2023. november 22., szerda

Geológiai expedíció

Lázasan dolgozom Borz és Szkunk kalandjainak folytatásán, a sorozat 2. kötetén. Ebből osztok meg veletek egy (egyelőre nyers) részletet.


Borz és Szkunk 2023 nyarán
geológiai expedíción járt Csehországban,
Adršpach-Teplice sziklái között


      Borz gyomra óriásit kordult. Az órára nézett. A kis és a nagy mutató egymásra csúszott, és felkiáltójelként mutattak a tizenkettesre. Dél! Borz kirázta a rongyszalvétáját, huss, huss, és az ölébe terítette. Mancsba vette a villáját, és várt.
      Szkunk végigmérte. Aztán ugyanezt tette az edényekkel a mosogatóban. Visszanézett Borzra, majd egy hirtelen mozdulattal kinyitotta a konyhaszekrényt, kivett belőle egy doboz müzlit, majd letette az asztalra. Hamarosan egy müzlistál és egy kanál is felsorakozott a doboz mellé, majd csatlakozott hozzájuk egy pohár víz. Lics-locs – hullámzott a pohárban.
      Borz meredten bámult a müzlire. Ez teljesen váratlan fordulat volt. Bizonytalanul letette a villát az asztalra.
      – Az ebéd tönkre ment! – magyarázta Szkunk. – Minden edény mocskos. Te pedig szereted a müzlit.

      Szkunk határozott léptekkel visszatért a mosogatóhoz, mosogatószert cseppentett a szivacsra, és megnyitotta a csapot. Felemelte az egyik serpenyőt, és srrr, grrr, srrr, sikálni kezdte.
      Borz nyögve nyelte le a vízbe áztatott müzlit.
      A serpenyő hirtelen a mosogató medencéjébe csappant, és Szkunk felkiáltott:
      – Az X jelöli a titkos kincset! – majd a levegőbe bokszolt – Ez az! Geológiai felderítő expedíció!
      Borz majdnem leesett a székről meglepetésében.
      – Minden nap piknik a szabadban! A csillagos ég a sátrunk! Szabad tűzőn rotyog az étel! – folytatta Szkunk, és Borz felé szánkázott a kőpadlón. – Neked pont egy achát kőre van szükséged, hogy teljes legyen a Kövek Büszkeségfala, én pedig nem akarok itthon lenni vasárnap. Mit ér a vasárnap Könyves Jakazin nélkül? De a geológiai expedíció egészen más dolog. Valódi kaland! El is kezdem a szükséges előkészületeket.
      Szkunk fogta a müzlis dobozt, és elvette az asztalról.
      – Ideje pakolnod, kedden indulunk!
      – Várj csak egy kicsit! – mondta Borz, majd a müzlis doboz után kapott, és egy határozott mozdulattal visszatette az asztal közepére. – Itthon éppen fontos kőzettani kutatást végzek.
      – Oké, akkor pénteken indulunk – közölte Szkunk, mintha a kérdés már el lett volna döntve. Közelebb hajolt. – Mégis milyen messzire megyünk? Hány napig leszünk távol? Ahhoz, hogy elő tudjak készülni, szükségem van a tervre.
      – Nincs terv. Nincs előkészület. Hadd gondolkodjam egy kicsit! – mondta Borz, majd követte a lakótársát a nappaliba, amelyet egy tolóajtó választott el a konyhától. (Ez a helyiség volt korábban Borz geológus szobája, de együtt visszarendezték nappalivá. Bekerült egy kanapé, két süppedős fotel, a polcokon pedig könyvek és társasjátékok sorakoztak.)
      Szkunk a kanapéra vetette magát.
      – Nem mondhatsz nemet!

Hogy mit felelt Borz, és nyomába erednek-e a titkos kincsnek, kiderül majd a könyvből.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése