Éjjeli árnyak

Az illusztrációt Hefter Daniella honlapjáról választottam, a címe: Blue bedroom

 

Éjjeli árnyak járnak a gyerekszobában. Óvatosan, nehogy megbotoljanak a széthagyott kisautóban, a szép, tekervényes sínben. Éberen várja a reggelt a favonat. Az éjjeli árnyak takarítanak szorgalmasan és nesztelen.

            − Anya?

            − Pszt! – súgják egymásnak az árnyak, és a játékok mögé forrnak.

            − Anya…

            − Itt vagyok. Rosszat álmodtál?

            − Nem az álmom volt rossz.

            − Hanem mi volt rossz?

            − Valaki mászkál a szobában.

            − Álmodtad csak.

            − De én félek.

            − Megfogom a kezed.

            − Inkább bújj ide mellém. Akkor nem félek.

            A búgócsiga mögül lopakodik elő először egy nyúlánk árnyék. Az összebújó alvók fölé hajol, és füleli a lélegzetüket.

            − Alszanak. Jöhettek!

            Sok pici láb, sok pici kéz lép ki a sötétség mélyéből. Összeszednek gyorsan mindent, ami előző napról ottmaradt. Pici foszlány nevetést, − majd gyöngyözik helyette másik. Gurulós könnycseppet, sértődésmorzsát, szelét a haragnak, bajszát a morgásnak. Épphogy végeznek, mire jön a reggel, és a redőny résein beszűrődő fény visszaragasztja őket a játékok mögé.

            − Anya, nézd, a mozdony nem ott van, ahol tegnap este! Tényleg járkált itt valaki éjjel.

            − Csak én voltam, felborítottam a lábammal, amikor bejöttem hozzád. Aludjunk még egy kicsit. Csak öt percet.

            − Jó.

            − Pszt! – súgja a búgócsiga árnyéka.

            − Mi az? – kérdi a mozdonyé.

            − Ott felejtetted azt a falatnyi félelmet.