Kairó

Dolgozom éppen egy kéziraton, egy kairói utazásról szól. Lassan érik csak a szöveg, rengeteg munkám van vele, nem folyik olyan könnyen a szó, ahogy szokott. Itt egy részlet, hátha írtok valami inspiráló véleményt.

           Félve léptem ki a járdára, mert zúgva haladt el mellettem négy sávon a belvárosi forgalom. Zimi az út felé húzott, hogy menjünk át rajta. Úgy tűnt, az autósoknak eszük ágában sincs megállni, se lassítani.

            − Hol a zebra?

            − Sehol.

 Úgy keltünk át, mintha a középkori várjátékok vesszőfutásán lennénk. Az ember ráhangolódik a felfüggesztett buzogány vagy kard lengésének az ütemére, aztán átsuhan, de vigyáz, hogy a következő előtt megálljon. Ott is kivárja a megfelelő pillanatot, különben a buzogány palacsintává lapítja, vagy a kard lenyisszantja a fejét

         Még fel sem ocsúdtam a túloldalon, amikor megálltunk egy utcai árus előtt. Kerekes, fém tákolmányon parázs izzott, és zöld fasírtok sültek rajta.

            − Basa, etnín taméjja, lauszamaht – zümmögte Zimi a varázsigét.

            Az árus arca alapján majdnem biztos voltam benne, hogy a zöld fasírtok békából készültek. Elvett egy pitát a mellette álló kupacból, és kinyitotta.

            − Frizbi kenyér zöld fasírttal, ez a taméjja – nevetett Zimi.

            Az árus műanyag tégelyből fehér maszatot kent a frizbibe, Zimi szerint szezámszószt. Beletett két békafasírtot, majd összenyomkodta. Csupasz kézzel! Utána fehér sajttal kevert savanyúságot kanalazott mellé. Gyanakodva vettem el a szendvicset, és csak akkor haraptam bele, amikor Zimi biztosított róla, hogy a fasírt közönséges babból és zöldségből készült. Mennyei íze volt.

            Ahogy fogyott a taméjja, úgy keskenyedtek az utcák és sűrűsödtek az emberek. Jobbról és balról árusok sorakoztak mellettünk. Annyi mindent kínáltak, hogy fel sem tudtam fogni, először csak a legcsillogóbb dolgokon akadt meg a szemem. Ékszerek, gyöngyök, rézlemezből készült szobrok, színes üveglámpások vettek körül. Illatok csiklandozták az orromat, amikor egy fűszerárus mellett haladtunk el.

            − Ez a Khan el-Khalili bazár. Tetszik?

            Némán bólogattam. Egy árus lépett elém, türkizláncokat lóbált a szemem előtt. Zimi elhessegette. Újabb és újabb árusok jöttek egyre erőszakosabban. Úgy éreztem, mintha halak lennénk, és cikázva menekülnénk a halászháló szövedékéből. Szorítottam az ismerős, meleg kezet, amely kivezetett a bazárból egy ódon, de tiszta utcába. A falakon rendszertelenül erkélyek, ablakok, színes lámpások, zászlók és száradó ruhák csüngtek. Az egész utca egy lakott múzeum volt: a középkori Kairó jelenkori lakókkal.