogós a ruhája, és földig érő haja van. Szia, holdtündér! Örülök, hogy eljöttél.

            – Szeretnél eljönni velem a palotámba?

            – Nagyon szeretnék! – felelted.

Felültél mellé a pillangóhintóra, jól megkapaszkodtál, és már repültél is sebesen a Holdra. Csupa színes harmattéglából készült a palotája, és átderengett rajta az összes csillag fénye. A legjobb mégis az a nagy terasz volt, ahová leültetek beszélgetni, és megnéztétek a Földfelkeltét. A holdtündér takaros kis kannában csillagmentából teát főzött neked, és miközben szürcsölgettétek a porceláncsészékből, megkérdezte:

            – Miért hívtál?

            – Szeretnék csodavirágot szedni – felelted.

Mosolygott, és elvezetett a kertbe.

– Tessék, szedjél bátran. De vigyázz! Ha nem találod el, melyik az igazi csodavirág, lezuhansz a Földre, és összetöröd magad!

Kisétáltál a kertbe, ahol szebbnél szebb virágok ingatták a fejüket. Te ügyet sem vetettél rájuk. Egy odvas fa alatt szelíden megbújt egy pici nefelejcs.

– Ez a csodavirág! A kedvenc virágod! Ezt kerestem, hogy neked adhassam – mondtad nekem.

           Felriadtam. Már aludtál. Zsibbadt a karom és fáztam, mégsem voltam olyan fáradt. Betakartalak, aztán visszamentem a konyhába, befejezni a holnapi ebédet. Álmodat éberen őrizte az éjjeliszekrényen gubbasztó disznócska és a csíkos csacsi.