A zongora

Volt egyszer egy régi ház. Már mindenki kiköltözött belőle.

Kitörtek az ablakai.

Lepotyogtak a cserepei.

Ecetfák nőttek ki a falból.

Hétfőn munkások jöttek lebontani. Féltek egy kicsit, mert korhadt volt a tetőszerkezet, de azért felmásztak rá, és elkezdték ledobálni a cserepeket. Ripityára törtek a földön, és piros por borította be a kertet.

Ebédszünetben körülnéztek a pincében.

Nyúlóssá ázott újságpapírok hevertek a padlón.

Pókhálók szövedéke lepte a sarkokat.

Üres üvegek ácsorogtak portakaró alatt.

Meg egy zongora.

Folyékony flamingó

Az illusztrációt Amy Holliday honlapján találtam.

− Szia tó.
− Szia flamingó.
− Ébren vagy?
− Éjjel is, nappal is. Rád vártam.
− Vized hűvös.
− Kihűtött hiányod.
− Messze jártam.
− Merre?
− Kerestem a szivárványt.
− Megtaláltad?
− Megmártóztam benne.
− Hűvös volt, mint én?
− Fényes és meleg.
− Ölelt-e, mint én?
− Színesre csókolta tollamat.
− Táplált-e, mint én?
− Szívem telt el vele.
− Miért jöttél vissza?
− Nem láttam tükrében arcomat.

Őszi alma

Van egy takaróm. Sok kis négyzetből varrta a nagymamám. Esténként, amikor betakarózom, kiválasztok egyet. Először végigsimítom, hogy érezzem, milyen benne az idő. Télen napsütéses négyzetet választok, nyáron meg havasat. Ha becsukom a szemem, álomra nyíló ablakká válik. A kedvenc négyzetem piros. Nő benne egy almafa, és minden évben terem rajta egy szem alma.

Simonyi Cili képsorához készült a mese, teljes terjedelmében az Író Cimborák blogon olvasható.

Cseresznyeszerelem

Még egy manótól is szokatlan, hogy beleszeressen egy cseresznyébe. Először a bimbót vette észre, ami az ág végén csücsült, magányosan. Lélegzete is elállt a manónak, amikor az orra előtt kipattant, és gyűrött kis szirmocskáit elrendezte a napon. Kellő távolságról nézte, nehogy tolakodónak tűnjön, és irigykedve hunyorgott a méhekre.

A teljes mese az ÚjNautiluson olvasható.

A kép webhelye: cseresznyevirág

Válasz a szörnynek

A Szörny levelére (ha nem olvastad, itt megteheted) az alábbi üzenet érkezett a postafiókomba (nem csalás, nem én írtam, hanem Kiskata):

Kedves Szörny!

Bár igen meghatott a leveled, sőt, eleinte nyomasztott is a gondolat, hogy a kuka mögé száműzeted magad, szinte marasztalni akartalak, de gondoltam, kipróbálom nélküled, legalább pár napig, csak hogy végre kialudjam magam. Aztán szörnyülködve tapasztaltam, hogy még mindig itt tanyázol, (pedig kényszeredetten porcicátlanítom a padlót, elmondhatja bárki).

Ezek után szögezzünk le pár szabályt, ahogy jó lakótársakhoz illik. Először is ne, semmiképp ne járkálj napközben is! Próbáld meg távol tartani magad a hálószobától, megígérem, ezentúl a nappaliban a kanapé alatt ritkábban porszívózom, ott majd elnyammoghatsz. Végül meg gondold újra ezt az elköltözés dolgot. Nem kell messzire, nem kell ilyen drasztikusan, Isten őrizz, hogy a kukák alatt fagyoskodjál, de feltételezem, hogy a sikítozásom a te idegeidet is tépázza, így lassacskán egymás agyára megyünk és én mehetek az úgynevezett szihomókushoz, ami nagyon drága és nem is szeretem, szörnyeknek meg egyáltalán nincs.

Bízván a további együttműködésben,

maradok tisztelettel (meg egy hangyányi félelemmel):

Kiskata

Szörnybúcsú

A mesét Schall Eszter szörnyecske rajza ihlette, no meg néhány rémálmokban jártas húg. 

Kedves Kiskata!

Megértem én, hogy csúnyának találsz. Csúnya is vagyok. Mi is lenne szép egy fekete hólyagban? Legalább lennék puha szőrmók, amit cirógatni lehet, de nem, engem otromba sörték borítanak. Ha kacagok, az recseg. Ha sírok, az visít. Befognám én a szám, de a túlméretezett fogaktól nem csukódik be rendesen.

