Az Író Cimborák augusztusi, zöldség-gyümölcs témájára született a mese, Kőszeghy Csilla illusztrációjával.
Nem szeretem a
meggyet. A meggyfánk olyan, hogy azokon az ágakon, amiket elérek, csak egyesével
teremnek a meggyek, így nem tudom őket a fülemre akasztani. Csak feldühít, hogy
olyan szép pirosak. Ha Apu felmászik a fára, és talál nekem egy, esetleg két
pár dupla szárú meggyet, rögtön a fülemre akasztom, és akkor már szeretem
a meggyet.
Nem szeretem a meggyet, mert
savanyú. Ha mégis eszem belőle, leülök a tükör elé, mert ahogy szétspriccel a
leve a nyelvemen, fintorogni kezd a szám, a szemem meg az orrom is. Egyáltalán
nem finom, de muszáj enni, mert viccesen nézek ki. A kukacok se szeretik a
savanyút, ezért a meggy sose kukacos. Ezt szeretem a meggyben.
Nem szeretem a meggyet, mert két gy betűvel kell írni. Mindig
elfelejtem, és a tanító néni pirossal bekarikázza a füzetemben. Meggyet rajzol
a meggyre. Ha kihagyok egy gy betűt, akkor a meggy megy. Nincs még egy olyan
gyümölcs, amit ha rosszul írok le, elsétál. Ezért egy kicsit szeretem a
meggyet.
Nem szeretem a meggyet, mert olyan kevés
ideig érik. Anyu azt mondja, érik a meggy, aztán pár nap múlva már nincs meggy,
nincs fülbevaló, nincs fintorgás. Anyu mindig szörpöt készít belőle. A szörp
édes és finom, és akkor is a spájzban marad, ha azt írom a címkére, hogy
megyszörp. Így már nagyon szeretem a meggyet, de Anyut, aki megszelídíti, még
sokkal jobban szeretem.
