A mesét Schall Eszter szörnyecske rajza ihlette, no meg néhány rémálmokban jártas húg.
Kedves Kiskata!
Megértem én, hogy csúnyának
találsz. Csúnya is vagyok. Mi is lenne szép egy fekete hólyagban? Legalább
lennék puha szőrmók, amit cirógatni lehet, de nem, engem otromba sörték
borítanak. Ha kacagok, az recseg. Ha sírok, az visít. Befognám én a szám, de a
túlméretezett fogaktól nem csukódik be rendesen.
Kérdezhetnéd, minek járkálok
éjjel, miért nem maradok nyugton a szekrény mögött. Hát nappal járkáljak?
Amikor még a nyúlós nyák is látszik, ami a sörték alatt beborít? Az árnyékomról
nem is beszélve. Próbálom megnevelni, hidd el, hasztalan. Pökhendi fráter. De
hát mit tegyek? Ez vagyok én. Ne haragudj rám, amiért kiosonok kicsit a
vackomból éjjelente, és nyammogok pár porcicát az ágyad alatt. Ott vannak a
legzamatosabbak, csak azért. Bevallom azt is, hogy néha nem tudok ellenállni,
és elfogyasztok egy-egy széthagyott zoknit. Minden másról már lemondtam. Egy
ideig azt hittem, egyszer majd megszeretsz. Vagy legalább eltűrsz. De már látom,
reménytelen, elvégre olyan randa vagyok, hogy ha csak a hűlt helyemet látod is,
már kitör rajtad a frász. Ezért úgy döntöttem, ma, amikor a szülinapod van,
megajándékozlak valami olyannal, aminek biztosan örülsz. Eltűnök. Elköltözök
örökre a szekrény mögül. Nem mászkálok többet éjszaka, és a rusnya árnyékom se
fog rád ijeszteni álmodban. Kiköltözöm a kuka mögé, legalább nem tűnik majd fel
a szagom. Azért annyit engedj meg, hogy búcsúajándékul itt hagyjam neked ezt a
margarétát.
Szeretettel:
Szörny
A válasz a szörnynek, egyenesen Kiskata tollából, itt olvasható.