Angyalmesék

A Kinek a bőre? pályázat rajzai közül az egyik kedvencem Takács Róza elefántja. Ehhez született az alábbi mese. Ráadásul nem álltam meg egy mesénél, a kép annyira ihletadó volt, hogy még több, kapcsolódó mese is van a fejemben.

Az angyalok állata 

A Jóisten szomorú volt. Előbb körbenézett a Földön, és csak azután szomorodott el.

            − Hová tűnt az a sok szép állat, amit olyan nagy gonddal alkottam? Lassan csak az állatkertben marad belőlük mutatóba.

            Körülnéztek az angyalok is.

            − Már megint az emberek – csóválta a fejét az egyik.

            − Szúnyogból jó sok van – jegyezte meg egy másik .

         A Jóisten elmosolyodott, és letett arról, hogy a tenyerével dühösen meglegyintse az embereket. Inkább leugrott a trónjáról, belebújt a papucsába, és a műhelyébe csoszogott. Gondolta, kiötöl néhány új állatot, és elhelyezi valamelyik őserdőbe, amit még nem irtottak ki teljesen az emberek. Benyitott az ajtón – elhallgattak a műhelyt tisztán tartó, csivitelő angyalkák − , feltűrte az ingujját, és az agyagos ládához lépett.

A folytatásért tovább az Író Cimborák blogra.