Angyalmesék

A Kinek a bőre? pályázat rajzai közül az egyik kedvencem Takács Róza elefántja. Ehhez született az alábbi mese. Ráadásul nem álltam meg egy mesénél, a kép annyira ihletadó volt, hogy még több, kapcsolódó mese is van a fejemben.

Az angyalok állata 

A Jóisten szomorú volt. Előbb körbenézett a Földön, és csak azután szomorodott el.

            − Hová tűnt az a sok szép állat, amit olyan nagy gonddal alkottam? Lassan csak az állatkertben marad belőlük mutatóba.

            Körülnéztek az angyalok is.

            − Már megint az emberek – csóválta a fejét az egyik.

            − Szúnyogból jó sok van – jegyezte meg egy másik .

         A Jóisten elmosolyodott, és letett arról, hogy a tenyerével dühösen meglegyintse az embereket. Inkább leugrott a trónjáról, belebújt a papucsába, és a műhelyébe csoszogott. Gondolta, kiötöl néhány új állatot, és elhelyezi valamelyik őserdőbe, amit még nem irtottak ki teljesen az emberek. Benyitott az ajtón – elhallgattak a műhelyt tisztán tartó, csivitelő angyalkák − , feltűrte az ingujját, és az agyagos ládához lépett.

A folytatásért tovább az Író Cimborák blogra.

A nagylevelű hárfa

Írtam egyszer egy meseregényt, Sárkányfog címmel. Krimiféle, amit rendszerint éjjel írtam, és amikor az izgalmas részeknél tartottam, annyira beleéltem magam, hogy halálra rémültem az éjszakai neszektől. Később illusztráltam is, és mesekönyvet készítettem belőle karácsonyra. Most elővettem a fiókból és leporoltam kicsit. Így kezdődik:

Sűrű, sötét éjszaka volt, a holdat vaskos felhők takarták. A sötétben karcsú, nesztelen árnyék lopakodott végig a várost övező erdő titkos ösvényén, majd eltűnt egy barlangban. A barlang túlsó vége sziklákkal körbevett tisztásra nyílt. A tisztás közepén egy hatalmas fa állt. Levelei lágyan duruzsoltak, pedig szellő se rebbent. A lopakodó alak kilépett a barlangból, gondosan körülnézett, aztán a fa felé vette az útját. A falevelek duruzsolása egyre hangosabbá és tisztábbá vált. Mintha ezer meg ezer dal szólt volna egyszerre, hegedűk, hárfák, trombiták, harsonák, klarinétok, csembalók és cimbalmok végtelen sok szólama keveredett egymással. A fekete köpenyes odaért a fához és fülét az egyik levélhez hajtotta. Tetszett neki a muzsika, ezért leszakította a levelet és zsebre vágta. Futásnak eredt, és ugyanazon a kacifántos úton, amelyen érkezett, elindult visszafelé. Könnyű léptei alatt hamar kiegyenesedtek a fűszálak, és semmi nyoma sem maradt a látogatásnak.

Szonja démona

Regénynek indult, de csak az eleje készült el ennek az írásnak. Esti mesének semmiképpen sem ajánlom. Az illusztrációt köszönöm szépen Pap Katának.

Szonja nyitott szemmel feküdt az ágyon, és a plafon repedéseit bámulta. A plafon helyett bámulhatta volna a tévét, mert be volt kapcsolva, és halkan zümmögött. Zümmögött a légy is, amelyik besurrant a nyitott ablakon. A légyen kívül belopódzott a ház előtt álló hársfa émelyítő illata, és összekeveredett a tévé vattacukor színű képeivel. A hárs ágán egy tengelic ült, árnyéka a levelekével keveredett a pókhálós ablakpárkányon. Surrogott halkan az ág és remegett az árnyjáték, ahogy a madár hintázott.

Csodanagy tavasz

Februárban az Író Cimborák blogon életre kelnek a Kinek a bőre? gyermekrajz pályázat alkotásai. Rostás Szandra gyönyörű rajzához készült az első mese. A pályázat teljes képgalériája elérhető itt.

Anya olyan szép volt, mint egy tündér. Elgondolkodó és szelíd. A haja arany, hosszú és hullámos. Volt egy széke, fehérre festett, fa karosszék, a nárciszok között állt a kertben, a nyírfa alatt, ami tavaly kidőlt, és Anya eltette emlékbe a fehér kéreg egy darabját. Van egy régi fényképem, onnan tudom mindezt. A padláson találtam, amikor titokban Anya gyerekkori dolgai között turkáltam. Mindent visszacsomagoltam ugyanúgy, csak a fényképet tettem el.

A folytatásért katt ide.

Napló

Az Író Cimborák februári témájára nagyon gyorsan kellett valamit írnom, és segítségül hívtam Emmát. Közös alkotásunk teljes terjedelmében, Emma édesanyjának, Flóri Gabriellának illusztrációjával az Író Cimborák blogon olvasható.
Az írás megihletett egy iskolás csapatot, akik nagyon vagány filmet készítettek belőle.

Egyéves koromra nem emlékszem, de a nővérem azt mondta, pufi voltam, nem akartam aludni, párizsit faltam és a kutyakosárban szerettem játszani.

Kétéves koromra sem emlékszem, és erős a gyanúm, hogy a nővérem sem, mert szerinte ugyanazt csináltam, mint egyévesen, csak nem négykézláb, hanem két lábon.

A háromnál bedühödött, és nem mondott semmit. Nekem csak annyi jutott eszembe, hogy Nagyiék elvittek egy tanyára, és ott mondtam először, hogy kokas. Valószínűleg utoljára is. 

Négyévesen mesét írtam a babámról, akit mindig magammal vittem az óvodába. A nővérem szerint négyévesen nem is tudtam írni, ami igaz, de attól még mesét írni tudtam.

(Tovább az Író Cimborák blogra)

Bruni és a szerelem

Bruni történetei közül néhány a könyvből kimaradt, ez a kedvencem. Az ihletet köszönöm Zsuzsi húgomnak, a karaktervázlatot pedig Rubik Annának, a 3x1 család illusztrátorának.

 

Van egy új reklám a tévében, és Dani teljesen meg van érte őrülve. Van benne egy autó, olyan lapos, sárga és bogárszemei vannak, de teteje az nincs. Ezzel az autóval száguldozik egy lány, és a végén kiszáll, és olyan csizmája van, ami tele van rojtokkal. Én is szeretnék olyat, csak nagyon magas a sarka, és az nekem még nem való. Aztán ez a lány megiszik egy üdítőt, ami olyan színű, mint az autó, és azóta Dani is csak ilyen üdítőt hajlandó inni, pedig nem is finom, csak autószíne van. A rojtos csizmás lány plakátokon is szerepel az út mellett, és múltkor Dani megmutatta Apának, és azt mondta, hogy neki ez a lány lesz a felesége, Apa meg azt mondta, hogy neki is tetszik, és egyforma az ízlésük. Ezt aztán végképp nem értem, mert Mimi egyáltalán nem hasonlít erre a lányra, és nincs rojtos csizmája, csak lila, mégis sokkal szebb.

A sivatagi hajós

A sivatag olyan száraz volt, hogy egy icipici fűszál sem nőtt benne. Délről a tengerrel volt határos. Így történhetett, hogy egy csillagtalan éjszakán Marci a homokdűnékre sodródott Sasrája nevű vitroláshajójával. Csak napfelkeltekor vette észre, hogy alatta nem kék, hanem sárga hullámok fodrozódnak, és csak a horizonton kéklik a tenger, mint egy távoli kontinens. Marci a szeméhez emelte a távcsövet. Kémlelte a látóhatárt északnak, délnek, keletnek és nyugatnak. Nézte a homokot a hajó körül, nézte az eget, de nyoma sem volt életnek.