Kérdezhetnéd, minek járkálok éjjel, miért nem maradok nyugton a szekrény mögött. Hát nappal járkáljak? Amikor még a nyúlós nyák is látszik, ami a sörték alatt beborít? Az árnyékomról nem is beszélve. Próbálom megnevelni, hidd el, hasztalan. Pökhendi fráter. De hát mit tegyek? Ez vagyok én. Ne haragudj rám, amiért kiosonok kicsit a vackomból éjjelente, és nyammogok pár porcicát az ágyad alatt. Ott vannak a legzamatosabbak, csak azért. Bevallom azt is, hogy néha nem tudok ellenállni, és elfogyasztok egy-egy széthagyott zoknit. Minden másról már lemondtam. Egy ideig azt hittem, egyszer majd megszeretsz. Vagy legalább eltűrsz. De már látom, reménytelen, elvégre olyan randa vagyok, hogy ha csak a hűlt helyemet látod is, már kitör rajtad a frász. Ezért úgy döntöttem, ma, amikor a szülinapod van, megajándékozlak valami olyannal, aminek biztosan örülsz. Eltűnök. Elköltözök örökre a szekrény mögül. Nem mászkálok többet éjszaka, és a rusnya árnyékom se fog rád ijeszteni álmodban. Kiköltözöm a kuka mögé, legalább nem tűnik majd fel a szagom. Azért annyit engedj meg, hogy búcsúajándékul itt hagyjam neked ezt a margarétát.

Szeretettel:

 Szörny

A válasz a szörnynek, egyenesen Kiskata tollából, itt olvasható.

Könyvtári élmények

Végre megérkeztek a fényképek a szeptemberi, gyerekkönyvtári programokról. A szervezésért köszönet Dávid Ádámnak és a három könyvtárnak. Az egyik képen Vig Balázs, a Rettegő fogorvos című könyv szerzője is felbukkan.

Csitedy Jácint csomagol

Cirkuszos, őszi mesém az Író Cimborák honlapján. A mesét Makhult Gabi képéhez írtam - engem is mindig lenyűgöz a cikusz.

A Csitedy cirkusz, nekem elhiheted, kész csoda. Nyolc kamion és ugyanennyi lakókocsi kígyózik az utakon egész nyáron. Minden héten más falu határában verik fel a sátrukat. No de micsoda sátor az! Teleszkópos oszlopok tartják a ponyvát. Tiszta hófehér az egész. Amikor elkezdődik az előadás, és odabent felvillantak a fények, színes árnyszínházat festenek a sátor külsejére. Aki egyszer látta a pompás árnyjátékot kívülről, nyomban bekívánkozik. Ha nincs pénze a borsos árú belépőre, hát belóg.

A folytatásért katt ide. 

Az arany gépmadár

2007-ben az In Memoriam Lázár Ervin meseíró pályázaton 1. helyezést értem el ezzel a mesével. Furcsa és tanulságos volt ennyi év után újra elolvasni. Saját illusztrációval osztom meg Veletek.

Volt egyszer egy vándorlegény. Az aranymadaras legény, csak így emlegették, mert mindig vele tartott egy arany gépmadár. Hol a vállán ült, hol a kalapján, hol mellette repdesett. Mendegélt a legény hegynek föl, völgynek le, aztán elfáradt, és bekopogott egy erdei házikóba. Öreg anyóka nyitott ajtót, és behívta a legényt a házba, hogy ott töltse az éjszakát.

Zúgott kint a szél, esett a hó. A kunyhóban azonban jó meleg volt. A vándorlegény a kemencepadkán melegedett, a vállán ott ült az arany gépmadár. Az anyóka omlós kenyeret és sajtot adott a fiúnak. Miközben evett, az anyóka megkérdezte:

– Különleges jószág a te madarad, fiam. Hogyan tettél szert rá?

– Az egy nagyon hosszú történet.

Az anyóka letelepedett a lócára.

– Ilyen hideg téli estéken szívesen hallgat hosszú történeteket az ember.

– Hát jó, akkor elmesélem.

Szeptemberben

Ha ősz lehetnék, szeptemberben nem csak pirosra, barnára, meg sárgára festeném a faleveleket, hanem kékre, lilára, meg rózsaszínűre is, hogy a gyerekek még tarkább képeket tudjanak ragasztgatni belőlük kartonpapírra.

Ha eső lehetnék, szeptemberben annyit esnék, hogy az ablakig érjen a víz, de ne hömpölyögjön nagyon, és ne sodorja el az autókat meg a háztetőt, hogy a gyerekek úgy érezzék, még mindig a Balatonon nyaralnak.

Ha iskola lehetnék, szeptemberben összeszorítanám minden ajtóm és ablakom, épp úgy, mint én a számat, amikor tökfőzelékkel akarnak megetetni, hogy a gyerekek ne tudjanak bejönni a termekbe tanulni, hanem csak az udvaron fogócskázhassanak meg kidobósozzanak.

Ha madár lehetnék, akkor szeptemberben odaülnék az iskola ablakába, szépen fütyörésznék, és a gyerekek szívébe visszatérne a nyár, nekem meg szállingózna egy kis tudás a picike fejembe.

