Kafka, az űrpaSAS

III. Ökumenikus gyerektábor – 2014. július 17, Győrság

Az íróféle gyakran elkapja az alkotói válság nevű betegséget. Ilyenkor aztán hiába minden, egy betű sem kerül a papírra. A virtuális papírra sem. Sokáig nem találtam a megfelelő gyógymódot, de végre itt a megoldás! Éppen kapóra jött a III. Ökumenikus gyerektábor meghívása Győrságra, mert ez a remek kis csapat segített nekem összerakni egy regényvázlatot. Így csináltuk:

1. Megvizsgáltuk, hogy milyen könyveket írnak a kortárs írók gyerekeknek. Ezzel sorban kilőttünk egy csomó témát, kalózegértől színes hajú királylányokig. Megegyeztünk abban, hogy ez bizony sci-fi lesz. Olyan nincs sok. 

 2. A csapat egyértelműen ragaszkodott hozzá, hogy a zombiűrlény vs hős földi hadsereg témaköre helyett a saját korosztályukat érintő konfliktusok mentén bonyolítsuk a történetet.

3. Hosszas vita és többszöri szavazás eredményeképpen megegyeztünk abban is, hogy a regénynek nem egy, hanem két főszereplője lesz, egy lány és egy fiú, egy földi és egy űrbéli tizenéves. A fiú egy icipicit idősebb. Újabb vita és még több szavazás után ők a főszereplőink:

Matina, mongol sasvadász lány és Kafka, az átváltozásra képes űrlény fiú, aki a földön emberi formát ölt. Fontos szereplő még a sas, mert Kafka emberül nem tud, de sasul igen. 

Íme, pár karakterrajz Matináról:

3. Vázlatosan kitaláltuk a történetet is, ami egy TV-újság tartalomismertetőjének a stílusában körülbelül így kezdődik:

Két kamasz oson a mongol pusztán egy szupertitkos laboratórium felé, azzal a feltett szándékkal, hogy bejutnak, és megszabadítják a fogságban tartott, kísérleti sasokat, és ellopnak még valamit, mégpedig egy különleges alkatrészt. Az akció kudarcba fullad, és ezzel veszélybe kerülnek a sasok, de nem csak a sasok, hanem az ősi, sasvadász hagyomány is. Elcsigázottan vonszolják magukat egy jurtába, ahol végre feltárják a lány családjának a titkot: honnan is érkezett közéjük a titokzatos, veszélyben lévő, sebesült fiú, és miért akarja valaki elfogni a pusztában élő összes sast?

4. Abban is megegyeztünk, hogy a történetet egy akcióval kezdjük (lásd fent), majd visszagombolyítjuk a hátteret. Most kapaszkodjatok meg, a háttér következik:

Matina 14 évesen a legfiatalabb hivatalosan elismert női sasvadász. Egy amerikai riporter (ő a főgonosz) felfigyel a történetre, és megismerteti a világgal. A sasok körül hatalmas üzletet szimatol (ez a rész nem lett még kitalálva, de benne rejlik a megoldás, én már sejtem), és a pusztában lévő szupertitkos laboratórium bevonásával az összes sas befogására készülnek. (Az ökoregénynek bő kétharmados támogatottsága volt a szavazáson. A táborlakók szimpatikusan zöldek.) Sasnak, sasvadász hagyománynak annyi. Matinát lelkifurdalás gyötri, amiért az ő médiaszereplése miatt történik a katasztrófa. Egyedül pityereg a kietlenség közepén, amikor valami lezuhan az égből…

Kafka űrhajóval cikázik az űrben, ám valami szerencsétlen véletlen (és véletlenül sem gonosz zombi űrlények közreműködése) okán Mongóliában zuhan le, ahol se wifi, se mobiltelefon, csak pici lovak, meg sasvadász lányok rohangálnak. Történetesen Matina rá is talál az űrhajóra, benne a sérült és halálosan rémült lénnyel, aki felveszi a földlakók alakját. Kafka a sason keresztül beszél Matinával. Matina gyógyítgatja űrbarátját, de neki inkább az űrkórházban lenne a helye. Csakhogy az űrhajó tropa.

A szükséges alkatrész ugyanott lelhető, ahol a befogott sasok, ezért volt hát a sikertelen akció.

No de most! A mongol lovasíjászok bevonásával (merthogy egységben és lóban az erő), újra támad a két rettenthetetlen kamasz, és természetesen a regény végére sikerrel járnak. Sasok szabadon szállnak a széllel, megjavított űrhajó tűzijátékot köpköd.

Mivel szép számmal és erős aktivitással lobbiztak a lányok, nem maradhat el a romantika: Matina már-már egészen komoly vallomásig ragadtatná magát, hogy Kafkát maradásra bírja, de űrlényünk érzékeny antennái veszik az adást, és egy röpke pillanatra felvillantja valódi űrlény alakját a sasvadásznak. Mi tagadás, picit sem sármos földi – a részleteket itt sem találtuk ki, bár a rajzok magukért beszélnek. Belátva a DNS különbségeket, szereplőink könnyes búcsút vesznek egymástól, és immár tényleg mindenki szállhat a széllel, avagy a csillagszéllel.

5. A rafinált, árnyalt, izgalmas, néhol humoros, de mindenképpen történetcsavaró szereppel bíró mellékszereplőkhöz ragaszkodunk, de megálmodni őket nem volt időnk. Valószínűleg a hiányzó karakterek megteremtésével az egyéb hiányzó részek is megoldódtak volna. Örömmel láttuk ugyanis, hogy a regény írja magát, egy-egy egyszerű döntés fejezeteket lendített a történteken.

6. Címadásban hivatalosan is ügyetlen vagyok, és nem voltam jó hatással a társaságra. A Kafka, az űrpaSAS címet azért szavaztuk le, mert véletlenül sem szeretnénk paródiát. A Sas-faktorra közös fintor-faktor volt a válasz, a Mensétek a sasokat! címmel Willy-nek, a delfinek volt baja. Azt a címet is sutba dobtuk, amiről naplementében csöpögő csillagközi románcra asszociáltunk. Sebaj, ha egyszer ebből regény lesz, tuti, hogy Dávid Ádám, a leendő szerkesztő kisegít.

Köszönöm, táborlakók, a remek ötleteket!

U.i.: Köszönöm szépen Menyes Gyulának a meghívást, Menyes Andrásnak pedig több karakterrajzot is, és azoknak a névtelen művészeknek is köszönöm, akik nevüket nem, csak rajzukat adták a munkához. Ennek oka nem hanyagság, hanem a hirtelen támadt eső. Ha esik, a sátor vizes lesz, és szaladni kell, nincs mese. Illetve mese van. Mindig.