Az orrszarvú és a madarak

A kedvenc ételem a vöröslencse leves, a kedvenc színem a kék, a kedvenc állatom az orrszarvú. Meg a madarak. (Meg a borz.)
Vöröslencséről még nem írtam mesét, de éppen ideje, holnap neki is állok. Kék sok mesémben szerepelt már, és orrszarvú is. De olyan fantasztikusan szépen illusztrált orrszarvús könyvem még sohasem volt, mint ami az Ünnepi Könyvhéten fog megjelenni a Pagony Kiadó gondozásában. (Az Ünnepi Könyvhéten több várva-várt könyvem is érkezik, hamarosan azokról is beszámolok. Például egy borzosról.) Az illusztrációkat Paulovkin Bogi készítette, és pontosan olyan képeket festett, mint amilyenek az én fejemben voltak, amikor írtam a mesét. Képtelen vagyok betelni velük, ezért naponta megnézem őket, és az egyik kedvenc képem részletét választottam a blog bortóképének is.
A szerkesztő Rét Viki, és vele olyan olajozottan megy már a közös munka, hogy lassan függő leszek.
Az első részlet a könyvből az Író Cimborák blogon fog megjelenni, de addig is hadd mutassam be fotókon a főszereplő állatokat, az orrszarvún kívül egy csomó csodanevű madarat:

 Egy magányos orrszarvú, egy vöröscsőrű és egy sárgacsőrű nyűvágó madár

A legszebb szívű orrszarvú

Egy bohém estére visszatért a szivárványos orrszarvú (tudományos nevén Diceros inflectos), videó és mese formájában.

Az afrikai szavanna egyik legelbűvölőbb állata a dik-dik. Persze a saját léptékében kell szemlélni, igazságtalanság lenne egy Thomson-gazellához hasonlítani. Ha jobban megnézzük, a Thomson-gazella látványos ugyan, de messze áll a dik-dik kifinomult szépségétől. A dik-dik nem nagy, és ehhez a kis testhez lendületes ceruzavonal lábak tartoznak, mintha a húrjaira állítanánk egy hegedűt. Fordított hegedű a hát íve is, ami hirtelen töréssel vált át a karcsú nyakba, azon ül az ormányos fej, azon meg az óriási, rajzos szemek, vitorlányi fülekkel. Ha a dik-dik nekiindul, halkan rezegnek a húrlábak, és zenévé hajlítja a háta a szelet.      

Az afrikai szavanna kétségkívül legböszmébb állata az orrszarvú. Talán azért maradhatott fenn ilyen sokáig, mert otrombaságában földkupacnak nézte az evolúció. A szavanna tartozéka, mint ahogy a sár, a szétrepedt szikla és a fülledtség is az. Az evolúció tréfája volt az is, hogy az egyik orrszarvúnak, valamikor a kihalás szélén, szivárványt rajzolt a szívébe. A déli nap szomjan halasztott egy csordányi gnút, egy oroszláncsalád összes kölykét, meg néhány zsiráfot, aztán rásütött az orrszarvúra, és fakéreg bőrén át felperzselte benne a szivárványt.

Kuruttyoló piramisok

Újabb epizód a kairói utazásról szóló történetből. Természetesen piramisos.
 

Egy teraszon álltunk meg, ahonnan az egész Gízai-platóra kilátás nyílt. A terasz körül kőpadka kanyargott, innen jó fotókat lehetett készíteni. Egy olasz lány dermedt mulatságos pózba, mintha ráülne az egyik piramisra. Elvesztette az egyensúlyát, és a homokba huppant. A barátja utánakapott, leejtette a fényképezőgépet, aztán hasra esett a padkában. Mi is készítettünk egy olyan képet, hogy beleharapok az egyik piramisba, de én nem estem el.  Aztán leültem a padkára, és csak nézelődtem. Hirtelen elbizonytalanodtam, melyik piramis belsejét is láttuk. Úgy emlékeztem, azt, amelyik a legtávolabb áll tőlem, de a középső nagyobbnak tűnt.

Kairó

Dolgozom éppen egy kéziraton, egy kairói utazásról szól. Lassan érik csak a szöveg, rengeteg munkám van vele, nem folyik olyan könnyen a szó, ahogy szokott. Itt egy részlet, hátha írtok valami inspiráló véleményt.

           Félve léptem ki a járdára, mert zúgva haladt el mellettem négy sávon a belvárosi forgalom. Zimi az út felé húzott, hogy menjünk át rajta. Úgy tűnt, az autósoknak eszük ágában sincs megállni, se lassítani.

            − Hol a zebra?

            − Sehol.

 Úgy keltünk át, mintha a középkori várjátékok vesszőfutásán lennénk. Az ember ráhangolódik a felfüggesztett buzogány vagy kard lengésének az ütemére, aztán átsuhan, de vigyáz, hogy a következő előtt megálljon. Ott is kivárja a megfelelő pillanatot, különben a buzogány palacsintává lapítja, vagy a kard lenyisszantja a fejét

Az utolsó orrszarvú

Brendan Wenzel orrszarvú rajzára ezen a honlapon bukkantam, és a többi állatrajza is ihlető.

Repülőgépen utaztam Kairó és Róma között. Egy kisfiú ült mellettem, Gaddielnek hívták. Valahonnan Nyugat-Afrikából utazott teljesen egyedül. Kezében a légitársaság ajándék felfújhatós repülőgépét szorongatta, és az ebéd mellé dupla süteményt kapott. Azt mondta, a római pápához megy. El akart neki mesélni egy fontos történetet, amit senki nem hitt el, de Gaddiel úgy gondolta, a pápa már biztosan hozzáedződött a csodákhoz. Nagyon izgult, mert csak kicsit beszélt angolul, és attól tartott, hogy miközben keresi a szavakat, elveszik a lényeg. Mondtam neki, hogy én is szoktam így érezni, amikor mesét írok. Erre felcsillant a szeme, és megkért, segítsek neki szépen megfogalmazni a történetét.