Ha az anyukám meg az apukám lehetnék, szeptemberben, mielőtt kezdődik az iskola, visszaforgatnám az összes órát és az összes naptárat, és lopnék még egy hétnyi időt, amit csak együtt töltenénk, bújkálva, mint az igazi tolvajok, és ez lenne a mi nagy, közös titkunk.

Az őszi kollázst itt találtam.

Gyerekrajzok

A Dagály utcai gyerekkönyvtárban nagyon szép ajándékot kaptam: a gyerekek egy csokor rajzzal készültek Bruni kalandjaiból. Íme, néhány kedvencem:

Könyvtári beszélgetések

Bruni kalandjairól, és még sok minden másról is beszélgetünk Dávid Ádámmal, a könyv szerkesztőjével a következő helyszíneken:

2012. szeptember 21. péntek, 9.00.: Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény, Kiskorona utcai Klubja
2012. szeptember 21. péntek, 10.30.: Szabó Ervin Könyvtár, Dagály utcai Könyvtár

Közös beszélgetés a 3x1 családról és Vig Balázs: A rettegő fogorvos című könyvéről:

2012. szeptember 22. szombat,11.00.: Szabó Ervin Könyvtár, Sárkányos Gyerekkönyvtár

A programokra kicsiket, nagyokat sok szeretettel várunk!

Hagymácska

Megjelent a Nálatok nőnek-e még égigérő paszulyok? című könyvben, Föld Napja Alapítvány, Budapest, 2009
Illusztráció: Joe DeFerrari blogjáról

Hagymát pucoltam. Illóolajak facsartak könnyet a szemembe. Leültél az asztalhoz, és kíváncsian figyelted a vergődésem.

            − Miért sírsz?

            − A hagyma miatt.

            − A hagyma miatt miért?

            Újabb húsos levelek izzadtak csípős cseppeket a késem alatt. Összefacsarodott a szemhéjam, nedvesség tolult az orromba, és válasz helyett gyorsan zsebkendőért ugrottam. Mikor végre sikerült egy szűk rést törölgetnem a könnyárban, láttam, hogy még mindig a választ várod.

            − Mert eszembe juttatott valamit.

            − Mit?

Tudtam, hogy ide mese kell, különben csomagolhatok, és holnap elköltözhetek.

            − Hagymácskát.

Peti és az új iskola

Az Író Cimborák közösség blogján született ez a folytatásos mese. Kétnaponta érkezett egy új epizód, ami meglepetés volt a következő rész írójának is. Az illusztrációkat az Illusztrátor Pajtások készítették. Az epizódokat itt is elérhetitek:

1. Most múlik pontosan  (Ovlachi Aliz)
2. Régen volt, soká lesz  (Miklya Luzsányi Mónika)
3. A pillanat (Bertóti Johanna)
4. Az új lány (Tasnádi Emese)
5. Mi a manó (Miklya Zsolt)
6. ...és ami összetörhet, össze is törik...  (Mészöly Ágnes)
7. Bombagól (Majoros Nóra) 
8. Minden jó, ha... (Simon Réka Zsuzsanna)

Szeret - nem szeret

Az Író Cimborák augusztusi, zöldség-gyümölcs témájára született a mese, Kőszeghy Csilla illusztrációjával.

Nem szeretem a meggyet. A meggyfánk olyan, hogy azokon az ágakon, amiket elérek, csak egyesével teremnek a meggyek, így nem tudom őket a fülemre akasztani. Csak feldühít, hogy olyan szép pirosak. Ha Apu felmászik a fára, és talál nekem egy, esetleg két pár dupla szárú meggyet, rögtön a fülemre akasztom, és akkor már szeretem a meggyet.

            Nem szeretem a meggyet, mert savanyú. Ha mégis eszem belőle, leülök a tükör elé, mert ahogy szétspriccel a leve a nyelvemen, fintorogni kezd a szám, a szemem meg az orrom is. Egyáltalán nem finom, de muszáj enni, mert viccesen nézek ki. A kukacok se szeretik a savanyút, ezért a meggy sose kukacos. Ezt szeretem a meggyben.

            Nem szeretem a meggyet, mert két gy betűvel kell írni. Mindig elfelejtem, és a tanító néni pirossal bekarikázza a füzetemben. Meggyet rajzol a meggyre. Ha kihagyok egy gy betűt, akkor a meggy megy. Nincs még egy olyan gyümölcs, amit ha rosszul írok le, elsétál. Ezért egy kicsit szeretem a meggyet.

            Nem szeretem a meggyet, mert olyan kevés ideig érik. Anyu azt mondja, érik a meggy, aztán pár nap múlva már nincs meggy, nincs fülbevaló, nincs fintorgás. Anyu mindig szörpöt készít belőle. A szörp édes és finom, és akkor is a spájzban marad, ha azt írom a címkére, hogy megyszörp. Így már nagyon szeretem a meggyet, de Anyut, aki megszelídíti, még sokkal jobban szeretem.