Bruni utazik

Bruni borzasztóan szeret világot látni. Meg van őrülve az utazásért, teljesen mindegy, hogy hova. Amikor szóba kerül az utazás lehetősége, nagyra nyitja a szemét, beengedi a fejébe a gondolatot, de nem, azért sem gondol rá, nehogy beleélje magát, és csalódjon. Úgy tesz, mintha meg sem hallaná. Aztán amikor kezébe fogja a vonat-, hajó-, repülőjegyet, akkor kiabál, szökdécsel és futkos körbe-körbe a kertben, és az utazás napjáig beszélni sem lehet vele. Kedves Bruni, van egy jó hírem: novemberben utazol. Moszkvába. Most már biztos, nyugodtan szökdécselhetsz.

Kaland a Végeki-tengeren

Részlet egy régi meseciklusból. Egy másik epizódját is olvashatjátok a blogon, Virágűr címmel.

A kép a Geek Art Gallery oldalról származik

− Még hogy a Viharuszony egy ócska teknő?! – kiáltotta Balajtár, a félszemű kalóz. Egészen vörös volt a feje a méregtől.

– Nem félnék vele átkelni a Netovább-fokon!

            A medve felkacagott. A kikötői kocsmában csend lett. A medve szava szent volt a tengeren, és ha ő azt mondja, hogy teknő, akkor az teknő. De Balajtár nem félt. Puszta ököllel ment volna neki, de Kikinda, a csókos ajkú boszorkány a szeme pillantásával megfékezte.

            − Tudod mit? – mondta a medve döcögve, mert rázta a nevetés. – Felteszek egy zsák aranyat. Ha átkelsz a Netovább-fokon, és hozol nekem egy kagylót a Végeki-óceánból, megkapod. A héja is elég, gyöngy nem kell.

            − Rendben. Felteszem a hajóm – mondta Balajtár, és a kezét nyújtotta a medve felé.

            A medve belecsapott.