2023. december 3., vasárnap

Téli antológiák

Ha tél, akkor minden évben érkeznek az antológiák. Téliek, karácsonyiak, csupa csodák. Idén két olyan könyv jelent meg, amit meleg szívvel ajánlok karácsony előtt. Az egyik a Scolar Kiadó Ünnepváró családi mesekönyve, a másik a Cerkabella Kiadó Puhapehely című téli antológiája. 

2024-es téli antológiák


Az Ünnepváró családi mesekönyv – Lélekmelengető történetek klasszikus műveket tartalmaz. Találsz benne többek között Grimm, Benedek Elek és Andersen meséket, népmeséket, Móra Ferenc, Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza, Oscar Wilde történeteket. Vannak benne kisebb és nagyobb gyerekeknek, vagy akár felnőtteknek szóló, de leginkább örök érvényű, kortalan mesék és novellák. Ez az a könyv, amivel meglepheted a nagymamádat, felolvashatsz az iskolai karácsonyon, de esti mesének is találsz benne ünnepre hangoló történetet. A címe nem csal, valóban családi mesekönyvről van szó.

2023. november 22., szerda

Geológiai expedíció

Lázasan dolgozom Borz és Szkunk kalandjainak folytatásán, a sorozat 2. kötetén. Ebből osztok meg veletek egy (egyelőre nyers) részletet.


Borz és Szkunk 2023 nyarán
geológiai expedíción járt Csehországban,
Adršpach-Teplice sziklái között


      Borz gyomra óriásit kordult. Az órára nézett. A kis és a nagy mutató egymásra csúszott, és felkiáltójelként mutattak a tizenkettesre. Dél! Borz kirázta a rongyszalvétáját, huss, huss, és az ölébe terítette. Mancsba vette a villáját, és várt.
      Szkunk végigmérte. Aztán ugyanezt tette az edényekkel a mosogatóban. Visszanézett Borzra, majd egy hirtelen mozdulattal kinyitotta a konyhaszekrényt, kivett belőle egy doboz müzlit, majd letette az asztalra. Hamarosan egy müzlistál és egy kanál is felsorakozott a doboz mellé, majd csatlakozott hozzájuk egy pohár víz. Lics-locs – hullámzott a pohárban.
      Borz meredten bámult a müzlire. Ez teljesen váratlan fordulat volt. Bizonytalanul letette a villát az asztalra.
      – Az ebéd tönkre ment! – magyarázta Szkunk. – Minden edény mocskos. Te pedig szereted a müzlit.

2023. november 19., vasárnap

Valóra vált álom

 Amikor megjelenik egy mesekönyv, mindegy, hogy második, tizedik vagy akárhányadik, az íróember majd kiugrik a bőréből. Új gyerek születik! El kell engedni, most már nem lehet vele szöszölni, nincs több szerkesztési kör. Most már az olvasóké. Bizony, Marci is útra kelt, a tiétek, és a könyv – meg a főhösök – sorsa attól függ, hogy mennyire szeretitek.

Nálunk a maci már olvassa


Sokszor van megérzésem, hogy az olvasók hogyan fogadják majd a frissen megjelent könyvet (naná, hogy szeretni fogják!), de most  bizonytalan vagyok. Vajon szerettek álmodni? Vajon az álmaitok meg az álmaim hasonlítanak? És álmokról olvasni szerettek-e? Emlékeztek reggel az álmaitokra? És ha elolvassátok az Álomjáró Mártont, emlékezni fogtok rá? Szeretitek-e Maros Krisztina illusztrációit? (Én imádom őket!!!)
Remélem, igen, és sok író-olvasó találkozón, nyári estén, utazáson, konyhaasztal mellett fogunk beszélgetni az álmokról. Addig is: jó álomjárást, Marci, látogass meg sok olvasót!

A mese keletkezésének történetét is megírtam egy korábbi bejegyzésben.



2023. szeptember 24., vasárnap

Gáz, hogy elborít a gaz?

A héten megjelent Simon Akeroyd: 50 kertépítő ötlet című könyve a Scolar Kiadónál. Nagy büszkeség, hogy a könyvet én fordíthattam, és nagyon élveztem. Hasznos és okos ötletek és tudnivalók vannak benne, mindenkinek ajánlom, aki kicsi vagy nagy kertet művel, vagy csak a szobában, erkélyen próbál növényeket életben tartani. Kedvcsinálónak néhány ötletet mazsolázok a kötetből, és hozzáteszem a saját kertemben szerzett tapasztalatokat.


Részletek a könyvből: 

11. ötlet: Barátunk, a gyom

„Ha a gyomok szabadon nőnek a termesztett növények között, ugyanazért a tápanyagért versenyeznek. A gyom erősebb, így a termesztett növény elgyengül, formátlanná válik, vagy akár el is pusztul.” (40. oldal)
„Akár hiszed, akár nem, ezeknek a sokat szidott növényeknek is van hasznuk. Hozzájárulnak, hogy változatos ökoszisztéma alakuljon ki, és számos beporzót vonzanak a kertbe. … Ugyanazok a beporzó állatok, amelyek a gyomokra jönnek, később visszatérnek, megtermékenyítik a gyümölcsfákat és a zöldségeket, ezzel nő a terméshozam.”

2023. szeptember 7., csütörtök

A varázspapucs

A 3x1 család című könyvből a megjelenéskor sajnos több mese is kimaradt, ezek közül az egyik kedvencem A varázspapucs. Az illusztráció részlet a könyvből, Rubik Anna készítette, és a Mokka című epizódhoz készült. Azért választottam ezt, mert Bruni kutyasétáltatás közben is repül. (Mindjárt megérted, csak olvasd el a mesét.)

Rubik Anna illusztrációja

A legjobb barátnőmet az iskolában Bettinek hívják, de ezen a héten nem a barátnőm. Azért nem a barátnőm, mert nekem sajtos kenyér volt tízórai csomagolva, neki meg tojásos, és szeretett volna cserélni, de én nem akartam tojásos kenyeret enni, pedig szeretem. De a Betti anyukája tesz bele paprikát, és attól paprika ízű lesz a kenyér, és azt nem szeretem. Erre ő megsértődött, és felsorolta, hogy hányszor bántottam már meg életében, és ezért most egy hétig nem lesz a barim. Először nem is értettem, mit mond, mert én nem vagyok bárány, és ő sem az, és azt hittem, a bari bárányt jelent, de aztán rájöttem, hogy a barátom nem akar lenni. Szerintem ez marhaság, mert valaki vagy a barátom, vagy nem a barátom, és olyan nincs, hogy egy hétig nem a barátom és nem beszél velem, aztán megint az, de ezt már végképp nem mondhatom meg neki, mert akkor száz hétig nem lesz a barim.
Nyúlon a legjobb barátnőim a Gabcsi meg a Szöszi, és ők testvérek, és abban az utcában laknak, ahol a Rózsi néni boltja van. Gabcsi majdnem annyi idős, mint én, de szereti azt mondani, hogy egy évvel idősebb, mert ő negyedikbe jár, én meg harmadikba, és az majdnem olyan, mintha tényleg egy egész évvel idősebb lenne. Szöszi másodikos, és több mint egy évvel fiatalabb nálam, én mégsem szoktam ezt folyton emlegetni neki.

2023. augusztus 24., csütörtök

Ramszesz második fia

 

Khaemweset herceg szobra a berlini Neues Museumban


A berlini Neues Museum fantasztikus hely, az egyiptomi gyűjtemény egészen elképesztő. A kiállításra nagyjából addig emlékszem, míg szembe nem találtam magam Nofertiti mellszobrával. Ez a szobor annyira tökéletes, hogy az ember utána csak hápog és levegő után kapkod, de több szépséget képtelen befogadni.
Szerencsére Khaemweset herceggel Nofertiti előtt találkoztam, és egy fotó erejéig lehetővé tettem, hogy együtt lehessen felséges édesapjával. Ez a herceg nem csak rokonszenves mosolyú férfi, hanem nagyon érdekes ember volt. II. Ramszesz második fia, az édesanyja a fáraó második felesége, Iszetnofret.

2023. augusztus 2., szerda

Szoktál-e álomjárni?

Reggel, ha nem emlékszem az álmomra, csalódott vagyok. Csak arra emlékszem, hogy jó volt, de szétesik a történet. Csak egy íz, hangulat marad még pár másodpercig, aztán huss, elillan. Néha, ha magamtól ébredek, és szép lassan ereszkedem fel az álomból az ébrenlétbe, előfordul, hogy megmarad az egész történet. Ki is egészíti a fantáziám, félig ébren tovább mesélem, vagy másfelé kanyarítom a szálakat, és még lubickolok egy kicsit az álom szertelen, valószínűtlen képei között. Ezt az álomjárást szeretem a legjobban az alvásban.

Maros Krisztina illusztrációja

Ez így volt gyerekkoromban is, sőt, ha lehet, még kalandosabb, tarkább álmaim voltak, mint most. Többször visszatértem helyszínekre, álomról-álomra egyre jobban bebarangoltam egy tájat. Tanultam is, például repülni. Először a terasz seprése közben emelkedett el velem a seprű, csak pár centire a talajtól. Aztán kimaradt pár éjjel, álmodtam másról, mígnem újra megtörtént, csak akkor éppen egy deszkával repültem fel. Évek alatt megtanultam magamtól repülni. Mintha az az álombéli világ egy létező, mozaikszerűen felfedezhető, létező valóság lenne.

2023. július 16., vasárnap

Könyves kívánságlista #1 - Jon Klassen illusztrátor könyvei

Még mindig, és örökké el tudnak varázsolni a gyerekkönyvek, pláne a különleges képi világgal rendelkezők. Arra gondoltam, indítok a blogon egy sorozatot, és ebben bemutatom, milyen könyveket fogok hamarosan beszerezni, vagy melyekre vágyom. Az első egy trilógia:


Jon Klassen kanadai illusztrátor, aki 2012-ben robbant be a nemzetközi gyerekirodalomba a kalapos trilógia első kötetével. Magyarul nem jelent meg, de nyersfordításban a három kötet címe nagyjából így hangzik: 

Kérem vissza a kalapom!
Ez nem az én kalapom!
Találtunk egy kalapot.

2023. június 5., hétfő

Állatságok

Ha Könyvhét, akkor új könyv. Ezúttal a Pagony Kiadó legfrissebb antológiáját, a 3-5-8 perces állatos mesék című könyvet szeretném bemutatni. Friss, ropogós, mint a cserebogár páncélja!



Pár napja Hódmezővásárhelyen jártam, ahol a Pósa Lajos Gyerekkönyvtárban találkoztam rengeteg gyerekkel. Az egyikük megkérdezte, miért írok állatos meséket. Pár pillanatig elgondolkodtam, és még most, a blogbejegyzés megírása előtt is gondolkodnom kellett egy kicsit, miért is szeretek annyira állatos meséket írni.

2023. június 3., szombat

Újra Könyvhét!

 Idén június 8-11 között ünnepeljük a könyveket, az olvasókat, a kiadókat, a szerzőket, az illusztrátorokat, és mindenkit, aki a KÖNYV című, ősi társasjátékkal játszik. A részletes program az esemény honlapján érhető el:

Katt ide!


Velem a Könyvhét alatt itt tudtok találkozni:

Június 8. (csütörtök): egész nap a Scolar Kiadó standjánál találsz (Vörösmarty tér, 38. pavilon)

Szívesen bemutatom a kiadó gyerekkönyveit, ajánlok olvasnivalót, és bemutatlak Borznak és Szkunknak (Amy Timberlake Borz új lakótársa című könyve főszereplőinek)

Június 10. (szombat): 

11:00-12:00, Móra Kiadó (Vigadó tér, 59. pavilon)
A Már tudok olvasni sorozat Erdei énekverseny című kötetét dedikálom Tuza Edittel.

14:00-15:00, Csimota Gyerekkönyvkiadó (Vigadó tér, 57. pavilon)
Az Apukám sátrat épít című papírszínház illusztrátorával, Rofusz Kingával dedikálunk

A dedikálásokra más könyveket is hozzatok nyugodtan magatokkal, és annak is örülök, ha valaki csak beszélgetni jön.

Június 11. (vasárnap): újra a Scolar Kiadó standjánál leszek (Vörösmarty tér, 38. pavilon)

Találkozzunk, és ünnepeljük együtt a könyveket!





