2013. március 31., vasárnap

Angyalmesék újra

Takács Martin rajzát választottam ki elsőként a Kinek a bőre? pályázat rajzai közül, már a címe is rokonszenves volt: Cipzáras róka bőrébe bújnék. Később kiderült, hogy Martin és Róza, aki az elefántot rajzolta, testvérek. Így aztán a két mese is testvér lett.


A rókák panasza

 
A Jóisten fogadónapot tartott. Meghallgatta a szenteket meg az őrangyalokat. Kérésektől volt hangos a menny. Szent Hubertusz a sor végén állt. Aggódott, mert az ő ügye kevésbé fontos, mint például Szent Borbáláé, vagy inkább Szent Tamásé – a hitetlenek védőszentje mostanában olyan szívfájdító mondandóval állt a Jóisten elé, hogy alig győzték száraz szemmel a többiek. Vége lett a fogadónapnak, és Szent Hubertusz csak nem jutott sorra.
            − No, ez így nem járja! Vagy meghallgatsz, vagy lemondok – zsörtölődött.
            A Jóisten megszánta, és megkérdezte, mi a baja.
            − A rókák nyúznak napra nap. Ugyanis a rókákat nyakló nélkül vadásszák az emberek. Kártékony féreg, azt mondják. Ezzel kéne valamit kezdeni, mert sajog a fejem a vonításuktól.
            − Sajog, sajog, de hát itt háborúk vannak, éhínség, meg szenvedés az emberek között. Mit kezdjek én a rókákkal?
            − Azt én nem tudom, de valamit találj ki, mert ezt a ménkű sok vinnyogást még egy kerékbe tört szent sem bírná türelemmel.

A folytatásért tovább az Író Cimborák blogra.