Az utolsó orrszarvú

Brendan Wenzel orrszarvú rajzára ezen a honlapon bukkantam, és a többi állatrajza is ihlető.

Repülőgépen utaztam Kairó és Róma között. Egy kisfiú ült mellettem, Gaddielnek hívták. Valahonnan Nyugat-Afrikából utazott teljesen egyedül. Kezében a légitársaság ajándék felfújhatós repülőgépét szorongatta, és az ebéd mellé dupla süteményt kapott. Azt mondta, a római pápához megy. El akart neki mesélni egy fontos történetet, amit senki nem hitt el, de Gaddiel úgy gondolta, a pápa már biztosan hozzáedződött a csodákhoz. Nagyon izgult, mert csak kicsit beszélt angolul, és attól tartott, hogy miközben keresi a szavakat, elveszik a lényeg. Mondtam neki, hogy én is szoktam így érezni, amikor mesét írok. Erre felcsillant a szeme, és megkért, segítsek neki szépen megfogalmazni a történetét.

 

            Elmondta, hogy a faluja a szavannán, egy domb tövében fekszik. Hárommal több házból áll, mint a szomszéd falu, és húsz lépéssel közelebb van a kúthoz, ezért a szomszéd falu vezetője minden évben meglátogatja őket, és hoz egy kecskegidát. Az is lehet, hogy bárányra gondolt, mert nem volt egyértelmű, hogy béget vagy mekeg.

            A domb túloldalán, a fűben, ami olyan magas volt, mint Gaddiel meg még két arasz, sokféle vadállat élt, még egy orrszarvú is. Sokszor hallottak éjszaka fegyverropogást, és amikor hajnalban a kúthoz mentek, megfigyelték, melyik állat hiányzik. Ha nem hiányzott egy sem, akkor azért énekeltek, hogy további áldás kísérje a vadőrök munkáját. Ha a gazella vagy a zebracsorda volt nyugtalan, akkor tudták, hogy fehér vadászok mulattak éjszaka. Ilyenkor azért énekeltek, hogy az állatok szelleme megbékéljen azzal, hogy csak mulatságból haltak meg. Ha oroszlán vagy elefánt hiányzott, akkor egész nap énekeltek, hogy mérges szellemük megkímélje a falut.

           Volt egy ember, Gaddiel szerint erős és nagyfülű, aki gyakran ólálkodott a falu közelében. A városból hozott kólát meg egy rádiót, éjszaka pedig kijárt a szavannára. Gaddielnek gyanús volt, ezért utána ment, és rájött, hogy az orrszarvút figyeli. Arra gondolt, biztosan orvvadász. Elmondta a falu vezetőjének, de az inkább az idegennek hitt a kóla meg a rádió miatt. Gaddiel a vadőrnek is elmondta a gyanúját. A vadőr odament az idegenhez, hogy beszéljen vele. Az idegen elővett egy üveget, amiben olyan ital volt, amitől a vadőr meggondolta magát, és inkább neki hitt, mint Gaddielnek.

            Az italtól a vadőr is, az idegen is elaludtak, és egy fának dőlve horkoltak. Gaddiel kiosont a faluból, hogy megkeresse az orrszarvút. Halkan lopakodott, és amikor az orrszarvú éjjeli tanyájához ért, énekelni kezdett. Az orrszarvú meghallotta és futva, fújtatva közeledett. Gaddiel félt, mégse hagyta abba az éneklést. Amikor az orrszarvú már egészen közel volt, hirtelen megállt. A szarva majdnem hozzáért a fiú melléhez.

         − El kell tűnnöd innen, mert meg fognak ölni – mondta neki.
        Az orrszarvú mosolygott, és Gaddiel megmutatta, hogy nagyon széles szája volt. Megbökte a szarvával, de csak gyengéden, és Gaddiel végigsimította a szarvat, ami miatt megölik az orrszarvút. Sokan azt hiszik, azzal gyógyítani lehet, pedig az orvostudomány ezt nem igazolta. Ezt nem Gaddiel mondta, hanem később utánanéztem. Gaddiel megfogta a bársonykabátkát, amit viseltem, mert a repülőn mindig hideg van, és azt mondta, az orrszarvú szarva éppen olyan tapintású volt.

        Zajt hallott a távolból, és megismerte az idegen ember lépteit.

        − Menj el! Az a vadász meg akar ölni! − mondta Gaddiel még egyszer, de az orrszarvú nem mozdult.

        Az idegen közeledett, és Gaddiel halk kattanást is hallott. A puska volt.

        Gaddiel sírt. Úgy mutatta, hogy folytak az arcán a könnyek, ráfolytak az orrszarvú bőrére. Az orrszarvú fényleni kezdett, és Gaddiel a halvány fényben, az orrszarvú lapockája alatt, szorosan összehajtogatott szárnyakat vett észre. A vadász már egészen közel járt. Gaddiel még egyszer próbálkozott.

        − Kérlek, menj el!

       Felragyogott az orrszarvú szarva, mint egy csillag, és egy pillanatra elvakította Gaddielt is, meg a vadászt is. Surrogó hangot adott, ahogy kibontotta a szárnyait. A vadász messziről és vakon tüzelt, de az orrszarvú addigra felemelkedett és elrepült.

        − Eltűnt az égen – mondta Gaddiel.

     A falubeliek meghallották a lövést. Odaszaladtak, és azt látták, hogy az idegen Gaddielre fogja a puskáját. Elfogták, megkötözték, és a rendőrség börtönbe zárta. Gaddiel elmondta, mit látott, de nem hitték el, pedig az orrszarvú eltűnt. Eljöttek a fővadőrök a városból, és azt mondták, ebből a fajta orrszarvúból ez volt az utolsó az egész világon. Az a vadőr, amelyik ivott az idegen italából, megijedt, hogy az egész kihalt orrszarvú fajta minden szelleme bosszút fog állni rajta, ezért inkább elhitte Gaddiel történetét, és a repülőjegyet is ő vette neki, hogy a pápához utazhasson.

         Megkezdte a repülő a leszállást, és Gaddiel ijedten fogta meg a kezem.

          − Félsz? – kérdeztem.

        Attól ijedt meg, hogy még nem segítettem neki szépen megfogalmazni a történetét. Biztosítottam róla, hogy ügyesen mondta, és a pápa biztosan meg fogja érteni. Már leért a kerék a leszállópályára, amikor megkért, hogy írjam meg, amit elmesélt, mert a gyerekek biztosan hinni fognak neki. Elköszönt, én meg leültem a kávézóba, pedig a reptéren méregdrága a kávé, elővettem a laptopomat, és megírtam.

A szivárványos orrszarvú leghitelesebb ábrázolása itt látható, ámokfutása a szavannán pedig itt olvasható. Ez utóbbi meséhez videó is tartozik.