2023. április 30., vasárnap

Vissza a gyökerekhez - gondolatok egy kertészeti könyvről

50 kertépítő ötlet

Amikor közeledik a tavasz, mindig meglep, mennyi vásárló özönlik a kertészeti árudákba, a barkácsáruházak kertészeti részlegeibe. Az a sok vásárló mind szép kertet vagy teraszt szeretne, egy mini édenkertet, ahol jó lenni, vagy csak büszkélkedni a szomszédnak, hogy ez az oldal bizony zöldebb.


2023. március 20., hétfő

Furcsa, csíkos pár

Pár hete beharangoztam, hogy előrendelhető, és most végre megjelent Amy Timberlake: Borz új lakótársa című könyve, az első műfordításom. Mélységesen elfogult vagyok, imádom a két főszereplőt: a geológus Borzot és a csirkemániás Szkunkot, de megpróbálom egy kicsit megzabolázni a lelkesedésem, és megfogalmazni, miért érdemes elolvasni ezt a könyvet.

Borzasztóan nagy öröm

A történet nagyon egyszerű: Borz, a magának való geológus a nagynénje üresen álló házában él, Felsőkanyaroson. Napjait rendkívül fontos kőzettani kutatásai töltik ki, amíg egyszer csak megjelenik az ajtóban egy gyanús fickó, egy bűzös borz, aki széles mosollyal köszönti, mintha régi ismerős lenne, betolul a házba, és letelepszik a nappaliban. Borz egy ideig azt hiszi, porszívóügynökkel van dolga, de hamar kiderül, hogy a nagynénje úgy gondolta, abban a nagy házban Borz mellett elfér egy lakótárs is. Főleg úgy, hogy ez a lakótárs egy vicces, vidám, társasági lény, aki imád főzni, olvasni és csirkékkel barátkozni – Luna néni szerint Borznak pont erre van szüksége. Ám Borz számára a helyzet akkor sem lenne kényelmes, ha Szkunk éppúgy lelkesedne a geológiáért, mint ő maga, de úgy, hogy a lakótársa egy bűzös borz, aki félelmében hajlamos szkunk-spriccel elárasztani a lakást… Nos, ez a helyzet elfogadhatatlan, és Borz mindent megtesz, hogy Szkunk ne maradjon sokáig.

2023. március 13., hétfő

A lappantyú és a májkrémes kifli

Ma megjelent a Móra Kiadó Már tudok olvasni sorozatában az Erdei énekverseny című mesém. No de hogy kerül a kifli az asztalra?

A kifli még hagyján, no de a mandarin?

Óvodás koromban rettenetesen rossz evő voltam. Válogattam is, meg nem volt kedvem enni, hiszen sokkal érdekesebb dolgokkal is el lehetett tölteni az időt. Ott volt az a rengeteg színes ceruza és zsírkréta, sok tarka anyagdarab, amiből babaruhát lehetett készíteni, a kertben a homokozó, ahol hegyek és völgyek születtek, közöttük műanyag kisállatok laktak. Minek enni? Ott a cseresznyefa, ott a málnabokor.

2023. február 25., szombat

Borz és borz és borz

 „Ha szembejön az utcán valami sosem látott, szinte biztosak lehetünk benne: az illető borz.”

(Békés Pál: Borz a sámlin)




Az apukám meglehetősen öntörvényű ember volt, aki úgy gondolta, a gyerekek szabadságát nem szabad csorbítani. Ezért mellette rengeteg kalandban volt részünk, bemásztunk omladozó kastélyba, a koncert szünetében belógtunk a zenekari árokba vagy a színpad mögé, olyan helyeken úsztunk, csónakáztunk, ahol tilos volt. Amikor nem volt senki az úton, cikkcakkban vezetett, vagy megmutatta, milyen száguldozni. Minden ajtót és ablakot kinyithattunk, ami felcsigázta a kíváncsiságunkat. Számára a biztonsági öv is csorbította a gyerekek szabadságát, és egyáltalán nem zavarta, ha a hátsó ülésen buli van. Én már felnőtt voltam, a testvéreim gyerekek. Én szabálykövető voltam, becsatoltam az övet, és erre kértem a tesóimat is a hátsó ülésen. Ők szabad gyerekek voltak, megrántották a vállukat. Az apukám nevetett. Látom magam előtt, ahogy felszaladnak a ráncok a szeme körül, és egy kicsit megbillenti a fejét a gyerekek felé, cinkosan.