Marci a városban

Marci újabb kalandja az Író Cimborák oldalon jelent meg eredetileg, és a szeptemberi újrahasznosítás egyik mondata inspirálta: "újságosbódé pultján sorakoztak a tarka nyalókák".
A szép, színes és régi léghajókártyákat a neten gyűjtöttem, Marcinak. 

Marci léghajója, a Sasrája békésen ereszkedett a város felé. A kockás szántóföldek és erdők csendes zöldje után izgalmasnak ígérkezett a városi forgatag. Egy négyemeletes ház tetején szállt le. Kikötötte a léghajót, aztán egy hosszú kötélen lemászott az utcára. Senki sem figyelt fel rá, de még a Sasrájára sem, pedig ezerszínű rongyokból varrták a léghajó testét, és úgy csücsült a ház tetején, mint egy varázsfelhő.
            Nagy téren találta magát, nyüzsögtek körülötte az emberek. Rohantak a buszmegállóból a villamosmegállóba, egyik ajtótól a másikig. A sarkon árusok ültek a földön, és hangosan kiabáltak, hogy tíz barackot öt áráért, meg friss a krumpli, friss a hagyma, de senki még csak oda se nézett.

            − A nyavalya törje ki a kapafejem, ezután nem kertészkedem! – rúgott az egyik árus a krumliszsákba, aztán leült, és szorongatta a lábát.

            − Ütődött a krupli, olcsón adom! – kiabálta ezután, de arra sem figyelt senki.

            − Biztosan valami nagyon fontos dolog történik, ha mindenki így rohan –, gondolta Marci. – Talán galaktikus focibajnokság. Vagy jégvirágkiállítás. Esetleg ide látogatott a sivatagi bég nagycirkusza.

            − Tessék mondani − szólított meg egy öltönyös urat −, hová szalad mindenki?

            − Nem mondták, hogy udvariatlanság fölösleges dolgokkal megzavarni az embereket? Ügyvéd vagyok, sietek egy tárgyalásra, most gondolom át a periratot – azzal elrohant.

            Marci összehúzta magát, és inkább egy iskolás lányhoz fordult.

            − Szia, nem tudod, hová igyekszik mindenki?

            − Rohannom kell! Elkések a fizika dolgozatról!

            − Néni kérem – fordult a buszmegállóban ácsorgó nénihez −, hová lohol így mindenki?

            − Ki tudja. Én sehová. A buszra várok.

            − Hová megy a busz?

            − Mindegyik máshová. Ez a busz például a metróállomásra visz. A metró a vasútállomásra. A vasút más városokba.

            − Én is elmegyek a busszal – határozta el Marci.

            − Van jegyed?

            − Nincs.

            − Ott tudsz venni az újságárusnál – mutatott a néni egy bódéra.

            Tíz lépésnyire volt. Amíg Marci odaért, valaki a lábára taposott, valaki majdnem fellökte, aztán rákiabált, hogy ne tébláboljon az út közepén. Az újságosbódé pultját nem érte fel, felnőttekre volt méretezve. Az eladó észre sem vette, amúgy is telefonált. Marci elkezdte nézegetni az újságokat. Fekete betűk fehér papíron. Csupa érthetetlen írás, kicsi, szürke képekkel. Most tűnt csak fel neki, hogy nincsenek színek körülötte. Szürke volt a bódé. Szürke a járda. Az új házak világosszürkék, a régiek sötétszürkék. Szürke öltönyben volt az ügyvéd. Szürke a haja a néninek a buszmegállóban. Minden szürke volt.

            − Akarsz valamit, kisfiú, vagy csak feltartod a sort? – szólt ki az eladó a bódéból.

            − Egy buszjegyet kérek.

            − Háromszáz forint.

            − Fizethetek falevéllel is? Mangólevelem, nyárfalevelem és somlevelem is van, ráadásul piros.

            Az árus úgy nézett, mint aki földönkívülit lát.

            − Nesze, itt egy nyalóka, aztán takarodj! – mondta, és újra a fülére tette a telefont.

            Az újságosbódé pultján ott sorakoztak a tarka nyalókák. Nem kellettek senkinek. Színesek voltak és édesek. Marci visszamászott a négyemeletes ház tetejére, és amilyen gyorsan csak lehetett, elhagyta a várost.


Az eredeti bejegyzés az Író Cimborák blogján, Kiss Adél illusztrációjával látható.

Marci több kalandja is megjelent már itt, például amikor hajókázik a sivatagban, és mindenképpen vizet akar fakasztani. Vagy agyon aggódja magát, amíg a legjobb barátja felfedező útra indul. Lassan érnek ezek a Marci mesék, de egyszer majd összefűződnek a szemek.