Cseresznyeszerelem

Még egy manótól is szokatlan, hogy beleszeressen egy cseresznyébe. Először a bimbót vette észre, ami az ág végén csücsült, magányosan. Lélegzete is elállt a manónak, amikor az orra előtt kipattant, és gyűrött kis szirmocskáit elrendezte a napon. Kellő távolságról nézte, nehogy tolakodónak tűnjön, és irigykedve hunyorgott a méhekre.

A teljes mese az ÚjNautiluson olvasható.

A kép webhelye: cseresznyevirág

Válasz a szörnynek

A Szörny levelére (ha nem olvastad, itt megteheted) az alábbi üzenet érkezett a postafiókomba (nem csalás, nem én írtam, hanem Kiskata):

Kedves Szörny!

Bár igen meghatott a leveled, sőt, eleinte nyomasztott is a gondolat, hogy a kuka mögé száműzeted magad, szinte marasztalni akartalak, de gondoltam, kipróbálom nélküled, legalább pár napig, csak hogy végre kialudjam magam. Aztán szörnyülködve tapasztaltam, hogy még mindig itt tanyázol, (pedig kényszeredetten porcicátlanítom a padlót, elmondhatja bárki).

Ezek után szögezzünk le pár szabályt, ahogy jó lakótársakhoz illik. Először is ne, semmiképp ne járkálj napközben is! Próbáld meg távol tartani magad a hálószobától, megígérem, ezentúl a nappaliban a kanapé alatt ritkábban porszívózom, ott majd elnyammoghatsz. Végül meg gondold újra ezt az elköltözés dolgot. Nem kell messzire, nem kell ilyen drasztikusan, Isten őrizz, hogy a kukák alatt fagyoskodjál, de feltételezem, hogy a sikítozásom a te idegeidet is tépázza, így lassacskán egymás agyára megyünk és én mehetek az úgynevezett szihomókushoz, ami nagyon drága és nem is szeretem, szörnyeknek meg egyáltalán nincs.

Bízván a további együttműködésben,

maradok tisztelettel (meg egy hangyányi félelemmel):

Kiskata

Szörnybúcsú

A mesét Schall Eszter szörnyecske rajza ihlette, no meg néhány rémálmokban jártas húg. 

Kedves Kiskata!

Megértem én, hogy csúnyának találsz. Csúnya is vagyok. Mi is lenne szép egy fekete hólyagban? Legalább lennék puha szőrmók, amit cirógatni lehet, de nem, engem otromba sörték borítanak. Ha kacagok, az recseg. Ha sírok, az visít. Befognám én a szám, de a túlméretezett fogaktól nem csukódik be rendesen.

Kérdezhetnéd, minek járkálok éjjel, miért nem maradok nyugton a szekrény mögött. Hát nappal járkáljak? Amikor még a nyúlós nyák is látszik, ami a sörték alatt beborít? Az árnyékomról nem is beszélve. Próbálom megnevelni, hidd el, hasztalan. Pökhendi fráter. De hát mit tegyek? Ez vagyok én. Ne haragudj rám, amiért kiosonok kicsit a vackomból éjjelente, és nyammogok pár porcicát az ágyad alatt. Ott vannak a legzamatosabbak, csak azért. Bevallom azt is, hogy néha nem tudok ellenállni, és elfogyasztok egy-egy széthagyott zoknit. Minden másról már lemondtam. Egy ideig azt hittem, egyszer majd megszeretsz. Vagy legalább eltűrsz. De már látom, reménytelen, elvégre olyan randa vagyok, hogy ha csak a hűlt helyemet látod is, már kitör rajtad a frász. Ezért úgy döntöttem, ma, amikor a szülinapod van, megajándékozlak valami olyannal, aminek biztosan örülsz. Eltűnök. Elköltözök örökre a szekrény mögül. Nem mászkálok többet éjszaka, és a rusnya árnyékom se fog rád ijeszteni álmodban. Kiköltözöm a kuka mögé, legalább nem tűnik majd fel a szagom. Azért annyit engedj meg, hogy búcsúajándékul itt hagyjam neked ezt a margarétát.

Szeretettel:

 Szörny

A válasz a szörnynek, egyenesen Kiskata tollából, itt olvasható.

Könyvtári élmények

Végre megérkeztek a fényképek a szeptemberi, gyerekkönyvtári programokról. A szervezésért köszönet Dávid Ádámnak és a három könyvtárnak. Az egyik képen Vig Balázs, a Rettegő fogorvos című könyv szerzője is felbukkan.

Csitedy Jácint csomagol

Cirkuszos, őszi mesém az Író Cimborák honlapján. A mesét Makhult Gabi képéhez írtam - engem is mindig lenyűgöz a cikusz.

A Csitedy cirkusz, nekem elhiheted, kész csoda. Nyolc kamion és ugyanennyi lakókocsi kígyózik az utakon egész nyáron. Minden héten más falu határában verik fel a sátrukat. No de micsoda sátor az! Teleszkópos oszlopok tartják a ponyvát. Tiszta hófehér az egész. Amikor elkezdődik az előadás, és odabent felvillantak a fények, színes árnyszínházat festenek a sátor külsejére. Aki egyszer látta a pompás árnyjátékot kívülről, nyomban bekívánkozik. Ha nincs pénze a borsos árú belépőre, hát belóg.

A folytatásért katt ide. 

Az arany gépmadár

2007-ben az In Memoriam Lázár Ervin meseíró pályázaton 1. helyezést értem el ezzel a mesével. Furcsa és tanulságos volt ennyi év után újra elolvasni. Saját illusztrációval osztom meg Veletek.

Volt egyszer egy vándorlegény. Az aranymadaras legény, csak így emlegették, mert mindig vele tartott egy arany gépmadár. Hol a vállán ült, hol a kalapján, hol mellette repdesett. Mendegélt a legény hegynek föl, völgynek le, aztán elfáradt, és bekopogott egy erdei házikóba. Öreg anyóka nyitott ajtót, és behívta a legényt a házba, hogy ott töltse az éjszakát.

Zúgott kint a szél, esett a hó. A kunyhóban azonban jó meleg volt. A vándorlegény a kemencepadkán melegedett, a vállán ott ült az arany gépmadár. Az anyóka omlós kenyeret és sajtot adott a fiúnak. Miközben evett, az anyóka megkérdezte:

– Különleges jószág a te madarad, fiam. Hogyan tettél szert rá?

– Az egy nagyon hosszú történet.

Az anyóka letelepedett a lócára.

– Ilyen hideg téli estéken szívesen hallgat hosszú történeteket az ember.

– Hát jó, akkor elmesélem.